Adományt gyűjtött és osztott a fehérvári kosárlabda- és kézilabdacsapat

2018.12.03. 22:19
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. december 3. (hétfő)
 
 
 
Szép hagyomány, hogy az ünnepek közeledtével a székesfehérvári sportegyesületek is mindent megtesznek, hogy segítsenek a rászorulókon. Az Alba Fehérvár kosarasai és az Alba Fehérvár KC női kézilabdázói idén is adományokat osztottak a Szegényeket Támogató Alapítvány támogatottjainak.


Az Alba Regia Sportcsarnok aulájában gyűltek össze a kosár- és kézilabdacsapat tagjai, vezetői, a SZETA képviselői, a támogatók, és természetesen a kiválasztott családok, akik idén az ünnepi adományokból részesültek. Székesfehérvár Önkormányzata nevében Deák Lajosné és Viza Attila önkormányzati képviselők voltak jelen az eseményen. Zugor Zsuzsanna, a Szegényeket Támogató Alapítvány elnöke elmondta, a két csapat mellett immár a Patika Plusz és a Bestwestern Plus Lakeside Hotel is csatlakozott az adománygyűjtő akcióhoz, amelyet húsvétkor és karácsonykor hagyományosan megszerveznek.

„Ötven családnak küldtünk meghívót, három iskolával, a Széna Téri, a Kossuth Lajos és az István Király Általános Iskolával együttműködve. A tagcsaládjaink, illetve az iskolák gyermekvédelmi felelősei ajánlása alapján hívtuk meg őket. A csomagban tartós élelmiszerek vannak, olyanok, amelyek karácsony környékén jól jönnek: liszt, cukor, tej, étolaj, pudingpor, piskóta. A gyerekek természetesen kapnak szaloncukrot, az édességet és a Mikulás-csomagokat a sportolók adják át. A Patika Plusz vitamint biztosít a gyerekeknek, a Bestwestern Plus Lakeside Hotel pedig a karácsonyi kalácsát tette hozzá a csomaghoz.” – mondta Zugor Zsuzsanna.

Az adományok mellett ilyenkor az is nagy öröm a gyerekeknek, hogy aláírásokat, közös fotókat kérhetnek a fehérvári sportolóktól. A női kézilabdacsapat és a kosarasok is poszterekkel, dedikált képekkel készültek.

„Már hetedik alkalommal veszünk részt az adománygyűjtésben. Így is próbálunk segíteni az itt élő közösségnek. Nemcsak a pályán elért eredményekkel, a játékunkkal akarunk örömet okozni, igyekszünk részt vállalni azokban a kezdeményezésekben, amik a városban jótékony céllal indulnak. A játékosok hozzájárulásából vesz a klub édességet, gyümölcsöt a gyerekeknek. Szintén nagy élmény a kicsiknek, hogy a pályán kívül is találkozhatnak azokkal a játékosokkal, akiknek a meccseken szurkolnak.” – mondta Simon Balázs, az Alba Fehérvár ügyvezetője.

Az adományosztáson a fehérvári kosárcsapatból az amerikai légiósok, Jordan Heath, Allerik Freeman, Jacobi Boykins, Kyron Cartwright, Rodney Bullock mellett jelen volt Lóránt Péter, Tóth Péter, Keller Iván és Filipovics Márkó. Az Alba Fehérvár KC kézilabdázóit Temes Bernadett, Olga Gorsenyina, Szarka Adrienn, Tornóczky Sára, Piller Kármen, Utasi Linda és Györkös Rebeka képviselte.

Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.



Szöveg: Somos Zoltán
Fotó: Simon Erika
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2018 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
     
25
26
27
28
29
30
31
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.