Ízek-Formák-Textúrák

2018.11.14. 17:31
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. november 14. (szerda)
A Magyar Nemzeti Cukrász- és Szakácsválogatott a 67 Étteremben       Galéria
 
 
 
 
 
 
A Magyar Nemzeti Cukrász- és Szakácsválogatott a székesfehérvári 67 Étterem & Bistroban főz utoljára együtt a november 24-én kezdődő, luxemburgi Culinary World Cup verseny előtt. A 11 fős magyar csapatnak a világbajnokságon 5 óra alatt 110 fő számára kell háromfogásos menüjét megfőznie. A válogatott sorai között tudhatja Adamek Balázst, Bán Lászlót és Botos János Andrást, a Diófa Étterem séfjét és szakácsait, illetve Volenter Istvánt, a 67 Étterem séfjét, aki a válogatott szövetségi kapitánya.
Világbajnoki címért küzd a Volenter István séf által vezetett Magyar Nemzeti Cukrász- és Szakácsválogatott. A 11 fős csapatnak 52 nemzet 30 csapatát kell lefőznie november 24-28. között a luxembourgi Culinary World Cup-on. Az első baktalórántházi, majd debreceni nyilvános főzőpróba után a csapat a felkészülés finisébe ért: utoljára Székesfehérváron, a 67 Étterem & Bistroban tökéletesítik a háromfogásos magyar menü részleteit, amelyet a világbajnokságon 110 ember számára kell majd tálalniuk.
A legnagyobb kihívás és ellenfél mindig az idő! Öt óra alatt kell megfőznünk egy háromfogásos menüt 110 embernek, ami azt jelenti, hogy 330 tányérnak kell kimennie a konyhából 2 óra alatt azonos hőfokon, minőségben, adagban és kinézetben.” – kezdte Volenter István, a 67 Étterem séfje, aki már a 2014-es világbajnokságon is csapattag volt. A kapitány elmondta, hogy a menüt a korábbi évek tapasztalata alapján Adamek Balázzsal közösen állították össze: „A felhasznált alapanyagok milyensége és beszerzése teljesen a csapatra van bízva, amelynek minden ország tekintetében csak a fantázia, no meg a pénztárca szabhat határokat. Mi leginkább Franciaországból származó termékekkel dolgozunk. A menüsorunk koncepciója a frissesség, könnyedség, a korábbi évektől eltérően kifejezetten ügyeltünk arra, hogy ne tipikus magyar ízeket tálaljunk. Jellemzően nemzetközi trendek alapján állítottuk össze az idei menü ízvilágát, amelynek az összekötő vezérfonala a színek mellett az ízjegyekben felfedezhető frissesség lesz.” – mondta a próbavacsora előtt az utolsó simításokat végző séf. 
A versenyre való felkészülés folyamatáról Krivács András, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség ügyvezető elnöke beszélt: „A csapatban a biztos tag Volenter István volt, a további kiadó helyekre meghívásos alapon, illetve egy kétlépcsős megmérettetésen kerülhettek be a tagok. A válogatókon a feladat egy önálló háromfogásos menükoncepció leírása és annak megvalósítása volt. Azt kell mondjam, igazán ütőképes az idei magyar csapat, mindenki legalább felső-középkategóriás étteremben dolgozik jelenleg is.” Az elnök elmondta, hogy a 2012-es és 2014-es tapasztalatok mentén idén a markánsan magyaros menüsor helyett egy, inkább nemzetközinek számító sorral készülnek, bár minden fogásba belecsempésztek valamit, ami igazán hazai, így például a desszertben egy karakteres magyar virág ízjegyei is felfedezhetőek lesznek. „A legjobb 12-be várjuk a csapatot, legnagyobb ellenfeleink a skandinávok, ezért az övékhez nagyon hasonló technológiákat felhasználó fogásokat álmodtunk meg. Gőzerővel készül mindenki a november 24-én kezdődő világversenyre, pontosan tudjuk, hogy minden nüanszokon múlik csak. Azért is lényeges ez a három próbafőzés, hiszen nincsenek egyforma alapanyagok, nincs két egyforma hús sem, tudnunk kell, hogy hogyan fogunk beleférni majd a rendelkezésünkre álló időbe, amikor élesben kell főznie már a csapatnak. Ma este a székesfehérvári közönségnek azért lesz különösen nagy szerencséje, hiszen a 90 százalékban végleges menüsort ők láthatják utoljára, úgy, hogy azt legközelebb már csak a nemzetközi zsűri fogja.” – tette hozzá Krivács András.

A válogatott tagjai – Volenter István 67 Étterem & Bistro Székesfehérvár; Adamek Balázs, Bán László, Botos János András – Diófa Étterem Székesfehérvár; Babicz János – Costes Downtown, Budapest; Huszár Tibor – Fenyves Szálloda és Konferenciaközpont, Baktalórántháza; Kézi Sára – 2019-től Fenyves Szálloda és Konferenciaközpont, Baktalórántháza; Ambrus György Krisztián – Street Corner Zeppelin Bár, Békéscsaba; Szeidler Zsolt – SZM Bistro, Zsadány; Nagy Csaba – Avalon Park és Resort & Spa, Miskolctapolca és Bergmann Nándor – Bergmann Cukrászda és Kávéház, Balatonfüred – november 21-én indulnak Luxemburgba, hogy megméressék magukat a Culinary World Cup versenyén.
Hajrá, Magyar Nemzeti Cukrász- és Szakácsválogatott!
 
A próbafőzés képei letölthetők a Galériából!
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
Fotó: Simon Erika
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.