Ünnepélyes megnyitó után győzelemmel tért haza a Vidi!

2018.11.21. 21:22
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. november 21. (szerda) 
 
 
 
 
 
 
 
Ünnepélyes keretek között átadták a MOL Aréna Sóstó stadiont. A látványos megnyitón Pixa és a WellHello szórakoztatta a közönséget, a gyepen 400 fehérvári gyermek táncolt, akik a Fehérvári Balett Színház művészeivel mutatták be Rovó Tamás és Egerházi Attila közös koreográfiáját, melyet egy egyedülálló 3D-s vetítés követett. A nézőket a pályán dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte és adta át hivatalosan is az arénát. A ceremóniát követően a MOL Vidi FC az Újpest FC-vel mérkőzött meg. A 3 év után hazatért csapat a kapitány, Juhász Roland fejesével, 11251 néző előtt, 1-0-ra győzte le hazai pályán az Újpest csapatát.
 

Fontos nap virradt november 21-én, szerdán a Sóstó felett, ma ugyanis ünnepélyesen és hivatalosan is átadták a fehérváriaknak, a szurkolóknak és természetesen a MOL Vidi csapatának az 1967 óta működő, mára azonban teljesen megújult  és új névre keresztelt MOL Aréna Sóstó stadiont.

 

 

 

A stadiont, amely az elmúlt több mint 50 év alatt többször, több lépcsőben újult meg. Mai formáját 3 év alatt alakították ki, a mai napra pedig egy modern, 21. századi, minden igényt kielégítő létesítménnyel gazdagodott Székesfehérvár városaA 13,98 milliárd forintos állami támogatásból felújított, 14 200 fő befogadására alkalmas létesítmény minden szempontból megfelel az UEFA szigorított, IV-es kategóriája elvárásainak. Alkalmas női Európa- és világbajnokság, férfi Európa- és világbajnokság csoportmérkőzések, UEFA kupa csoportmérkőzések és selejtezők, Bajnokok Ligája csoportmérkőzések, valamint az U21 és kisebb nemzeti válogatott csapatok világbajnokságának megrendezésére is.

 

 

 

Az aréna hivatalos megnyitója alkalmából Székesfehérvár Önkormányzata színes programokkal várta az érdeklődőket: a 16.30 órai kapunyitás után először Pixa zenélt, majd a WellHello adott koncertet. A zenei programokat a 10 különböző fehérvári táncegyesület növendékeiből verbuválódott – az AlbaFit SE Fit Kid szakosztálya, az AlbaRG Ritmikus, a Főnix Rock and Roll Sporttánc Egyesület, a Free Spirit Táncsport Egyesület, a Gorsium Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, a Hajnal Mozgástér Pirokompánia Tűzszínház és Légi Piruettek Művészeti Csoport, az Ikarusz Táncegyüttes, a Laguna Táncsport Egyesület, a MegaDance Székesfehérvári Táncszínház Egyesület és a Step and style Stúdió – 400 fős gyereksereg és a Fehérvári Balett Színház közös műsora követte. Az egész pályát betáncoló csapat látványos koreográfiáját Rovó Tamás, a Vörösmarty Színház koreográfusa és Egerházi Attila, a Fehérvári Balett Színház vezetője álmodta meg.

 

A gyerekeket a pályán egy zenés 3D-s vetítés követte, amely nemcsak a Vidi évtizedeken átívelő emlékezetes pillanatait mutatta be, rámutatott a számára otthont adó város és a klub jó kapcsolatára is. A zöld gyepen a vetítés hatására megelevenedett a városi és a klubcímer, felvezetve Székesfehérvár polgármesterét. Dr. Cser-Palkovics András a pálya közepén köszöntette a stadionba érkezőket és mondta el avató beszédét: „Tisztelettel és szeretettel köszöntök újra itthon, Fehérváron, itt a Sóstón, a stadionban mindenkit! Engedjék meg, hogy megköszönjem a türelmet és megértést, amit az elmúlt 3 éveben tanúsítottak, remélem, hogy ez az új ékszerdoboz mindenkit kárpótol majd ezért. Külön köszönöm azt, hogy kormányzati forrásból egy teljes városrész rehabilitációja történhetett meg: egy 218 hektáros természetvédelmi területet menthettünk meg, utakat, sétányokat és járdákat építhettünk, de a legfontosabb, hogy elkészült a stadionunk, itt a Sóstón! Zúgjon itt ezentúl is töretlenül a Hajrá, Vidi! Hajrá, Fehérvár!”

 

 

 

A megnyitóval a közönség nemcsak a stadion átadását ünnepelte az este folyamán: a Red–Blue Devils élőképe és a Himnusz után, 19 órakor kezdetét vette a MOL Vidi FC – Újpest FC NBI-es bajnoki mérkőzés, amellyel a klub hivatalosan is hazatért a Sóstóra. A mérkőzés kezdőrúgását Karsai László és Kovács József, a csapat korábbi két legendás játékosa egy kisgyermekkel, Porteleki Istvánnal közösen végezte el.

 

Az első félidő derekáig a hazaiak domináltak, majd több újpesti támadás következett. A mérkőzés 32. percében az újpesti Berdze maradt alul egy fejpárbajban, majd Milanov kapott sárgát. A 37. percben Nego tört be a tizenhatosra, de sajnos Scsepovics mögé érkezett a labda. A félidő utolsó perceire bemelegedett mind a két csapat: a támadásokat szép tisztázások követték, gól azonban a két perc ráadás ellenére sem született. Egyelőre váratott magára az új stadion első gólja. A félidőben újra a WellHello szórakoztatta a szurkolókat.

 

 

 

A második félidő első percei helyzetdömpinget hoztak a hazaiak számára, míg végül a MOL Vidi csapatkapitánya, Juhász Roland bólintotta be az újpesti kapu bal oldalába a labdát, ezzel megszerezve a csapat és a MOL Aréna Sóstó első hazai gólját. A 60. perc után Hadzic és Onovo is besárgultak, majd Balázst, Beridze-t és Bereczet Pauljevics, Nagy Dániel és Nikolov váltotta. Támadásokat vezényelt az Újpest, melyeket hol Stopira, hol Pátkai hatástalanított. A rendes játékidő utolsó percében Milanovot hordágyon hozták le, Hodzic jött a helyére, az ápolás közben a lila-fehéreknél Zsótér – Diallo csere volt. A ráadásban Diallo veszélyes lövése a kapu fölött zúgott el, Bojovics besárgult, Kovácsot pedig Hangya cserélte.

 

 

 

Öt perc hosszabbítás után, "megtörve az átkot" a MOL Vidi FC első hazai mérkőzésén – melyet a MOL Aréna Sóstó stadionjában játszottak – 11251 néző előtt 1–0-ra győzte le az Újpest FC együttesét, amellyel a 3. helyre kapaszkodtak fel a tabellán. Idén még a Honvédot és a Ferencvárost fogadja a csapat a MOL Aréna Sóstó stadionban.

 

 

 

 

 

 

A stadionban készölt képek letölthetők a Galériából!

 

 

 

 

 

 

 

 

Szöveg: Torma Kinga Regina

Fotó: Simon Erika, Molnár Artúr

 

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.