Megkezdte munkáját a Trianon Centenáriumi Emlékbizottság

2019.01.31. 15:13
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. január 31. (csütörtök) 
Nyilvános történelmi programok, tartalmas, emlékekkel teli múltidézés.      
 
 
 
 
 
Megkezdte munkáját a Trianon Centenáriumi Emlékbizottság Székesfehérváron. A trianoni békediktátum 100 éves évfordulójához kapcsolódóan létrehozott testület első rendezvénye a Magyarország, Fejér megye és Székesfehérvár 1918-1919 fordulóján című tudományos konferencia lesz, melyet a Megyeházán tartanak február 4-én, hétfőn. A testület munkájáról dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Vizi László Tamás PhD, a bizottság elnöke számoltak be.

Székesfehérvár Közgyűlése 2018. november 16-i ülésén döntött a Trianon Centenáriumi Emlékbizottság létrehozásáról. A tervek szerint 2020 őszéig működő munkacsoport feladata, hogy lokális nézőpontból vegye számba az 1920. június 4-én aláírt békediktátum következményeit, tudományosan vizsgálja a helyi eseményeket. A vizsgált terület Székesfehérváron kívül kiterjed Fejér megyére, de a régió több megyéjére és településére is. A testületben helyi történészek, levéltárosok, muzeológusok, műemlékvédelmi szakemberek, országos kutatóintézetek vezetői és a korszakkal foglalkozó kutatók foglalnak helyet,  a bizottság elnöke dr. Vizi László Tamás PhD főiskolai tanár, a Kodolányi János Egyetem rektorhelyettese.

„A szakmai munkacsoport egy szomorú, de nagyon fontos és sok-sok tanulsággal teli korszak százéves évfordulójához kapcsolódóan jött létre. Székesfehérvárnak azért kell a kérdéskörrel foglalkoznia, mert történelmi fővárosként kiemelt felelőssége van a nemzet sorsfordító eseményeiben. Olyan helyi történésekre emlékezünk, melyek szorosan kötődnek a városhoz. Megtudjuk, hogy az akkori fehérváriak hogyan viszonyultak az eseményekhez, milyen lépéseket tettek. Belelátunk abba, hogy a közösség száz évvel ezelőtt miként élte a mindennapjait, hogyan próbálta túlélni a Nagy Háborút és annak következményeit.”  – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András polgármester, hozzátéve, hogy alkalmunk nyílik az elődeinkre való emlékezésre is. A jelen életünk folyamatait csak akkor érthetjük meg, ha értjük a száz évvel ezelőtti történéseket.

„A bizottság által vizsgált periódus történései meghatározták a teljes XX. századot, és ebből kihagyhatatlan Székesfehérvár és Fejér megye történelme. A zsigereinkben hordozzuk az események következményeit! 1918 ősze egy olyan forradalmi időszak volt, amely új korszakot indított el egész Európában. Olyan izmusok, ideológiák kaptak hangot, melyekről beszélnünk kell!” – fogalmazott dr. Vizi László Tamás elnök. Fontos feladatuknak tekintik, hogy új szemléletben ismertessék a száz évvel ezelőtti, traumatikus eseményeket, rávilágítsanak azok nemzetközi, országos és helyi relációira, és tárjanak fel eddig ismeretlen forrásokat.

A hosszas előkészítés után létrejött munkacsoport első programja a Magyarország, Fejér megye és Székesfehérvár 1918-1919 fordulóján című tudományos konferencia lesz, melyet a Megyeháza Dísztermében rendeznek február 4-én, hétfőn 10.00 órától. Az esemény nyilvános, tisztelettel invitálnak minden érdeklődőt!
A részletes program ITT található.

Különösen aktuális a helyszín és az időpont megválasztása: ugyanitt 1919. február 3-án Gróf Károlyi József, Székesfehérvár és Fejér megye korábbi főispánja – egyedüli módon – komplett bizalmatlansági indítványt fogalmazott meg az akkori polgári demokratikus kormányzat ellen, melyet a Fejér Megyei Törvényhatósági Bizottság egyhangúlag elfogadott. Kritizálta a kormányt azzal, hogy nem védi meg Magyarországot, nem helyezi előtérbe hazánk integritását. Az ellenforradalmi lépésnek komoly következményei lettek, retorzió érte a várost, a vármegyét és személyesen Gróf Károlyi Józsefet is.

A konferencia végén felhívást tesznek közzé, gyűjtésre hívják a megye és a város polgárait. A nagy Háborútól Trianonig terjedő időszakra vonatkozó tárgyi emlékeket – dokumentumokat, iratokat, visszaemlékezéseket, leveleket – várnak, melyekből idén ősszel kiállítást terveznek rendezni.

A Trianon Centenáriumi Emlékbizottság a következő csaknem két évben tervezi tudományos emlékülések, konferenciák, kiállítások megrendezését, a centenáriumhoz kapcsolódó könyvek és reprint kiadványok megjelentetését, középiskolásoknak szóló versenyek szervezését, és a pedagógusok továbbképzését.

Valamennyi esemény nyilvános lesz, tisztelettel invitálják a történelem, a város- és megyetörténet iránt érdeklődőket!

 


Szöveg: Havasi Tímea
Fotó: Molnár Artúr

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.