Döntőjéhez érkezett a kalandos természetismereti verseny a Vasváriban

2019.03.13. 17:03
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. március 13. (szerda) 
Három fehérvári és egy soponyai csapat vetélkedett.    Galéria
 
 
 
 

Záró fordulójához érkezett a Kalandozás a természettudományok világában című, hetedik osztályosoknak szóló verseny ma délután a Vasvári Pál Általános Iskolában. A döntőben négy, egyenként négyfős csapat vett részt. A gyerekek sajátos módon családokat alakítottak, és az Egy mindenkiért, mindenki egyért! elv alapján oldották meg sorra a különleges feladatokat.

A megyei szintű, komplex természettudományos vetélkedő szeptemberben kezdődött. Az internetes szakaszt a kísérletező forduló követte, majd a mai napon következett a döntő. A Székesfehérvári Zentai Úti Általános Iskolából három, míg a soponyai Zichy János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából egy csapat jutott be a fináléba. A gyerekek családokat alakítva versenyeztek, szimbolizálva az összetartozást. Minden csapatban volt egy gyermek, két pártoló, akik szülőkként viselkedtek és egy mester, aki a gyermek legokosabb segítője volt.

A tanulók számot adtak szellemi felkészültségükről és fizikai állóképességükről egyaránt. A döntős feladatok sorában volt biológiai ismeretek gyorsasági próbája egy nyomógombos készülék előtt, Legyél te is milliópontos kémiából! forduló a tévés vetélkedő mintájára, Maradj talpon a természettudományos tantárgyakból! feladat, szintén tévés adaptáció nyomán, valamint nemzeti vágta, melynek során egy saját készítésű lépegető szerkezetet kellett körbefutni az iskola folyosóján.

A döntős csapatokat oklevéllel és zenét imitáló automata készülékkel jutalmazták. A dobogós tanulók a tanév végén könyvjutalomban is részesülnek.

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
 

 


Szöveg: Havasi Tímea
Fotó: Varju Zoltán Mihály

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2019 Május
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
  
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.