Fehérvári advent 2018

2018.11.30. 14:43
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. november 30. (péntek) 
Hangulatos fények, zenélő padok, koncertek a Belvárosban.      Galéria  
 
 
 
 
 
Már csak néhány nap, és kezdődik az advent. Székesfehérvár az ország egyik leghangulatosabb karácsonyi vásárával, fényjátékokkal, a hétvégéken koncertekkel várja a városlakókat, a vendégeket. Hétköznapokon kisiskolások, ovisok lépnek fel a Városház téren, idén is lesz adventi naptár és manókereső játék. Kinyílik a Püspöki Palota kapuja is: az Adventi udvarban jótékonysági és kézműves vásárt tartanak, szombatonként a gyertyagyújtás idején gyerekműsorok segítenek az ünnepre hangolódni. Az ünnepváró napokról a Püspöki Palotában tartottak sajtótájékoztatót.

Kiemelt, megszentelt időszak az advent, a belső megtisztulás útja, várakozás Jézus születésére. Előkészülünk arra, hogy tiszta szívvel és lélekkel tudjunk találkozni az eljövendővel. Az elcsöndesedés, a belső csendünk útját járjuk adventkor. – hangsúlyozta ünnepváró gondolataiban Spányi Antal megyés püspök. Szavai szerint fontos, hogy ne szakadjunk el a hagyományainktól, és tudjuk azt is, hogy mit jelképez a három lila és egy rózsaszín gyertyával díszített adventi koszorú. Arról is beszélt, hogy karácsony közeledtével kéretlenül jönnek felénk a reklámok, és legtöbbször olyan dolgokat kínálnak, melyekre valójában nincs is szükségünk. Mi azonban keresztény kultúrájú országban élünk, így számukra az a fontos, hogy ráhangolódjunk Istenre. Az ő szeretete késztet minket egymás szeretetére, az odafigyelésre, a türelemre. Adventkor az egyház megajándékoz minket az új kezdet lehetősével is.
Spányi Antal felhívta a figyelmet a Katolikus Karitász két jótékonysági akciójára. Az Egymillió csillag a szegényekért kezdeményezés keretében – amely 2008 óta van jelen Magyarországon – mécseseket adományoz az egyház, ezért cserébe tetszés szerinti összeget lehet adni, a támogatásból rászoruló családoknak vásárolnak tartós élelmiszert, fűtőanyagot. Az Angyalbatyu akció a gyerekek megajándékozását célozza és a www.angyalbatyu.hu portálon érhető el.

Fontos, hogy Székesfehérvár hagyományai tovább éljenek és ezeknek megfelelően, az első adventi vasárnapon kezdődjön el az ünnepváró időszak a városban. – mondta dr. Cser-Palkovics András polgármester. Így kívánt reagálni azokra a kérdésekre, melyek azt firtatták, hogy miért nem kapcsolják fel advent előtt a város ünnepi díszkivilágítását. Szavai szerint az advent nagy lehetőség a közösség számára, hogy megélje az összetartozás élményét. „Az embernek megadatott az a képesség, hogy szívben és lélekben képes legyen odafigyelni másokra. Nagy adomány, hogy nem csak magunkért tartozunk felelősséggel, hanem a környezetünkért is. Ez nem mindig jelent nagy dolgokat, lehet ez a közösen megélt élmény vagy egy mosoly is!” – mondta. Azt kérte, hogy aki csak teheti, adományozzon, vegyen részt a tetszésének megfelelő karitatív akcióban, nem elfelejtve, hogy az év más időszakában is segíthetünk a rászorulóknak. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik az elmúlt időszakban a fehérvári adventi programok összeállításában dolgoztak.

Benkő-Igaz Krisztina
, a Fehérvári Programszervező Kft. szakmai vezetője elmondta, hogy egy programfüzetben minden eseményt összegyűjtöttek, amivel advent négy hetében várják a fehérváriakat. Szombatonként és vasárnaponként lesznek a nagyobb programok az adventi színpadon, de hétköznap is sok-sok érdekességgel várják a látogatókat a Belvárosban.

November utolsó napján kezdődik és december 24-ig tart az idei Fehérvári Advent
programsorozata, amelynek egyik leghangulatosabb eseménye idén is a Kisangyalok karának fellépése lesz: december 2-án, vasárnap a város 11 iskola 400 kisdiákjaiból verbuválódott alkalmi kórus áll a közönség elé a Városház téren. Az általuk előadott karácsonyi dalok keretezik majd az első láng fellobbanását: dr. Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök közösen gyújtja meg az első gyertyát a város adventi koszorúján.

Hosszú évek szép hagyománya az is, hogy hétköznap délelőttökön gyerekhangok zengik be a Városház teret, kisiskolások és mutatják be karácsonyi műsoraikat az Adventi színpadon. Ezúttal mintegy 40 csoportot szerepel zenés, verses összeállításokkal, kis jelenetekkel, betlehemes műsorral. Hétvégenként a Hiemer-házban kinyitnak a játszóházak, ahol akár ajándékot is készíthetnek közösen a családok. Tovább épül a mézeskalács város is: az első hétvégén, pénteken és szombaton a mézeskalácssütést is kipróbálhatják az érdeklődők ugyancsak a Hiemer-házban.

A már megszokott helyeken – Fő utca, Liszt Ferenc utca, Városház tér, Zichy liget, Várkörút – kívül az Oskola utcában, a Kossuth-udvarban, az Órajátéknál, a megújult Országzászló téren és a Távírda utcában is gyönyörködhetünk az ünnepi díszkivilágítás szépségében, sőt, a vasútállomás előtti téren is lesznek fényfüzérek. Az elmúlt hetekben összesen három kilométernyi elektromos kábelt szereltek fel a Városgondnokság szakemberei, a fényfüzérek hossza pedig eléri a hét kilométert.

