Pest megyei iskolások jártak a TRIANON-kiállításon

2019.01.23. 14:40
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. január 23. (szerda)
A közönségprogramok februárban folytatódnak. Galéria 
 
 
 
 
A Pest megyei Kisgöncöl Waldorf Iskola hatodikos diákjai látogatták meg délután a TRIANON-kiállítást, amit Tóth Norbert kurátor mutatott meg a gyerekeknek. A tanulók megnézték a határon túli iskolások üzeneteit, megismerkedtek az installáció szimbolikájával, és megtekintették a történelmi karikatúrákat. A tárlat közönségprogramjai február 6-án folytatódnak dr. Szakály Sándor előadásával.


Jankovics Marcell TRIANON című tárlatát a kétszáz, a magyar történelem eseményeit bemutató politikai karikatúrával és az egyedi installációval érdeklődés övezi: tegnap a Kossuth-díjas grafikusművész tartott tárlatvezetést fehérvári érdeklődőknek, ma pedig a Pest megyei Tök település Kisgöncöl Waldorf Iskolájának tanulóit kalauzolta végig Tóth Norbert kurátor.

A 21 hatodik osztályos diáknak a figyelmébe ajánlotta többek között a határon túli, a látogatókkal egykorú magyar nyelvű iskolások kétszáz üzenetét, amely a felvezető lépcső melletti falon olvasható; a kettős, boltíves reneszánsz és a kortárs, bajszot rajzoló szimbolikájú kaput, valamint a hatalmas kocsányos tölgy installációt a kiállítótérben.

A kirándulók délelőtt megtekintették a Romkertet, délután pedig egy kulisszajárás után megnézik A Pál utcai fiúk című előadást. Biletzky Ágota osztálytanító elmondta, hogy a székesfehérvári látogatás egyik apropója az aktuális olvasmány; a tárlat témájához kötődő tanulmányaik például a Kárpát-medence földrajzi ismereteihez és a határon túlra került magyarok sorsához kapcsolódnak – az élmények pedig megerősítik az iskolában tanultakat, tette hozzá.

A kurátor elmondta, hogy hamarosan újabb közönségprogramra várják az érdeklődőket: február 6-án dr. Szakály Sándor történész professzor tart tárlatvezetést, 13-ára pedig Felvidék, Délvidék, Kárpátalja és Erdély egy-egy jeles képviselőjét hívták meg rendhagyó programra. Az iskolákból továbbra is várják a jelentkezéseket a múzeumpedagógiai foglalkozásokra.


A Képtárban készült fotók letölthetőek a Galériából!






Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Molnár Artúr
 

 

 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.