Gyarapítsuk a lángot, hogy a melegéhez egyre többen hozzáférjenek!

2018.11.16. 21:35
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. november 16. (péntek)
Jótékonysági estet szervezett a SZÉPEK Egyesülete        Galéria

 
 
 
 
 
Hagyományos Jótékonysági bált szervezett a SZÉPEK, azaz a Szociális Érdekeket Pártoló Emberek Közössége Egyesület, akik a szervezet által pártolt családok támogatására fordítják majd az est bevételét. A nemes célt támogató, adomány gyűjtő bál résztvevőit Brájer Éva alpolgármester és a SZÉPEK elnöke, Tóth Alex köszöntötte. 

2011-ben alakult a legfőképpen nők alkotta Szociális Érdekeket Pártoló Emberek Közössége Egyesület, azaz a SZÉPEK. Az egyesület immár több, mint hatodik alkalommal rendezte meg Jótékonysági bálját, amellyel nemcsak az általuk pártolt családok támogatásához gyűjtöttek adományokat, hanem a szervezet munkáját is szeretnék minél szélesebb körben ismertté tenni.


Az egyesület újdonsült elnöke, Tóth Alex számolt be a SZÉPEK munkájáról a vendégeknek: „Azt gondolom, hogy a szervezetünk és minden más, hasonló célokért dolgozó egyesület olyan, mint egy-egy olimpiai fáklya: sokan, sokféleképpen viszik ezeket az egyesületeket, gondozzák a pártfogoltakat. Az évek során mi is sokféleképpen őrizgettük ezt a tüzet: tisztítószert, tüzelőt, tanszert, élelmiszert, krízis-élelmiszert, gyógyszert, orvosi segédeszközt vásároltunk, orvosi vizsgálatokat és pszichológiai hátteret biztosítottunk. Ezek persze csak kiragadott példák a kollégáim munkájából.” 


Az elnök elmondta, hogy az általa felsorolt csomagok a legtöbb esetben nem feltétlenül jelentenek nagy kiadást a családok számára, mégis sokszor a legszükségesebb és legapróbb dolgokkal tudnak az esetmenedzserek, családsegítők a leggyorsabban hozzájárulni a mindennapi boldoguláshoz. Amint elmondta: ez talán esélyt teremt arra, hogy a családok messzebb tekintsenek annál, mint az akut krízis, amiben éppen vannak, hogy tágabb szemlélettel tudjanak nekivágni az előttük álló problémának. „Ezek a segítségek nem jöhettek volna létre a kollégáink és a támogatóink nélkül. Azt gondolom, hogy egy remek intézménnyel együttműködő, remek városban működő, remek ügyért dolgozó, remek kollégákkal rendelkező egyesület vezetését vehettem át 2017-ben. Kívánom, hogy egyre nagyobb csapattal őrizzük és gyarapítsuk a lángot, hogy a melegéhez mind többen odaférhessenek majd! Köszönöm, hogy ma együtt ünnepelhetünk!” – köszöntötte a résztvevőket az elnök.


A bált Brájer Éva alpolgármester nyitotta meg: „Nem könnyű feladat egy ilyen esten köszöntőt mondani, ott, ahol a nagy segítség elkél. Más jutott az életünk során, kinek kevesebb, kinek több. Minden háztartásban vannak problémák, kihívások, nehézségek. Én sem a szavak embere vagyok, sokkal inkább a tettekért. Így azt hiszem, az a fontos, hogy mi az a szemlélet, ami azokat végigkíséri, akiknek a szíve úgy dobban, hogy nem tudnak elmenni empátia nélkül azok mellett, akiknek így, vagy úgy, de kevesebb jutott! Köszönöm a munkájukat, és hogy minden nap egy jó ügyért dobban a szívük!”


A bál Kiss Diána Magdolna, a Vörösmarty Színház művészének műsorával folytatódott. A pártolójegyek mellett az este folyamán a résztvevőknek lehetőségük nyílt tombolajegyeket is váltani, amellyel további összeggel járulhattak hozzá a családok támogatására fordított bevételhez.



A bál képei letölthetők a Galériából!
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
Fotó: Molnár Artúr
 
 
 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.