Több százan vettek részt az első Sóstói Sportnapon

2018.11.10. 13:27
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. november 10. szombat)
 
 
"Hajrá Vidi, Hajrá Vidi!" - talán az egyik első tömeges buzdítást a Tóvárosi Általános Iskola diákjai produkálták az új Sóstói Stadion lelátóján. Szombaton délelőtt tartották az első sporteseményt a létesítményben, a Sóstói Sportnapon több száz ovis, kisdiák és felnőtt vett részt. A belső kerengőn kismotorral, görkorival és rollerrel mérkőztek egymással a nevezők, míg a külső kerengőn különböző távú futószámokat rendeztek. A délelőtt a kieséses rendszerű lépcsőfutással zárult a szektorok közötti lépcsőkön.
 
 
 
 
Szombaton 10.00 órakor már gyerekzsivaj töltötte meg a Stadion belső kerengőjét. Az első Sóstói Sportnapra többszáz ovis, iskolás és felnőtt érkezett, hogy rollerrel, görkorival, kismotorral és futva mérkőzzenek meg egymással. Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében elmondta, a mai Sportnap is jól mutatja, hogy egy igazi közösségi tér, egy fehérvári találkozási pont jött létre az új stadionnal. A futballmeccsek mellett a jövőben is számos különböző rendezvénynek ad majd otthont a Sóstói Stadion.
 
A megnyitó után a dr. Cser-Palkovics András és Mészáros Attila alpolgármester által indított rollerfutamokkal kezdődött a sportnap, majd a görkorcsolya- és a legkisebbek számára a lábbal hajtós kismotor-futamok következtek. Ezalatt a Stadiont körülvevő külső kerengőn egy és háromkörös futásban versenyeztek egymással az indulók. A legjobbak éremmel, emléklappal és ajándékcsomaggal távoztak. A legtöbben nem csak sportolni, hanem az új Stadiont megnézni érkeztek szombaton, rengeteg fotó készült a lelátón, a kispadoknál és a pálya többi részén.
 
A Tóvárosi iskolások közös szurkolásba is kezdtek az egyik szektorban, ami ma estig vélhetően a leghangosabb buzdítás címet viselheti az új stadionban. 18.00 órakor azonban - feltehetően - meg fog dőlni ez a rekord, az RBD vezetésével ekkor tartják a stadion “beéneklését”, amire külön drapériákkal és sok-sok énekkel készülnek a szurkolók. A ma esti programra minden énekelni vágyó piros-kék drukkert szeretettel várnak.
 
A Sportnapra a Székesfehérvár amerikai testvérvárosából, Birminghamből érkezett Greg Wingo is kilátogatott. Wingo a Briminghami Testvérvárosi Bizottság (Birmingham Sister Cities Commission) tagjaként érkezett városunkba, és futballrajongóként a saját városa focicsapatának (Birmingham Legion FC) szurkolói sálját ajándékozta dr. Cser-Palkovics Andrásnak, aki körbevezette az új Sóstói Stadionban. A Stadion előtt már a Bory-várat is meglátogatta Horváth Miklós Csaba önkormányzati képviselővel, és felkeresték a Jancsárkert Termelői és Biopiacot is, ahol Schultz György, a piac vezetője mutatta be a termelői piac működését. Greg Wingo nem utazik azonnal vissza az Egyesült Államokba, hosszútávfutóként arra vállalkozott, hogy ittartózkodása alatt körbefutja a Balatont. Vasárnap indul Siófokról, és tervei szerint 40-42 óra alatt szeretné teljesíteni a több mint 200 km-es távot.
 
A Sportnapon készült fotók letölthetők a Galériából.
 
 
 
 
Fotó: Simon Erika
Szöveg: Fejér Tamás
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.