Ebben az évben is lesz élő adventi naptára a fehérváriaknak: a fényfestésnek köszönhetően a Városháza változik át esténként mesebeli kastéllyá. 17.30 órakor minden nap kinyílik egy újabb ablak, ahonnan színészek, énekesek, zeneiskolások előadásában hallhatunk majd egy-egy dalt, mesét, verset a karácsonyig tartó időszakban. Az adventi hétvégéken fényfestést láthatunk a Városháza díszudvarán, a zeneiskola falán és a Hiemer-ház Jókai utcai kapuján is.

A hangulatos esti sétákat az adventi hétvégéken Falvay Miklós médiaművész interaktív vetítései is gazdagítják. A múlt évben sokan kipróbálták a hóesés játékot a Fő utcán, amelyben a kirakatra vetített hópelyheket gyűjthette össze az arra járó, akár barátaival közösen is játszva. Idén a játékot a Zichy ligetben találják meg, emellett idén újabb meglepetés készül a játékoskedvűeknek: a zenélő pad egy olyan különleges hanginstalláció, amely a Varkocs-szobor előtti téren szerez majd örömöt a fehérváriaknak. A két félköríves pad ülődeszkái közé építenek be egységnyi távolságra infrafénnyel működő szenzorokat és ledes fényforrásokat. Az érzékelők nagyjából 30 centiméteres távolságból képesek érzékelni, ha valaki a pad fölé nyújtja a kezét, és ezzel bekapcsolja a szenzorhoz kapcsolt hang lejátszását. Ledfények jelölik majd azt, hol kell keresni a szenzorokat, és a ledek fénye egyszerre látványossá is teszi az installációt.

A négy adventi hétvégén zenés műsorok, koncertek várják a fehérváriakat, az első vasárnapon a 2015-ös Fehérvár Hangja, Zabos Regina és zenekara, majd a 2011-es X-Faktor győztese, Kocsis Tibor lép a színpadra. A következő hétvégéken hallhatjuk majd a MusiColore énekegyüttest, a JaMese zenekart, Hámori János és Oláh Zoltán duóját, a Debrecen Dixieland Jazz Bandet, Gesztesi Alexandra és Gulyás-Szabó Gergely duóját, Kökény Attilát, Zsigmond Lalát, Veres Mónika „Nikát”, valamint a Fiori Musicali együttes, a Corpus Rézfúvós Quintet, az Alba Regia Vegyeskar és a Beatlehem zenekar adventi műsorát.

A programszervezők még szenteste napjának délelőttjén is várják a családokat, idén is lesz manókereső játék, hogy a gyerekek addig se unatkozzanak, amíg otthon elkészül a karácsonyfa, az ünnepi vacsora és megérkezik az angyal az ajándékokkal. A Városház téren, az Adventi színpadnál 10–14 óráig lehet majd jelentkezni a játékra.

Az adventi hétvégékre kinyílik a Püspöki Palota kapuja
, a feldíszített adventi udvarban kézműves és jótékonysági vásár várja az érkezőket 10–19 óra között.

„Isten ajándékát kellene befogadni a szívünkbe és a lelkünkbe. Ha az ember szívében rend van, akkor megtalálja azokat az eszközöket, amikkel jobbá tudja tenni a világot.”
- mondta Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató. Az Adventi udvar ezt a világot szeretné közelebb vinni az emberekhez. Az egyház a felnőtteknek szóló egyedi adventi imafüzetet készített, amiben minden napra találunk feltöltődést szolgáló gondolatokat és konkrét tennivalókat is.  A gyerekeknek adventi matricás füzettel és adventi színezővel készültek.

A Püspökség adventi udvara december 17–21-ig hétköznapokon is látogatható, 14–19 óráig. Az első gyertyát december 1-jén, szombaton 16 órakor gyújtja meg Spányi Antal megyés püspök, a színpadon a tatabányai Szent Margit Általános Iskola tanulói adnak műsort. A többi szombaton ugyanebben az időben várják a csendes együttlétre a fehérváriakat, akik a bicskei Szent László Általános Iskola, a martonvásári Szent László Katolikus Óvoda és a tatabányai Bánhidai Szent Erzsébet Óvoda gyermekeinek adventi műsorát is láthatják, hallhatják majd. Az Egyházmegyei Múzeum az adventi udvar programjához kapcsolódva december 1-jén 14–16 óra között adventi koszorúkészítésre, december 15-én, szombaton 14–16 óra között karácsonyi díszek és kreatív karácsonyfa készítésre hívja az érdeklődőket. Az alapanyagokat mindkét ingyenes foglalkozáson a múzeum biztosítja, a részvételhez előzetes jelentkezés szükséges: e-mailben a kis.emoke@szfvar.katolikus.hu címen, vagy telefonon: 06/30-321-7972.

A városi programokról a www.fehervariprogram.hu oldalon, az egyházi eseményekről a http://www.szfvar.katolikus.hu/hirek oldalon találnak részleteket.


A sajtótájékoztatón készült fotók letölthetőek a GALÉRIÁBÓL.



 



Szöveg:
Fehérvári Programszervező Kft.
és
Havasi Tímea (ÖKK)

Fotó: Simon Erika

További információ:
Benkő-Igaz Krisztina
Fehérvári Programszervező Kft.
Székesfehérvár, III. Béla király tér 1. (Művészetek Háza)
Telefon: 06-70/457-9001
E-mail: igaz.krisztina@fehervariprogram.hu
Honlap: www.fehervariporgram.hu
Facebook: www.facebook.com/fehervariprogram.hu

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.