Volt egyszer egy ARÉV - Volt egyszer egy kiállítás

2019.02.28. 17:18
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. február 28. (csütörtök)
Könyvbemutató a Gazdaság Házában. Galéria
 
 
 
 
Ötven éve történt - Volt egyszer egy ARÉV, volt egyszer egy kiállítás: a fél évszázados jubileumhoz kapcsolódó kiállítás anyagából készült kiadványt ma délután mutatták be a Gazdaság Házában. Az eseményen dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő köszöntötte a megjelenteket és Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke mutatta be a könyvet. A szerkesztők nevében dr. Demeter Zsófia történész mesélt a kiadvány elkészítésének körülményeiről.


50 éve épült Fehérváron az első panelház – ebből az alkalomból indult 2015-ben az a nagyszabású programsorozat, amelynek részeként összegyűjtötték a kor dokumentumait és relikviáit. Az egykori „arévesek” értékőrző és feltáró munkájának köszönhetően jött létre a nagyipari építési technológiákat, az ARÉV eredményeit, illetve közösségi munkáját bemutató vándorkiállítás. A felidézett kor évtizedeiben átalakultak a nagyvárosok: új arca lett Székesfehérvárnak is, valamint az új technológia megjelenése hatott az egész infrastruktúrára, és szinte minden fehérvári lakosnak fűződnek emlékei, vannak kötődései a panelekhez.

A négy évvel ezelőtt készült kiállítás anyagából dr. Demeter Zsófia történész és Kiss Lajos, az ARÉV Baráti Kör Egyesület elnöke szerkesztett egy kiadványt, amelyet a baráti kör alakulásának 15. évfordulóján mutattak be „Ötven éve történt - Volt egyszer egy ARÉV, volt egyszer egy kiállítás” címmel ma a Gazdaság Házában. Kiss Lajos kiemelte, a jubileumi kiállítás és a könyv célja is az, hogy megőrizzék ennek a közösségnek az értékeit. Szólt a nagyipari technológiával készült épületekről, a panellakásokról is, amelyek a sokat hangoztatott rémhírekkel ellentétben nem dőlnek össze, és még sokáig lakhatóak lesznek. Az ARÉV Baráti Kör Egyesület elnöke elmondta, hogy a jubileumi kiállítás óriási sikert aratott, ezért is döntöttek amellett, hogy könyv formájában is hozzáférhetővé teszik annak anyagát.

A könyvbemutatón dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő mondott köszöntőt. „Egy több mint 1000 éves város történelméről, építészeti emlékeiről nagyon nehéz feladat átfogóan beszélni. Sok esetben több szó esik a távoli századokról, mint az elmúlt évtizedekről, de városunk fejlődéséhez természetesen a XX. század több évtizede is szervesen hozzátartozik. Egy olyan korszakról beszélünk, amely velünk él. Egy olyan örökségről, amelynek értékét meg kell találni, és pozitív hozadékait kamatoztatni kell. Különösen azért, mert az a gazdaság, amivel Székesfehérvár jelenleg rendelkezik, nem jöhetett volna létre az elmúlt évtizedek munkája nélkül." A képviselő kiemelte, hogy a kiállítás képei történetek, amelyek mesélik a maguk módján a családok, a munkahelyek, a város történetét. „Nekünk nemcsak a házakat, a lakótelepeket, a városrészeket kell karbantartanunk, gondoznunk, ápolnunk: néha vissza kell emlékeznünk a kezdetekre is, és mesélnünk kell, hogyan is volt akkoriban. Hiszen már ez is a város hagyományaihoz tartozik a maga fél évszázadával: a vállalat és az építőipari üzem a mi közösségünk része, a mi közösségünk éltette és működtette, teremtve meg sokunk számára a jelen körülményeit.” Mint mondta, a könyvbemutató egyben tisztelgés az ARÉV ikonikus alakja, igazgatója, Kiss József előtt, és az egykori „arévesek” értékőrző és feltáró munkája előtt, amelynek köszönhetően nyomtatásban is megjelent és elérhető mindenki számára a 2015-ben nagy sikerrel megtartott Ötven éve történt című kiállítás anyaga.

A kiadványt Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ajánlotta a megjelentek figyelmébe. Mint mondta, a II. világháború után a földig rombolt Székesfehérvár újra feltámadt, köszönhetően a fehérváriak élni akarásának, a város földrajzi elhelyezkedésének. "Az az elképzelés, hogy minél több embert a városba hozzanak, egy különleges igényt és szükségességet is jelentett, amit nem lehetett máshogy megoldani, mint egy másfajta építészeti jelenléttel." - fogalmazott a nagyipari építési technológia kapcsán. Az ARÉV a város életében nemcsak a házak, épületek, hanem a közösség építésében is komoly szerepet játszott. Ilyen mértékű szakmai elhivatottsággal és összetartással egyetlen más volt szocialista nagyvállalat sem rendelkezett - mondta el a kamarai elnök.

A szerkesztők nevében dr. Demeter Zsófia történész mesélt a kiadvány elkészítésének körülményeiről.

Az eseményen készült fotók letölthetők a Galériából.


fotó: Simon Erika

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Május
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
  
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.