Magas színvonal, folyamatos fejlődés

2019.04.03. 16:37
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. április 3. (szerda) 
Beszámoló a Városgondnokság elmúlt öt éves munkájáról.      Galéria  
 
 
 
 
 
 
A Városgondnokság magas színvonalon tett eleget a városüzemeltetési feladatainak az elmúlt öt évben. A városi cég saját tulajdonú eszközparkkal, mintegy 640 fős saját munkavállalói közösséggel dolgozik, hogy biztosítsa és folyamatosan fejlessze a székesfehérváriak mindennapjait érintő szolgáltatásokat. A 2014-2018 közötti időszakban végzett feladatokról, fejlesztésekről és a finanszírozásról dr. Cser-Palkovics Andráspolgármester és Bozai István városgondnok tartottak nyilvános összefoglalót.

„A Közgyűlés döntést hozott arról, hogy a következő 3 évben is a Városgondnokságot bízza meg a legalapvetőbb városüzemeltetési feladatok ellátásával. Ez a feladatkör kitüntetett szerepet tölt be a tulajdonos Önkormányzat életében is, ezen kívül a cég nagyon fontos fejlesztéseket is végrehajt évről évre.”
 – emelte ki a tájékoztatón Székesfehérvár polgármestere.

Dr. Cser-Palkovics András
 elmondta, 2010 előtt többnyire saját tulajdonú eszközök nélkül, alvállalkozókkal végeztette a város az üzemeltetési munkákat. 2010-ben fontos kitűzött célként fogalmazták meg Székesfehérvár saját vagyonának növelését és azt, hogy a legalapvetőbb szolgáltatásokat a város maga tudja biztosítani saját eszközparkjával, saját munkavállalókkal, önálló finanszírozással. A célok mára valóra váltak, folyamatos fejlődés és a város vagyonának növekedése tapasztalható. „Mi ebben  hiszünk, és azt kérjük, hogy továbbra is haladjunk ezen az úton.” – tette hozzá a polgármester, majd köszönetét fejezte ki minden dolgozónak, aki részt vett és ezután is részt vesz a Városgondnokság munkájában.

Az elmúlt öt év munkájáról Bozai István városgondnok tartott beszámolót az alábbiak szerint:

A Városgondnokság az elmúlt öt évben több mint 24,1 milliárd forint önkormányzati támogatásból, illetve 6,36 milliárd forint értékesítésből származó bevételből gazdálkodott. 
Ebben az időszakban az összes költség meghaladta a 30,6 milliárd forintot, melyből az összes beruházás 7,65 milliárd forintot tett ki. Több mint 5,2 milliárd forint volt a térítés nélkül átadott beruházás értéke, amely az Önkormányzat vagyonát növelte. Az eredménytartaléknak köszönhetően pedig a cég saját tőkéje 1,37 milliárd forinttal lett több, amely ugyancsak az Önkormányzat vagyonának növekedését jelenti.

Az elmúlt öt évben a Városgondnokságnál az átlagos állományi létszám 640 fő körül mozgott
. A munkaviszonnyal rendelkezők és a közfoglalkoztatottak arányában azonban jelentős változás történt: míg 2014-ben kétszáz fő fölött volt a közfoglalkoztatottak száma, addig ez az arány 2018-ra minimálisra csökkent. Ezzel a folyamattal párhuzamosan a munkaviszonyban lévők száma valamivel több, mint 350 főről majd 600 főre növekedett.

Az üzemeltetési költségek tekintetében a legnagyobb súllyal a városüzemeltetés jelent meg, ez 35,14 százalékot tett ki.
 A központi irányítás és közhasznú munkavégzés a költségek 21,1 százalékát, a sportpálya- és telephely-üzemeltetés a 17,65 százalékát, az építőipari és közterület-felújítási munkák a 14,56 százalékát, a rendezvényszervezés és lebonyolítás a 3,45 százalékát, a piacok üzemeltetése a 3,07 százalékát, a temetőfenntartás és kegyeleti szolgáltatás a 2,94 százalékát, a parkolási rendszer működtetése pedig a 2,1 százalékát tette ki.

