„A karácsonyi ünnep külsősége mit se ér e tiszta, ártatlan és egyetemes szeretet nélkül"

2018.12.23. 19:13
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. december 23. (vasárnap)
Lángra lobbant a város adventi koszorújának utolsó gyertyája. Galéria 
 
 
 
 
 Elérkezett az utolsó adventi hétvége, holnap itt a várva várt szenteste. A Városház téren az élő adventi kalendárium utolsó idei meglepetéseként Papp Rebeka énekelt, majd az Alba Regia Vegyeskar karácsonyi dalait hallhatták az összegyűlt családok. Az adventi hétvégék utolsó, a szeretet gyertyáját dr. Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök együtt gyújtották meg – köszöntőikben kifejezve az elcsöndesedés, a békesség és az odafigyelés fontosságát. A karácsonyi jókívánságokat Pilinszky gondolatai zárták a bölcsőben fekvő kis Jézusról, a polgármester tolmácsolásában: „Békéje örök kísértője minden békétlenségnek, szelídsége minden háborúságnak. A karácsonyi ünnep külsősége mit se ér e tiszta, ártatlan és egyetemes szeretet nélkül.”


A karácsony előtti várakozás utolsó hétvégéjén a hit, a remény, az öröm gyertyája után a szeretet gyertyáját hagyományosan közösen gyújtotta meg a város adventi koszorúján dr. Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök.

Az Adventi színpad mellett összegyűlt közönséget Papp Rebeka, Fehérvár 2017-es Hangja varázsolta el a mesebeli kalendáriummá változott Városháza ablakából, majd a színpadon az  Alba Regia Vegyeskar karácsonyi összeállítása köszöntötte az ünnep előestéjén összegyűlt közönséget. A Kneifel Imre vezényelte kórus előadásában magyar és nemzetközi dallamok csendültek fel: a műsort Kodály Zoltán Adventi éneke nyitotta, majd Bárdos Lajos Karácsonyi bölcsődalával búcsúzott a kórus.

„Egy utat jártunk végig. Hétről hétre fellobbant egy-egy gyertya lángja, s figyelmeztetett bennünket arra, hogy közeleg a karácsony: közeleg a keresztény világnak és a keresztény kultúrát megteremtett, keresztény kultúrában élő emberek szívének olyan kedves esemény. Itt a karácsony, a szeretet ünnepe, amikor a világnak el kell csöndesedni, amikor az emberek szívének egymás felé meg kell nyílni.” – kezdte ünnepi gondolatait Spányi Antal megyés püspök. Azt a kívánságot fogalmazta meg, hogy az ünnep úgy hozzon örömet, békét, megújuló szeretetet, hogy az ne korlátozódjon egyetlen estére, hanem töltse be az emberek szívét, és maradjon velünk egész esztendőben és egész életünkben.

Dr. Cser-Palkovics András
polgármester az év legszebb időszakának nevezte az adventi heteket: „Talán ilyenkor több a mosoly, több a szeretet, több az egymásra való odafigyelés. Köszönöm a jóakaratú embereknek, az emberek döntő többségének, hogy ez az időszak most is a békességet jelentette, a felkészülést – egy kicsit talán az elcsendesülést is. És egészen biztos, hogy azt: kerestük, keresték azokat a közösségi programokat, helyeket, ahol egymással találkozhatnak, és egymással beszélgetve, egymásra odafigyelve készülhettünk karácsony szent ünnepére.” A polgármester mindenkinek köszönetet mondott, aki az adventi programokban részt vett, dolgozott, a délelőttök óvodás és kisiskolás fellépőinek a hangulatos műsorokat, a püspökségnek pedig azt, hogy a Belvárosban egy igazi adventi udvart varázsoltak.

Dr. Cser-Palkovics András Pilinszky János gondolatait tolmácsolva kívánt szeretetteljes karácsonyt: „A karácsonyi bölcsőben a kisdedek ártatlanságával fekszik ez az ártatlan Isten, kinek szeretete soha többé nem hagyja nyugton szívünket. Békéje örök kísértője minden békétlenségnek, szelídsége minden háborúságnak. A karácsonyi ünnep külsősége mit se ér e tiszta, ártatlan és egyetemes szeretet nélkül.”

A Városház téri programok vasárnap este a Beatlehem zenekar karácsonyi koncertjével folytatódtak.

Holnap délelőttől koradélutánig a családokat „Karácsonyi manókereső”  várja az Adventi színpadnál, ahol az apróbbak játékos feladatokkal tölthetik az időt, amíg otthon az „angyalok” szorgoskodnak.


A Városház téren készült fotók letölthetőek a Galériából!







                           

Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Simon Erika


 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.