Londonban jártak a Hunyadisok!

2018.11.05. 13:34
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. november 5. (hétfő)
 
 
 
 
Szakmai beszámolót tartottak a Városháza Dísztermében a Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnáziumának irodai titkár és gazdasági informatikus tanulói az Erasmus+ program keretében töltött, három hetes londoni szakmai gyakorlatuk tapasztalatairól. A diákokat és az iskola képviselőit Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte.
Szeptemberben, immár hatodik alkalommal indultak el a Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnáziumának tanulói és kísérőtanárai Londonba, ahol az Erasmus+ program keretében háromhetes szakmai gyakorlaton vehettek részt a gyerekek. Hazaérkezésük után Mészáros Attila alpolgármester fogadta a Városháza Dísztermében a kiutazott 24 szerencsés diákot, akik az iskola 13. évfolyamos gazdasági informatikus és irodai titkár tanulói közül kerültek kiválasztásra. A gyerekek lelkes beszámolója alapján a kint töltött idő alatt lehetőségük a nyílt szakmai, angol nyelvi, személyes és digitális kompetenciáik fejlesztésére és a munka és a tanulás mellett szabadidejükben Londont és környékét is felfedezték. Az alpolgármester köszöntőjében gratulációját fejezte ki az intézmény vezetőinek, hogy hatodik alkalommal sikeresen pályáztak a szakmai fejlődést biztosító külföldi utazásra és egyúttal sok sikert kívánt az elkövetkező évek pályázataihoz, hogy minél több diáknak része lehessen egy emlékezetes és hasznos utazásnak.
 
 
A fogadáson készült képek letölthetők a Galériából!
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
Fotó: Molnár Artúr
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.