A Köfémen folytatódik a városrészi szűrőnapok sora!

2018.11.12. 12:35
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. november 12. (hétfő) 
 
 
 
 
 
 
Negyedik alkalommal rendeznek a KÖFÉM Művelődési Házban városrészi szűrőnapot. November 17-én, szombaton 9 órától Egészségnapra várják azokat, akik szeretnének különféle alapvizsgálatokat elvégeztetni gyorsan és ingyenesen. A részletekről az esemény fővédnökei és a ház igazgatója sajtótájékoztatón számoltak be.
 
A KÖFÉM Művelődési Házban folytatódik a hagyományos városrészi szűrőnapok sora. A 14. választókerületben negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Egészségnapra november 17-én, szombaton 9-től 13 óráig várják a Köfém lakótelep és a Ráchegy lakóit.
 
A Köfémen megrendezésre kerülő Egészségnap által kínált program szorosan illeszkedik a város által kitűzött célhoz, miszerint mindenkinek a lakóhelyéhez közel visszük a szűrővizsgálatokat. Az elérhető szűréseket már hagyományosan a Humán Szolgáltató Intézet és a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház szakemberei végzik majd.” – hangsúlyozta Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok, aki külön örömét fejezte ki, hogy negyedik éve a városrészi klubház ad otthont a programnak. A most szombaton elérhető vizsgálatok sora ismét jelentős: lesz általános állapotfelmérés, testsúly- és haskörfogat mérés, testzsírszázalék és testtömeg-index számítás, vércukor- és koleszterinmérés, kardiológiai vizsgálat és bőrgyógyászat, különös tekintettel a melanomaszűrésre.

Dr. Dienesné Fluck Györgyi, a választókörzet önkormányzati képviselője köszönetét fejezte ki az Egészségnap összes szervezőjének, hiszen ottlakóként és képviselőként látja, milyen sokat jelent a környékbelieknek, hogy valóban helybe jön egy-egy vizsgálat, előzetes időpont-egyeztetés nélkül, ingyenesen. Kiemelte, az Egészségnapra minden korosztályt kortól és nemtől függetlenül várnak.

Simon József, a KÖFÉM Művelődési Ház igazgatója arról is szólt, hogy mint klubház igazgató fontosnak tartja, hogy a közösségépítő, kulturális és oktatótevékenységben való részvétel mellett helyszínt tudjanak biztosítani az egészségügyi és sportprogramoknak is. Az intézményben éppen ezért egész évben elérhető például gerinctorna és zengőbölcső foglalkozás is. Az igazgató hangsúlyozta, hogy az intézmény akadálymentesített, minden vizsgálatot olyan helyiségben végeznek majd a szakemberek, amelyek mozgássérültek számára is elérhetőek.

A szűrőnap lebonyolítását az Egészségfejlesztési Iroda munkatársai segítik. A vizsgálatokon való részvétel ingyenes, előzetes bejelentkezésre nincs szükség!
 
 
 
Az Egészségnap plakátja letölthető a Galériából!
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.