Mire képes az összefogás?

2018.11.09. 19:47
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. november 9. (péntek)
A DKKA I. Jótékonysági Futásának bevételével a Teljes Élet Szociális Alapítványt támogatja       Galéria

 
 
 
 
 
 
 
Több száz gyermek és szülő vett részt a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia Alapítványának első jótékonysági futásán, melynek ötlete Matt Donnardtól származik. Az alapítvány ezen társadalmi szerepvállalásával a Teljes Élet Szociális Alapítvány ellátottjainak sörédi nyári táboroztatását kívánja segíteni. A sikeres rendezvényen, melynek fő támogatója Székesfehérvár Önkormányzata volt, a város számos más sportklubja, cégek és persze a DKKA-s szülők és gyerekek mellett a Teljes Élet Alapítvány gondozottjai, dolgozói és orvosai is részt vettek.  
 

Talán nincs is nemesebb dolog, mint egy jó ügy érdekében adakozni. Matt Donnard ötlete alapján a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia Alapítványa is felismerte, hogy utánpótlást nevelő sportszervezetként milyen fontos is a társadalmi szerepvállalás, ezért I. Jótékonysági Futásuk bevételével a Tele Élet Szociális Alapítvány sérült gondozottjainak sörédi nyári táborozásához járult hozzá. 

 

Az önkéntes alapú jótékony rendezvényen az akadémia szinte minden gyermeke és szüleik részt vettek. Velük futottak a Teljes Élet Alapítvány gondozottjai, pedagógusai és orvosai mellett az ARAK, az Alba Triatlon SE, az Alba Öttusa, a Cunder Kézilabda Egyesület, a Fehérvár Enthroners, a Fehérvár Futótű SE, a Főnix Rock and Roll SE, az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia és a VVSI képviselői és növendékeik is.

 

A nemes ügyért összegyűlt futókat a Bregyóban dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte elsőként, aki gratulációját fejezte ki a szervezőknek a program megvalósításához. „Rengeteg gyermek van, akiket a sport szeretete mellett nevelünk a közösséghez tartozás fontosságára. Örömömre szolgál, hogy a mai napon azt is megtaníthatjuk az itt összegyűlt közösségnek, hogyan tudunk egymásnak segíteni. Ezért kérek mindenkit, hogy lehetőségéhez mérten támogassa a mai nemes ügyet.” - emelte ki a polgármester, aki bejelentette: Székesfehérvár Önkormányzata 100.000 forinttal támogatja a Teljes Élet Szociális Alapítvány által szervezett sörédi tábort.

 

A köszöntők sorában Dávid Kornél, a DKKA alapítója és névadója következett, aki megköszönte a több száz résztvevőnek, hogy a hideg ellenére részt vett a futáson és adakozott, illetve megköszönte a város támogatását. Reményét fejezte ki továbbá, hogy a hagyományteremtő rendezvénnyel még sok éven át támogathat az alapítványuk a maihoz hasonló nemes célokat.

 

A résztvevőknek Dr. Csada Imre, a sörédi tábor vezetője és lelkes önkéntese mesélte el, hogyan is segít a tábor az alapítvány gondozottjainak: „1984-ben, Simonyi Gyula és Kovács János ötlete alapján indult a sörédi táboroztatás, a sörédi templom melletti plébánián, azért, hogy a fogyatékkal élő gyerekeknek egy szép hetet teremtsenek, szüleiket pedig egy hétig mentesítsék a bár nemes, de nem mindig könnyű napi feladatok alól. 2018-ra a turnusok száma nyolcra nőtt, hetente 15-18 gyermeket tudunk táboroztatni. Ehhez a táboroztatáshoz kérjük ma az Önök segítségét!”

 

A délutáni futás rajtja előtt a DKKA kis ajándékkal köszönte meg a résztvevő sportszervezeteknek, az Önkormányzatnak és a szervezésben segítőknek a támogatásukat és a részvételüket.

 

A négy futam előtt a résztvevők Dancs Annamarival melegíthettek. Az adomány átadása előtt Kiss Ákos, a Teljes Élet Szociális Alapítvány gondozottja szavalt és az alapítvány ellátottjai és gondozóik az „Azért vannak a jóbarátok” című műsorukkal köszönték meg a résztvevők adományait.

 

 

A DKKA az I. Jótékonysági Futásán 530.000 forintot gyűjtött a fogyatékkal élő gyerek számára.

 

 

A futáson készült képek letölthetők a Galériából!

 

 

 

 

 

Szöveg: Torma Kinga Regina

Fotó: Simon Erika

 

 

 

 

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.