Örömünnep és Tavaszköszöntő a Rákóczi Utcai oviban

2019.03.28. 13:19
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. március 28. (csütörtök)
 
 
 
 

Tavaszköszöntővel egybekötött, felújítás utáni projektzáró rendezvényt tartottak a Rákóczi Utcai Óvodában. Az ünnepi alkalmon dr. Cser-Palkovics András polgármester, Dr. Horváth Miklósné, Viziváros önkormányzati képviselője és Simonné Juhász Ágnes óvodaigazgató köszöntötte a vendégeket. Az eseményen részt vett Brájer Éva alpolgármester és dr. Kovács Béla Sándor önkormányzati képviselő is.
 
Szeptember 3-án vehették birtokba a gyerekek a kívül és belül is megújult Rákóczi Utcai Óvodát, amely közel 391,3 millió forintos uniós támogatásból készült el. A „Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése” pályázati felhívás keretében valósult meg a fejlesztés.
 
A jó idő beköszöntével, március végére Tavaszköszöntő-átadó ünnepségre gyűltek össze az óvoda dolgozói, a gyerekek és szüleik. A megszépült intézményben Simonné Juhász Ágnes óvodaigazgató köszöntötte először a vendégeket. Elmondta, régi álma volt az intézmény vezetőinek és dolgozóinak, hogy ilyen új épületben fogadhassák a gyermekeket. Köszönetét fejezte ki Csik Gabriella címzetes igazgatónak a projekt megvalósulásáért végzett fáradhatatlan munkája miatt, a PRETZ-MOZAIK Kft. vezetőjének, Pretz Jánosnak a kiválóan elvégzett kivitelezésért, Székesfehérvár Önkormányzatának a támogatásért, illetve a szülőknek és gyerekeknek a türelmükért, valamint kollégáinak állhatatos munkájukért. Az igazgató bejelentette, hogy az Önkormányzat 3 millió forintos támogatásával tovább szépül az intézmény: szeptemberre megújul az udvar is.
 
Az ünnepi műsor Sipos Réka Méhecske csoportos óvodás versével folytatódott, majd műsort adott a Katica csoport és fellépett az óvónők énekkara is.
 
A köszöntők dr. Cser-Palkovics András polgármester gondolataival folytatódtak. Mint mondta, a kívül és belül is megújult épület révén egy csodálatos létesítménnyel gazdagodott a belváros: „Sok fejlesztés fontos egy város életében, de ami gyerekek neveléséhez kapcsolódik, az mind közül kiemelkedik. Elsősorban a kicsik miatt, aztán az itt dolgozók miatt és nem utolsósorban a szülők miatt is, akik a legféltettebb kincseiket hagyják itt minden reggel. Köszönöm a kivitelezőknek, hogy a rendelkezésre álló forrásból ennyi minden tudott megvalósulni.” Beszédében kiemelte: a Fehérváron működő, kiemelkedő színvonalú óvodai hálózat infrastruktúráját uniós forrásból, állami támogatásból, vagy saját városi támogatásból továbbra is fejleszteni fogják.
 
Az ünnepség zárásaként Dr. Horváth Miklósné, Víziváros önkormányzati képviselője mondott pohárköszöntőt. „Örömünnep a mai. Mondom ezt azért, mert itt egy olyan jeles eseményre gyűltünk össze, ahol az egymást segítő közösség a mindennapokban azért dolgozik és azért él, hogy a felnövekvő nemzedéket szolgálja. Azt kívánom önöknek, hogy továbbra is jókedvvel, gonddal, vigyázva neveljék gyermekeinket.” – kívánta a képviselő.
 
 
 
A Tavaszköszöntő ünnepségen készült képek letölthetők a Galériából.
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
Fotó: Molnár Artúr
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.