Hazai pályán nyerte meg a Magyar Kupa döntőjét a Fehérvár AV19!

2019.01.22. 23:49
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. január 22. (kedd)
 
 
 
Nagyszerű hangulat, telt ház várta a jégkorong Magyar Kupa döntőjében a Fehérvár AV19 és a MAC Újbuda mérkőzését. Remek döntőt vívott a magyar hoki két kirakatcsapata, a szlovák Extraligában játszó vendégek háromszor is vezettek, de az EBEL-ben is nagy formát mutató Volán a mesterhármast elérő Anze Kuralt vezérletével fordított és végül 6-3-ra győzött, három év után elhódítva a serleget.
 
Egy perc sem telt el a kupadöntőből, máris hátrányba került a hazai pályán játszó Fehérvár AV 19, a MAC egyik legjobb góllövője, Dansereau lőtte ki a bal felső sarkot közelről. Kellett pár perc, mire felpörgött a Volán, az ex-fehérvári Rajna Miklósnak bravúrokra is szüksége volt a vendégek kapujában. Több egyenlítési lehetőség kimaradt, a legnagyobbat Erdély hagyta ki, ugyanakkor a MAC is veszélyes volt, kapuvasat is ütött Langkow révén. Ami a csatároknak nem ment, az sikerült egy védőnek: Stipsicz Bence a 17. perc végén a jobb bulikör tetejéről hatalmas gólt lőtt, ezzel kiegyenlített a Fehérvár. Döntetlennel zárult a remek iramú első harmad.
Lemásolta a kezdést a második harmadban is a MAC, ismét egy perc alatt előnybe került: Negrin hasonlóan nagy gólt lőtt, mint Stipsicz. A válaszra azonban most csak másodperceket kellett várni, Szabó Dániel belőtt korongjába Anze Kuralt piszkált bele, a kapuba juttatva. Jöttek e helyzetek egymás után, és a 24. percben harmadszor is vezetést szerzett a MAC, újfent Dansereau talált be. A nagy adok-kapok közepette nem jöhetett más, csak újabb egyenlítés: Szabó Dániel ismét gólpasszt adott, Erdély paskolta kapuba a palánkról visszapattanó korongot. Csak a meccs feléhez közeledve ítéltek először kiállítást a játékvezetők, de azt rögtön kihasználta a Volán, és Kuralt második góljával először vezetett. Sőt, a 32. percben egy eladott korong után Reisz Áron kihagyhatatlan helyzetbe hozta Sárpátki Tamást, és máris két gól volt az előny! A gólokban gazdag harmad végén is akadtak helyzetek, egy kis lökdösődés is, méltó volt a hangulat és a színvonal a kupadöntőhöz.
A harmadik harmadban nem rohant a Fehérvár, próbált a védekezésre figyelni a magyar EBEL-csapat. Így is akadt dolga az ellenfél kapusának, Rajna többször nagyot védett. Eric Melandot négy percre kiállították, ez esélyt adott a MAC-nak, de kiválóan bekkelt a Volán. Rögtön ezt követően a Fehérvárnak is volt emberelőnye, abból sem született újabb gól. Jól tartotta a korongot a Volán, nem tudott támadni az újbudai csapat, és még játékmegszakítások sem segítették, folyamatosan játékban volt a korong. Másfél perccel a vége előtt levitte kapusát a MAC edzője, Majoros Gergely, de ez sem segített. Sőt, Anze Kuralt az utolsó percben az üres kapuba lőtt, mesterhármast érve el, ezzel beállította a 6-3-as végeredményt. A Fehérvár AV19 2016 után nyerte meg ismét a Magyar Kupát! Az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban telt ház ünnepelte a sikert, a kupát pedig Ocskay Gábortól vehette át Hári János csapatkapitány.
 
Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.
 
 
Szöveg: Somos Zoltán
Fotó: Molnár Artúr
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.