Világszínvonal itthon!

2019.01.18. 11:37
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. január 18. (hétfő) 
Nyílt napot rendeztek a Corvinus fehérvári campusán mintegy 200 résztvevővel.     Galéria  
 
 
 
 
 
 
Folytatódtak a székesfehérvári felsőoktatási nyílt napok, ma a Budapesti Corvinus Egyetem helyi campusára várták az intézmény iránt érdeklődőket. Teltházas volt a program, az intézmény képviselői tájékoztattak az alap- és mesterképzésekről, a duális oktatás nyújtotta lehetőségekről, a diákéletről, bemutatkoztak a duális képzésben résztvevő gazdasági partnerek, és volt kollégiumi körtúra is.

VILÁGSZÍNVONAL ITTHON! – ez az új mottója a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának, ahol ma teltházas nyílt napot tartottak. A programra közel 200 résztvevő érkezett összesen 13 megye mintegy 50 középiskolájából. A fiatalok 51 százaléka Fejér megyéből, 14 százaléka Budapestről, 6 százaléka Pest megyéből jött, de az ország más pontjairól is fogadtak érdeklődőket.

A campuson 2019 szeptemberében négy alapképzést, két mesterképzést és egy szakirányú továbbképzést indítanak.
Nappali alapképzések: gazdálkodási és menedzsment, pénzügy és számvitel, turizmus-vendéglátás.
Levelező alapképzés: gazdaságinformatikus
Nappali mesterképzés: sportközgazdász
Levelező mesterképzés: regionális és környezeti gazdaságtan
Szakirányú továbbképzés: agrobusiness menedzser – levelező tanrendben

A nappali alapképzések mindegyike és a sportközgazdász mesterképzés is indul a gyakorlati és az elméleti képzést ötvöző duális formában. Az egyetem jelenleg közel 30 képzési partnerrel rendelkezik, köztük több Budapesti székhelyűvel. 2019-ben a keresztféléves és a normál felvételi eljárásban jelentkezők változatlan formában, azaz továbbra is állami ösztöndíjas és önköltséges helyekre adhatják be jelentkezésüket, a felvételi keretszámokban sem lesz változás.

A nyílt nap megnyitóján Dr. András Krisztina rektori megbízott köszöntötte a résztvevőket, majd Dr. Szabó Lajos oktatási rektorhelyettes mondott nyitó beszédet. Mint fogalmazott, intézményüket a minőség és a kiválóság jellemzi, magas szintű alaptudással rendelkező hallgatókat fogadnak, és kiváló oktatóik vannak, akiknek jó része rendelkezik doktori, azaz PhD tudományos fokozattal.Gyakorlatorientált, a kor piaci elvárásainak megfelelő, a budapestivel teljesen egyenértékű képzéseket kínálnak Székesfehérváron, mellyel versenyképes diploma szerezhető. A 2020-tól felvételizők számára lesz Corvinus ösztöndíj. A helyi campus a stratégiai partnerség és az együttműködés eredményeként jött létre 2016-ban. Székesfehérvár azóta a duális képzés fellegvára lett.

„Nem szépítem, elég magasra tettétek a lécet, hiszen nehéz bekerülni Magyarország legjobb gazdasági egyetemére, a Corvinus-ra! De úgy gondolom, az egyik legnagyobb hiba, amit egy ember elkövethet maga ellen, hogy az elvárásait és a kitűzött céljait lejjebb adja. Mindannyiunkban benne van az elhatározás, a kitartás és az erő, hogy a hatalmas céljainkat elérjük. Csak rajtatok múlik az, hogy bekerüljetek a Corvinusra!” – fogalmazott köszöntő beszédében Holl Nándor, a BCE Hallgatói Önkormányzatának elnöke. Mint mondta, Székesfehérvárra jellemző a személyes, emberközeli, barátságos légkör, ami nem mindenhol tapasztalható.

A nyílt napon a résztvevők részletes tájékoztatást kaptak a képzésekről, konzultálhattak a duális gazdasági partnerekkel, és szerveztek számukra kollégiumi körbevezetést is.



A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.



 

–   Vége –

Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Varju Zoltán Mihály

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.