„Nem érteni kell a balettet, hanem érezni”

2018.10.10. 14:30
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. október 10. (szerda)
Bolero-est kedden: színház a tánc nyelvén. Galéria 
 
 
 
 
Finiséhez érkeztek a Székesfehérvári Balett Színház első triple build-estjének próbái: a Bolero című összeállítást október 16-án, kedden 19 órakor mutatják be a Vörösmarty Színházban. Az előadás előtt közönségtalálkozóra is invitálják a műfaj iránt érdeklődőket a teátrum kávézójába.


Már a főpróbahétnél tart a Bolero című kortárs táncszínházi előadás, amelynek mai próbájába a sajtó képviselői is bepillanthattak a Táncházban.

A táncszínház a kultúrát és a közönség igényeit szolgálja a városban, fogalmazott Brájer Éva alpolgármester, majd a kortárs művészeti előadásmód védelmében és méltatására azt fogalmazta meg, hogy a balettszínház előadásai egyáltalán nem nehezen fogyasztható darabokat takarnak. A címadó Ravel-mű kapcsán érdekességképpen megemlítette azt a magyar kapcsolódást, hogy a zeneszerző személyesen is találkozott Bartókkal, a sokak által ismert és fülbemászó dallamú, ritmusú Bolero megszületését pedig éppen egy táncművésznő ihlette. „Nagyon izgalmas és újszerű kezdeményezés, hogy az előadás előtt beszélgetésre invitáljuk a közönséget: a rohanó világból így nemcsak beeshetünk az előadásra, hanem lehetőségünk van a művel, a zeneszerzővel és az alkotókkal is megismerkedni.” – invitálta meg az alpolgármester az előadásra a táncszerető közönséget.

Történelmi pillanat lesz az előadás, hiszen ez a társulat első intézményes bemutatója – mondta el Egerházi Attila igazgató. Az európai trendnek megfelelően az új darab, a triple build-est nem minden eleme vadonatúj, ezt a trendet követi a helyi társulat. Újdonságként a Zárt függönyöket látja majd a közönség. Az egyfelvonásos táncköltemények a tánc örömét képviselik; a speciális est Boleroja szignifikáns mű, elementáris erejű, és mindig kortárs marad – fejezte ki az igazgató. A kortárs fehérvári társulat a színházra helyezi a hangsúlyt: katarzist, drámát hoznak létre, csak nem a prózai színház eszközeivel. „Nem érteni kell a balettet, hanem érezni – és amit érzünk, azt azáltal fogjuk megérteni.” – fogalmazott. Az előadásokat két szereposztásban mutatják be, ebből mind a táncosok, mind a közönség profitálhat majd egy-egy újabb interpretáció megtekintésénél.

Az eklektikus, izgalmas est kínálatából az előadóművészek a Zárt függönyök, valamint a Bolero című táncokból mutattak be koreográfiarészleteket a próbateremben.


A Bolero című estről

Az összeállítás az idén tavasszal alapított társulat első triple build, vagyis három felvonásból álló estje lesz, amelyen öt kortárs táncszínházi produkció látható. A felvonásokat semmi sem köti össze egymással: a triple build-ek esetében nem egymásra épülő „történetről” beszélünk, hanem különálló előadásokról van szó, amelyeket egy-egy szünet választ el egymástól.

Az első felvonás első etűdje, a Blablabla humorba csomagolva nevettet saját magunkon, hétköznapi problémáinkon. Az est második darabja, az Aquarell szivárvány egy keserédes hangulat, a felvonást záró Csókok pedig vidám tánc-puzzle. A második felvonásban a Zárt függönyök című produkció látható, amelyben persze szétnyílik majd a függöny, és egy ismeretlen-ismerős világra, akár saját világunkra csodálkozhatunk rá, népes szereplőgárda segítségével. Az estet lezáró harmadik felvonásban a Rúzs című darab Ravel Bolerójának elementáris zenei megnyilvánulásait fogalmazza tánccá, és egyre hevülő tempóval és dinamikával, lüktetve éri el tetőfokát. Valamennyi produkció koreográfusa Egerházi Attila, Harangozó-díjas koreográfus, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója.

A társulat az új bemutató előtt „Beszéljük meg!” címmel közönségtalálkozóra invitálja a műfaj kedvelőit – mindazokat, akik úgy érzik, hogy hasznos lenne még a táncelőadás megtekintése előtt picit jobban belelátni a balett világába, szeretnék megérteni a tánc működési- és hatásmechanizmusát, szívesen találkoznának, beszélgetnének az alkotókkal, táncosokkal. A közönségtalálkozó 18.15-kor kezdődik a Vörösmarty Színház kávézójában.

Az estre belépőjegyek az Alba Regia Szimfonikus Zenekar pénztárában (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár, Fő utca 8.) válthatók. Online jegyértékesítés: www.jegy.hu.


További információ:
Bokrossy Barbara
művészeti titkár
Székesfehérvári Balett Színház
Székesfehérvár, Szabadságharcos út 59.
Telefon: 06-70/338-0376
E-mail: fehervaribalett@fehervaribalett.hu
Honlap: www.fehervaribalett.hu
Facebook: www.facebook.com/fehervaribalett



A próbateremben készült fotók letölthetőek a Galériából!







Szöveg: Fraller Ildikó, Lőrincz Miklós
Fotó: Simon Erika
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.