X. Fehérvári Versünnep – Mentorsorsolás

2019.03.18. 17:07
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. március 18. (hétfő)
Indul a közös felkészülés az április 6-i döntőre. Galéria
 
 
 
 
 
A mentorsorsolással folytatódott a X. Fehérvári Versünnep. A döntőbe jutott 12 diák felkészülését a Vörösmarty Színház színművészei segítik. A sorsoláson Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a résztvevőket.


Tízedik alkalommal szervezte meg a Fehérvár Médiacentrum a Székesfehérvári Egyházmegyével, Székesfehérvár Önkormányzatával, a Szent István Művelődési Házzal és a Vörösmarty Színházzal együttműködve a Fehérvári Versünnepet. A tehetséggondozó versenyt 2010-ben hívta életre a Fehérvár Médiacentrum együttműködő partnereivel, az ötletgazda Varga Sándor volt. A Fehérvári Versünnepen az elmúlt években sok száz tehetséges diák vett részt.

Idén is nagy volt az érdeklődés, ezúttal 29 tehetséges fiatal jelentkezett a város számos középiskolájából. A versválasztásuk rendkívül színes volt, többek között Ady Endre, Radnóti Miklós, Pilinszky János, Vörösmarty Mihály, Babits Mihály, Kányádi Sándor, Lackfi János, Bella István és Dsida Jenő költeményeiből válogattak. A februári válogatón egy-egy verssel léptek a zsűri és a népes közönség elé, szavalataikat azonnali értékelés követte. Az idei évben 12 diák jutott tovább a Fehérvári Versünnep döntőjébe.

A felkészülésben immár negyedik éve segítik a diákokat a Vörösmarty Színház művészei. Mészáros Attila alpolgármester a hétfői mentorsorsoláson megköszönte a művészek munkáját. Kiemelte, hogy a döntőbe jutott fiataloknak óriási élményt és nagyon nagy segítséget jelent ez a közös felkészülés. Az alpolgármester jó felkészülést kívánt a diákoknak, majd Látrányi Viktóriával, a Fehérvár Médiacentrum hírigazgatójával és Nagy Attila Józseffel, a Vörösmarty Színház ügyvezetőjével közösen sorsolta ki a mentorokat.

A felkészülésben így Brunner Mátyást Osváth Judit, Csengey Mártont Varga Lili, Cser-Palkovics Gergelyt Krisztik Csaba, Kerényi Réka Szilviát Váradi Eszter Sára, Kiss Viktóriát Kelemen István, Kneifel Nórát Varga Gabriella, Rásky Gergőt Kiss Diána Magdolna, Szipola Antalt pedig Kádas József segíti, míg Baksa Ervin István és Farkas Eszter Juhász Illéssel, Balázs Fanni és Krencz Virág Zsófia pedig Kozáry Ferenccel készülhet.

A döntősöknek három hetük lesz arra, hogy felkészüljenek a fináléra, amelyet 2019. április 6-án, szombaton 10 órától rendeznek meg a Városháza Dísztermében.

A sorsoláson készült fotók letölthetők a Galériából.


fotó: Simon Erika

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.