Gyermekorvos rendelést és védőnői tanácsadást indítottak a Köfémen

2019.02.18. 13:23
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. február 18. (hétfő) 
Szerdai napokon várják a pácienseket a felújított rendelőben.      Galéria
 
 
 
 
 
Befejeződött a Verseci utcai orvosi rendelő teljes körű felújítása a Köfém lakótelepen. A beruházás lehetővé tette a szolgáltatások bővítését, házi gyermekorvosi rendelés és védőnői tanácsadás indítását február elsejétől, szerdai napokon. A rendelőt bejáráson nézte megSzékesfehérvár polgármestere az érintett önkormányzati képviselők és egészségügyi szakemberek részvételével.

Székesfehérvár Önkormányzata 2017-ben indította el a Kégl György Városi Egészségügyi Programot, melynek egyik pillére az önkormányzati tulajdonú orvosi rendelők felújítása, korszerűsítése saját, illetve pályázati forrásból.

A Verseci utcai orvosi rendelő szolgáltatásainak infrastrukturális fejlesztése elengedhetetlenné vált. Az épületet 1979-ben építették, 1988-ban az emeleti résszel bővítették, ám azóta jelentős felújításon nem esett át. A felnőtt háziorvosi rendelő átalakítása, korszerűsítése 2018 márciusára készült el, a sportorvosi rendelés júliustól működik újra a felújított épületben. Az épület földszintjének teljes felújítása, a helyiségek belső átrendezése, valamint berendezése lehetővé tették házi gyermekorvosi rendelés és védőnői tanácsadás indítását 2019. február 1-től. A KÖFÉM rendelő vonzáskörzetében található utcákban és lakótelepeken több mint 600 gyermek lakik, akiknek az ellátása a Sarló utcai rendelőben történt eddig. Az érintett házi gyermekorvosi, valamint a területi védőnői egészségügyi szolgálat rendelési idejének bővítésével, valamint a két rendelő – a Verseci utcai és a jelenlegi Sarló utcai rendelő – közötti megosztásával biztosítani tudják a lakóhelyhez közelebbi alapellátás is. A rendelők teljes körű felújítása mintegy 130 millió forintba került.

„Az elmúlt években számos lakossági fórumon vettünk részt, ahol két kérdést rendszeresen feltettek nekünk a Köfémen lakók. Az egyik az volt, hogy mikor újítjuk fel az orvosi rendelőt, a másik, hogy mikor lesz lehetőség védőnői szolgálat és gyermekorvosi rendelés indítására. Szerencsére nyugodtan elmondhatjuk, hogy amit korábban – a lakók türelmét kérve – vállaltunk, abban jelentős előrelépést sikerült tennünk.”
 – fogalmazott a mai bejáráson dr. Cser-Palkovics Andráspolgármester. Hozzátette: össze sem lehet hasonlítani az épület korábbi és mostani állapotát. Valóban szép, a XXI. századi körülményeknek megfelelően alakították át a létesítményt, amely a gyermekekre való tekintettel nagyon otthonos, színes lett. A polgármester köszönetét fejezte ki minden közreműködőnek – a tervezőknek, a kivitelezőknek, az egészségügyi szakembereknek – akik hozzájárultak a beruházás és a későbbi működtetés sikeréhez. Bízik abban, hogy az itt élők érzékelik az előrelépést és azt, hogy mindez értük történt.

Dr. Dienesné Fluck Györgyi
 önkormányzati képviselő egészen a kezdetektől figyelemmel kíséri a Köfém rendelő történetét. Mint mondta, a felújítás előtt rengeteg panasz érkezett a lakóktól, teljesen jogosan. Örömteli, hogy végre megvalósult a beruházás, és bővült a rendelések köre. A gyermekorvosi rendelés elindítása azért is vált szükségessé, mert egyre több kisbaba születik a Köfém lakótelepen.

Östör Annamária
 köszönetét fejezte ki a Humán Szolgáltató Intézetnek a felújítás lebonyolításáért, illetve Dr. Gayor Kiran Prabhat gyermekorvosnak, aki az első kérésnél igent mondott és a rendelés beindításával pluszmunkát vállalt.

Nagyon pozitív visszajelzések érkeztek a rendelések februári beindítása óta – fogalmazott Varga Márta, a Humán Szolgáltató Intézet igazgatója. Hozzátette: a védőnői tanácsadás keretében, szerdai napokon 8.30-tól 9.30-ig a környékbeli várandósokat, 9.30-tól 10.30-ig pedig a csecsemőket várja Balogh Eszter területi védőnő, akit a Sarló utcai tanácsadóban megszokott rendben is változatlanul megtalálnak a kismamák. A 32 éve Székesfehérváron praktizáló Dr. Gayor Kiran Prabhat gyermekorvos szintén szerdai napokon 10.30-tól 11.30-ig az egészséges, 11.30-tól 12.30-ig a beteg kisgyerekeket várja a környékről a Verseci utcai rendelőben. A hét többi napján változatlanul a Sarló utcai rendelőben lesznek a rendelések, tanácsadások, ahova a 14. számú házi gyermekorvosi körzetben lakókat várják.


A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
 

 

Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Simon Erika



 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.