Április 1-jén kezdődik a Batthyány utcai felnőtt háziorvosi rendelő felújítása

2019.03.25. 12:11
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. március 25. (hétfő) 
Átmenetileg a Mészöly Géza utcába költöznek át a rendelések.  
 
 
 
 
 
Folytatódik az orvosi rendelő-felújítási program Székesfehérváron. Most a Batthyány utcai felnőtt rendelő kerül sorra a Maroshegyen, a munkálatok április 1-jén kezdődnek és körülbelül 5 hónapig tartanak.  Ez idő alatt a háziorvosok a Mészöly Géza utcai rendelő emeletén fogadják a betegeiket. A gyermekorvosok és a védőnők változatlanul a Batthyány utcában maradnak, mivel a felújítás csak a másik épületrészt érinti. A részleteket sajtótájékoztatón ismertették.

A Batthyány utcai rendelő önkormányzati tulajdonú épületekben van, ahol két gyermekorvosi és három védőnői szolgálat, valamint külön épületben négy felnőtt háziorvosi szolgálat működik. Az 1960-ban épült gyermekorvosi részt 2008-ban újították fel. A felnőtt háziorvosi rendelői rész 1978-ban készült, jelentős felújításon azóta nem esett át, az épület gyakorlatilag minden tekintetben elavult. A mintegy 10.000 pácienst érintő renoválási munkálatok április 1-jén kezdődnek és a tervek szerint augusztus végére befejeződnek, amivel jelentősen javul a betegellátás minősége és az egészségügyi dolgozók munkakörülményei.

A Batthyány  utcai felnőtt háziorvosi rendelő felújítása a Kégl György Városi Egészségügyi Program keretében valósul meg európai uniós (TOP) forrásból. Ez a sok maroshegyi lakó mellett olyanokat is érint, akik a kártyáikat az itt rendelő orvosoknak adták, hozzájuk járnak – tájékoztatott Brájer Éva alpolgármester, Maroshegy önkormányzati képviselője. Hozzátette: tavaly év végén egy szavazóurnát helyeztek el a Batthyány rendelő várótermében, ahol maguk az ellátottak voksolhattak a rendelések helyszínéről az átmeneti időszakra. Az elsöprő többség a Mészöly Géza utcai rendelőintézetet választotta. Brájer Éva a többiektől megértést és elfogadást kért, a házorvosoktól pedig azt, hogy az idős, mozgásukban korlátozott betegeket lehetőség szerint az otthonaikban lássák el.

A munkálatok fő elemeiről a képviselő elmondta,teljesen akadálymentesítik az épületet, mindkét váróteremből elérhető, közös vizesblokkot és a dolgozóknak külön szociális blokkot alakítanak ki. Megújulnak a várótermek, a rendelők, valamint az épület teljes villamos- és gépészeti hálózata. Az azbesztpalás tetőszerkezetet eltávolítják, az épület új, sík fedést kap, közben a padlásteret és a homlokzatot is hőszigetelik, és kicserélik a nyílászárókat. A kivitelezés nettó költsége 68 millió 700 ezer forint, a beruházás április 1-jén kezdődik és a tervek szerint augusztus végére befejeződik, amennyiben nem adódnak a munkálatok elhúzódását okozó váratlan körülmények.

Fontos, hogy a felnőtt háziorvosok rendelési ideje, valamint a telefonszámaik változatlanok maradnak a Mészöly Géza utcai rendelőben a felújítás idejére. A telefonvonalak áttelepítését – amely várhatóan a hétvégén fog megtörténni – már régóta megrendelték a szolgáltatótól, és a költözésben is minden tekintetben segítenek az orvosoknak – hangsúlyozta a Humán Szolgáltató Intézet igazgatója.  Varga Márta türelmet kért azoktól a kismamáktól, akik a Batthyány  utcai rendelőbe járnak, hiszen az épületbe történő bejutásukat a felújítás érinteni fogja. A Mészöly Géza utcában várhatóan nagyobb lesz a betegforgalom, emiatt szintén kérik az ellátottak megértését.

Dr. Kovács Krisztián háziorvos a Batthyány utcai rendelő valamennyi háziorvosa nevében örömét fejezte ki a felújítás kapcsán. Arról is szólt, hogy a munkálatok a betegellátás szempontjából kevésbé forgalmas tavaszi-nyári időszakban zajlanak, ami könnyebbséget jelent. Április 1-jén, hétfőn már a Mészöly Géza utcában indulnak a rendelések, a költözés, illetve a létfontosságú internet- és telefonvonalak átszerelése a hétvégén történik meg. Arra biztatta a pácienseket, hogy bármilyen ellátási probléma esetén hívják a rendelőket, a saját orvosaikat és közösen keressék meg a megoldást.

 

–   Vége –


Szöveg:
Havasi Tímea

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.