Tejtermékek Széna Teri, Széna Feri menzáján

2019.01.28. 12:07
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. január 28. (hétfő)
Egészséges reggeli a negyedik évfolyamosokkal. Galéria 
 
 
 
Még a hóesés sem zavarta a Széna Téri Általános Iskola negyedik évfolyamos diákjait. Délelőtt sorra érkeztek a Bányató vendéglőbe, hogy a Menő Menza pályázatnak köszönhetően egy tejtermékekben bővelkedő, közös és egészséges reggelivel indítsák a hétfői napot. Tanítóik mellett Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok is elkísérte a diákokat a programra. 


A Széna Téri Általános Iskola teljes negyedik évfolyama – 87 gyermek – vett részt a Menő Menza projekt legutóbbi, „Tej- és tejtermékek hete” sorozatában. Rajzpályázattal és beszélgetésekkel, a tejtermékek megismerésével foglalkoztak, sőt még túrót is készítettek a diákok. Ennek zárása az a közös, egészséges reggeli, amelyet a Bányató vendéglőben fogyasztott el hétfőn a három osztály.

A sort a 4. c nyitotta, elsőként ők kóstolták a tejből, túrókrémből, joghurtból, sajtból, no és persze felvágottból, zöldségből és müzliből, mézből összeállított reggelit. A gyermekek elárulták, a legtöbben szeretik – ha a tejet önmagában nem is, de – a tejből készült termékeket, és azt is tudják, hogy jó kalciumforrás, valamint a csontok épségének megőrzésében is segíthet.

Az egészséges táplálkozást megismertető, „Széna Teri, Széna Feri menzája” programot az iskola pályázati forrásból valósítja meg, a szemléletformáló foglalkozások során már sok hasznos téma szóba került. „Nagyon sokféle dologgal megismerkedtünk már a pályázatnak köszönhetően. Volt mézes hetünk, illetve egészséges és gyógyteákkal is foglalkoztunk. A zöldség és gyümölcs témahét keretében a nem szokványos, a gyermekeknek korábban ismeretlen fajtákat mutattunk be, kóstoltunk. Társasjátékot is készítettünk az egészséges táplálkozás jegyében, valamint a vízről és a mozgás fontosságáról is szólt egy-egy hét a programban.” – mondta el a már magvalósított programrészeket Fiáthné Prédli Erika tanítónő.  

A negyedikeseknek szervezett reggelin részt vett Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok is. Mint mondta: „Székesfehérvár nagy hangsúlyt fektet az egészséges életmódra nevelésre, és ebben alapvető fontosságú az egészséges táplálkozás. A legjobb ezt már gyermekkorban megszokni, ez a mai esemény is ragyogó alkalom arra, hogy szépen megterített asztalnál, kulturált körülmények között ismerkedjenek meg a diákok olyan egészséges termékekkel, amelyeket esetleg még nem ismernek. Remélem, hogy erre a reggelire minden gyermek emlékezni fog, és otthon is kérni fogja ezeket az egészséges ételeket." 

Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.






Szöveg: Stettler Zsuzsanna
Fotó: Molnár Artúr

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.