Új év, új remény!

2019.01.01. 19:35
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. január 1. (kedd)
Filmzenei összeállítással indította az új évet az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Galéria 
 
 
 
 
 Új év, új remény! címmel adott – a nagy érdeklődésre való tekintettel – két koncertet 2019 első napjának estéjén az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. A Vörösmarty Színházban 17.00 órakor kezdődött hangversenyen Székesfehérvár polgármestere köszöntötte a közönséget.

 

„Új év, új remény! -  A zene legyen veled!” Ezt a címet kapta az Alba Regia Szimfonikus Zenekar újévi koncertje. A zeneszerető közönség a mindenkori legjobb filmzenékből hallhatott különleges válogatást a Vörösmarty Színházban rendezett esten, ahol egy messzi-messzi galaxis legnagyobb sztárjai is jelen voltak: Indiana Jones, Harry Potter, Jack Sparrow, Don Corleone, Juda Ben-Hur, Luke Skywalker, Darth Vader, Zsákos Frodó és még sokan mások.

Újévi köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönetet mondott a zenekarnak, hogy a hagyományoknak megfelelően csodálatos zeneszó mellett köszönthetjük az új esztendőt. „Úgy vélem, így érdemes elindítani az évet, a muzsika, a zene, a kultúra szeretetével, egy ilyen szép közösségi térben, a fehérváriak közösségében. Büszkék lehetünk a zenekarunkra. Arra, hogy a nagy múlttal rendelkező együttes önálló intézményként működik most már évek óta. A szakmai fejlődést jól mutatja, hogy az idei évben a legmagasabb zenekari minősítést is meg fogja kapni, ezáltal egy elit klub tagja lesz. Ez is jól jelzi a város elkötelezettségét a kultúra mellett és mutatja a kulturális intézmények kiemelkedő szerepét a város közösségformálásában.” A polgármester külön megköszönte a zenekar tagjainak azt, hogy az esti két koncerten kívül vállalták, hogy a délutáni főpróba nyilvános legyen. Így a Rotary Club Székesfehérvár tagjainak felajánlásával a gyermekotthonokban és nevelőszülőknél élő gyermekek és nevelőszülők lehettek részesei a zenés, filmes utazásnak.

A köszöntő gondolatokat követően Lukácsházi Győző, az est házigazdája vette át a szót, és indította el a képzeletbeli mozigépet. Amíg a közönség útra kelt egy távoli kis bolygóra, Alba Regia városába, addig Székesfehérvár polgármestere az Alba Regia Szimfonikus Zenekar élén néhány taktus után átadta a karmesteri pálcát a zenei utazás vezetőjének, Dubóczky Gergely karmesternek. Ezt követően a legismertebb magyar és külföldi filmek zenéje csendült fel az est során. Az előadást hatalmas vastapssal jutalmazta a közönség.

A koncertet megelőző főpróbán és a koncerten készült fotók letölthetők a Galériából.

                                                               

fotó: Simon Erika

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2019 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.