Állatok karácsonya a HEROSZ-nál

2018.12.07. 15:28
KÖZLEMÉNY - 2018. december 7. (péntek) 
Idén is jótékonykodtak a képviselők a Fehérvári Állatotthonban.      Galéria  
 
 
 
 
 
Idén is megrendezték a hagyományos Állatok Karácsonyát a HEROSZ Fehérvári Állatotthonában. A közös ünnepség előtt a Közgyűlés Fidesz frakciójának tagjai  – mint minden adventkor, így idén is – ellátogattak a menhelyre és adományokat is vittek.

Évek óta hagyomány, hogy a frakciótagok az adventi időszakban felkeresik a Fehérvári Állatotthont, és átadják felajánlásaikat, támogatásaikat, hogy megkönnyítsék a hányattatott sorsú állatok mindennapi gondozását, gyógyítását. Idén jelentős anyagi hozzájárulást és tápokat vittek a menhelyre.
Dr. Horváth Miklósné frakcióvezető az átadáson azt mondta: „Az állatok az ember legjobb barátai, szeretetre, gondoskodásra van szükségük, hálásan és őszintén viszonozzák a törődést.  Mi a magunk eszközeivel igyekszünk segíteni, különösen adventkor kiemelt figyelmet fordítunk rájuk!” A támogatást Dr. Berey Attila, a HEROSZ országos elnöke és Krepsz Gyöngyi, az állatotthon vezetője vették át, és fejezték ki köszönetüket.

Krepsz Gyöngyi arra hívta fel a figyelmet: azért is dolgoznak, hogy minél kevesebb állat kerüljön az utcára, hiszen ez a lakosságnak is érdeke. Fontos lenne, hogy az emberek segítsék egymást, hiszen a menhelyre bekerülő állatok sorsa mögött sokszor emberi tragédiák, krízishelyzetek vannak. A tapasztalatok szerint, aki az állatokat szereti, az az embertársaihoz is megfelelően tud viszonyulni. A menhelyen jelenleg 80 kutyát és körülbelül ugyanennyi macskát gondoznak, a cicák száma rendkívül magasnak számít.

Az állatok karácsonya hagyományos ünnepségen a HEROSZ gyermektagozatának tagjai vettek részt. Megérkezett a Mikulás, akit a gyerekek szeretettel, vidáman fogadtak. A vendégek közösen énekeltek és hagyományosan együtt díszítették fel a karácsonyfát az állatotthon udvarán, amely alá elhelyezték az állatoknak szánt ajándékaikat.

Aki szeretne adományt vinni, a hét minden napján 14 és 16.30 óra között keresheti fel a Takarodó út 5. szám alatti menhelyet. Jelenleg leginkább kölyökállatoknak való tápokra van szükség, de hálásan fogadnak többek között fekhelyeket, etető- és itatóedényeket, meleg ruhákat, takarókat, szőnyegeket, vitaminokat, gyógyszereket és a takarításhoz használatos eszközöket.


A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.

 

–   Vége –


Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Molnár Artúr és Bácskai Gergely

 

 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.