Stadion nyitány, Nemzetközi Csellófesztivál

2018.11.12. 16:58
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. november 12. (hétfő)
Novemberben a zenéé a főszerep Székesfehérváron
 
 
 
 
A klasszikusoktól a jazzen át a filmzenéig sokszínű koncertekkel várja a zeneszerető közönséget  Székesfehérvár. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar november 18-án, vasárnap 17.00 órától a Sóstói Stadion rendezvénytermében ad koncertet, így mutatva meg az új épület multifunkcionális szerepét. Az ünnepélyes alkalom lehetőséget teremt arra is, hogy bővítse a komolyzenét kedvelők és a koncertlátogatók táborát is. A komolyzenei események sora november 25-én, vasárnap a Nemzetközi Csellófesztivállal folytatódik.


Különleges feladat egy koncerttermi vagy templomi körülményekhez szokott szimfonikus zenekar számára, hogy egy stadion megnyitásában közreműködhet. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar 2018. november 18-án, vasárnap 17 órától az új épület multifunkcionális szerepét kívánja ezzel a produkcióval is megmutatni, ezért egy változatos, nagy térben is jól megszólaló, sok ismert művet, dallamot magában foglaló programmal lép a publikum elé a Sóstói Stadion rendezvénytermében. A koncert előtt az érkezőket még egy külön stadionbejárással is várják 16 órától, hangzott el a mai sajtótájékoztatón.

„A Sóstói Stadion nem csak egy labdarúgó-stadion, hanem egy multifunkcionális közösségi tér, ami túl azon, hogy a Vidi otthona, a jövőben sok társadalmi és közösségi eseménynek ad helyet. Ennek szép példája lesz a Stadion nyitány koncert.” – mondta az érdekes zenei kísérletről dr. Cser-Palkovics András. A polgármester a sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy a 2015 óta önálló intézményként működő zenekar a törvényi kereteknek megfelelően beadta minősítési kérelmét. A minősített zenekari státusszal, a 2020 januárjától elérhető jelentősebb állami támogatásokkal egy újabb, magasabb szintre léphet majd a zenekar, tovább erősítve Székesfehérvár kulturális életét.

Ifj. Major István, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója a Stadion nyitány műsoráról szólva elmondta, az ünnepélyes bevonulás, a lassabb-gyorsabb zeneszámok váltakozása, a szóló- és zenekari produkciók mintha egy sportesemény, mondjuk egy labdarúgó-mérkőzés dramaturgiáját modellezné – gól és bírói sípjelzés nélkül. Ezen a „nyitó mérkőzésen” a szólókat Selmeczi Gábor, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar koncertmestere és Bondor Erika koncertmester helyettes játsszák, a karmester Kollár Imre lesz. A stadion rendezvénytermében ötszáz fős közönség előtt játszik majd a nagyzenekar november 18-án, vasárnap 17.00 órától. Az eseményt megelőzően, az érdeklődők 16.00 órától bejáráson is részt vehetnek. A koncertre jegyek már kaphatók a www.arso.hu oldalon, a Fehérvári Jegyirodában és a Vörösmarty Színházban, a zenekar jegypénztárában.

A sajtótájékoztatón megszólalt a november 25-e és december 2-a közötti nemzetközi fesztivál főszereplője, a cselló is. Hérics Csenge fehérvári csellista Bach: C-dúr Sarabando című művével adott ízelítőt a Nemzetközi Csellófeszivál hangulatából. Szili Gabriella fesztiváligazgató tájékoztatójából kiderült, négy nemzetközi hírű csellóművész és egyetemi tanár ötletével, közreműködésével 2015-ben Európai Uniós támogatással Lingenben, Németországban került megrendezésre az I. Európai Csellófesztivál. A fesztivál alapító professzorai: Marcio CARNEIRO (Brazília-Svájc), Olaf NIEßING (Németország-Chile), ONCZAY Csaba (Magyarország) és Matias de Oliveira PINTO (Brazília-Németország) voltak. Mindannyian elismert gordonkaművészek, ezen kívül közös erényük, hogy fontosnak tartják az ifjú tehetségek nevelését, felfedezését, patronálását. A négy elismert csellista közül hárman már elvitték hazájukba ezt a nagyszabású fesztivált, ugyanis 2016-ban Brazíliában, 2017-ben pedig Chilében került sor a folytatásra. Ezért is érezzük úgy, elérkezett az idő, hogy 2018 őszén negyedikként Magyarország is megrendezze Székesfehérváron ezt a már szép hagyományokkal rendelkező Csellófesztivált.

Az egy hetes fesztivál alatt a fiatal csellistáknak a kiváló művésztanárok kurzusokat tartanak egyéni és zenekari formációkban. A résztvevők szimpózium keretében ismerkedhetnek meg egy kicsit mélyebben Kodály, Bartók és Popper csellóra írt műveivel, és a magyar zeneirodalommal. Vörös Janka és Tóth Péter egy-egy, csellóra írt darabjának ősbemutatójára is a fehérvári fesztiválon kerül sor. A tíznapos rendezvény keretében három nagyszabású hangversenyt is rendeznek, amelyre szeretettel várják az érdeklődőket. A részletes program https://www.cello-festival-szekesfehervar.com/ oldalon érhető el.

A sajtótájékoztatón készült fotók letölthetők a Galériából.



                                                        - Vége -


fotó: Molnár Artúr
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.