Hétköznapi hősképző

2018.11.22. 14:52
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. november 22. (csütörtök)
A közöny ellen indul programsorozat iskolásoknak és pedagógusoknak Galéria
 
 
Elfordulunk vagy segítünk? A közöny ellen indít érzékenyítő programot a Hősök Tere Kezdeményezés. Öt fehérvári és egy veszprémi iskola diákjai és pedagógusai féléves programsorozaton sajátíthatják el, hogyan válhatnak hétköznapi hősökké, és hogyan tehetik a saját közösségeiket befogadóbbá, eredményesebbé. Az Arconic Alapítvány segítségével megvalósuló képzés nyitóeseményét mintegy 200 diák és pedagógus részvételével ma tartották a Köfém Oktatási és Művelődési Központban.
 
 
 
 
"Szeretném, hogy a fiam olyan társadalomban nőjön fel, ahol számít az, hogy odafigyelünk egymásra és segítünk egymáson!" – fogalmazta meg Katus István, az Arconic-Köfém Kft. vezérigazgatója saját motivációját a Hősök Tere Kezdeményezés hat hónapos, egyedülálló közösségérzékenyítő programjának mai megnyitóján. Az Arconic Alapítvány támogatásával létrejött képzés során öt fehérvári és egy veszprémi iskola diákjai és pedagógusai olyan tudást sajátíthatnak el, amivel egy befogadó, sokszínű, együttműködő közösséget hozhatnak létre a környezetükben.
 
A hat hónap alatt a Hősök Tere Kezdeményezés munkatársai és az Arconic önkéntesei érzékenyítő előadások és tréningek segítségével három nagy témát járnak körbe. A mindset: hogyan gondolkozom magamról?, mit képzelek magamról?, milyen vagyok? a bámészkodó hatás: miért maradunk közönyösek, amikor sokan vagyunk egy helyzetben? és a mások megítélése, azaz az előítéletesség témakörét. „Azt akarjuk elérni, hogy az emberek merjenek kiállni és tenni másokért a mindennapokban. Mert miközben sokan azt hisszük magunkról, hogy segítőkészek vagyunk, gyakran mégsem teszünk semmit olyan helyzetekben, amikor tehetnénk. Azt mutatjuk meg a tréningjeinken, előadásokon, workshopokon keresztül, mit kell tudatosítanunk ahhoz, hogy változtassunk magunkon és másokon is.” – mondta Orosz Györgyi, a Hősök Tere Kezdeményezés társalapítója.
 
A program lezárásaként a pedagógusok, a diákok és az Arconicos önkéntesek csoportokat alkotva 30 napos Hősök Tere kihívásban vehetnek részt, aminek a célja, hogy minden nap tegyünk valami jót másokért, ami nem rutin, hanem kilépünk vele a komfortzónánkból: például átadjuk a helyünket a buszon, megdicsérünk másokat, vagy éppen felszedjük a szemetet az utcán. Ezek egyszerűnek tűnhetnek, de valójában sokkal többször gondolunk a jótettekre, mint ahányszor meg is tesszük ezeket. A kihívás során a résztvevők át tudják ültetni a gyakorlatba mindazt az elméleti tudást, amit a tréningeken elsajátítottak.
 
A programban résztvevő iskolák: a Székesfehérvári II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, a Székesfehérvári Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola, a Hétvezér Általános Iskola, Székesfehérvári SZC Váci Mihály Ipari Szakgimnáziuma Szakközépiskolája és Kollégiuma, a veszprémi Ipari Szakközépiskola és a Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium.
 
A programindítón készült képek letölthetők a Galériából.
 
 
 
Fotó: Molnár Artúr
Szöveg: Fejér Tamás
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.