Fellobbant az első gyertya lángja a város adventi koszorúján

2018.12.02. 20:47
SAJTÓKÖZLEMÉNY  - 2018. december 2. (vasárnap)
Kisangyalok kórusa, díszvilágítás, ünnepi hangulat a Belvárosban. Galéria
 
 
 
 
Lépésről-lépésre lehetett csak bejutni a Belvárosba advent első vasárnapján. A város karácsonyfája alatt futó kisvonat, a fénybe öltözött Fő utca, az árusok színes portékákkal teli faházai, a Püspöki Palota Adventi udvara és a Városház téri színpad programjai ezreket invitáltak vasárnap késő délután. A Fehérvári Advent idei programjai már pénteken elkezdődtek, szombaton kinyílt az első ablak az élő adventi naptárban, vasárnap pedig fellobbant az első gyertya lángja a város adventi koszorúján.


Advent első vasárnapján, az élő adventi naptár, vagyis a Városháza második ablaka nyílt ki, amelyben Cserta Balázs meglepetésműsorral köszöntötte a Városház téren gyülekezőket, majd megszólalt a Kisangyalok kara. A város 11 iskolájának 425 kisdiákjából verbuválódott alkalmi kórus karácsonyi dalokat énekelt a Városház téren. Ezt követően dr. Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök közösen gyújtotta meg az első gyertyát a város adventi koszorúján.

„Az egyházi évnek nagyon kedves, várva várt időszaka az advent, a várakozás ideje. Várjuk a karácsonyt, Jézus születését. Várjuk, hogy a sötétséget legyőzze a fény; a bűnt és a rosszat győzze le a jó és az erény.” - kezdte ünnepi gondolatait Spányi Antal. „Ma fellobban az első gyertya lángja, amely arra hív bennünket, hogy vigyünk fényt a világba. Ha ezt meg tudjuk tenni advent idején, az ünnepek alatt és az azt követő hétköznapokon, nemcsak a magunk élete lesz gazdagabb, szebb, hanem olyanná tudjuk formálni, alakítani a világot amilyennek mi szeretnénk. Legyen jobb, legyen benne több a szeretet, a türelem. Jelentse az első gyertya fellobbanó lángja az erre szóló meghívást.” A megyés püspök ünnepi gondolatait zárva áldott, boldog és békességes adventet kívánt a jelenlévőknek.

Székesfehérvár polgármestere köszönetet mondott a Kisangyalok karát alkotó 425 gyermeknek és felkészítő tanáraiknak. „Jó látni a gyermekek örömén keresztül azt, hogy az őszinte öröm a szeretet ünnepére készülve mekkora hatással van ránk. Lélekben és a szívekben is érdemes magunkat, családunkat, kisebb-nagyobb közösségünket és a város egészét is felkészíteni szent karácsony ünnepére. Biztos vagyok benne, hogy a következő hetekben is sokan jönnek majd el a Belvárosba beszélgetni, barátokkal, ismerősökkel találkozni.”, mondta dr. Cser-Palkovics András.

Az ünnepi gondolatokat követően meggyújtották az adventi koszorún az első gyertya lángját, majd dr. Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök a IV. Adventi Jótékonysági Futás két első helyezettjével, Bese Mirtillel és Trenka Ádámmal közösen kapcsolta fel a város díszvilágítását.

A Fehérvári Advent hétfőn délelőtt folytatódik. Hosszú évek óta szép hagyomány, hogy hétköznap délelőttökön gyerekhangok zengik be a Városház teret, kisiskolások és óvodások mutatják be karácsonyi műsoraikat az Adventi színpadon. Ezúttal mintegy 40 csoport szerepel zenés, verses összeállításokkal, kis jelenetekkel, betlehemes műsorral.
A Fehérvári Advent részletes programja az alábbi linken található: http://fehervariprogram.hu/event/fehervari-advent-2018/?instance_id=38


A belvárosi adventi hangulatról ízelítőt kaphatnak a Galériában található fotókról.


                                                              - Vége -


fotó: Simon Erika, Molnár Artúr
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2018 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
     
25
26
27
28
29
30
31
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.