Útfejlesztések és parkolóépítések a város teljes területén 2014-18 között több mint 3 milliárd forint értékben valósultak meg
és összesen 1193 darab új parkolóhely került kialakításra. Az elmúlt öt év legjelentősebb felújításai, beruházásai közé tartozott a Pozsonyi út felújítása 255 millió Ft-ért, a strandfelújítás, valamint élményelemek építése 581 millió Ft értékben, a Regionális Atlétikai Központ és a Bregyó Sportcentrum tereprendezése 439 millió Ft-ért, a Bregyó sportpálya fejlesztése 105 millió Ft értékben, a Takarodó úti MÁV műfüves centerpálya kialakítása 149 millió Ft-ért, a Túrózsáki úti Szabadidőközpont kialakítása 203 millió Ft értékben, a Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar és közösségi tér kialakítása 181 millió Ft-ért, és az Országzászló tér felújítása 260 millió Ft értékben.

Ugyancsak fontos tételként jelentek meg a parképítések.
 Megújult a Petőfi park, a Halesz liget és a Királyok parkja is, a munkák összértéke 107 millió Ft tett ki. A fatelepítés és fasorfenntartási munkák költsége 41 millió Ft volt. A Halesz ligeti vár és babahinta létesítése 27 millió Ft-ba került, míg a játszóterek ütéscsillapító burkolatának cseréje 65 millió Ft értékben történt meg.

A Béla úti temetőben új parcellákat alakított ki a Városgondnokság
, illetve elkészült egy száraz szórásos parcella is. Ezen munkák összértéke 144 millió Ft volt.

Az elmúlt öt évben városszerte megújultak a buszvárók
 és reklámfelülettel ellátott buszmegállók kerültek ki. Összesen 95 új váró kihelyezése történt meg több mint 61 millió Ft értékben.

A parkolórendszer és az automaták felújítása is elkészült
, és Székesfehérváron rendszám alapú, NFC start-stop parkoló rendszer került kialakításra, amelynek költsége összesen 47,7 millió Ft volt.

2014 és 2018 között több városi közintézmény felújítása is megtörtént
, az Ybl Miklós Intézményfelújítási Program keretében 336 millió Ft-ot, a Képes Program keretében pedig 136 millió Ft-ot fordított a Városgondnokság ezeknek a munkáknak az elvégzésére.

Az ingatlanfejlesztés és eszközbeszerzés terültén is történtek beruházások
: 2014 és 2018 között 42 db tehergépjárművel nőtt a járműállomány, amelyek beszerzése 236,2 millió Ft-be került. Továbbá összesen 13 darab munkagépet beszerzése 169 millió Ft volt, míg egy elektromos multicar gépjármű beszerzése 10 millió Ft-ba került. A Berényi út 15. és 17. szám alatti ingatlanok megvásárlására és felújítására 98,5 millió Ft-ot fordított a Városgondnokság.

Parkfenntartás az egyik legjelentősebb feladatként jelent
, illetve jelenik meg: Székesfehérváron 3.700.000 négyzetméternyi gondozott zöldfelület van, a fűnyírás gyakorisága pedig 6-8 helyett 12-14 alkalomra növekedett. Az elmúlt öt évben 3036 db fa és örökzöld telepítése, valamint 854.711 db egy- és kétnyári növény ültetése történt meg. A városszépítő akciók keretében pedig öt év alatt 390.329 db egynyári és évelő növényt osztott ki a Városgondnokság a közintézmények, társasházak és városlakók között. 2018-ban első alkalommal rendezett a Városgondnokság 23 városi óvoda részvételével kertépítő versenyt.

A parkfenntartási munkák színvonalát jól tükrözi a 2014 és 2018 között kapott elismerések és díjak:

• Fővédnöki díj a „Virágos Magyarországért” környezetszépítő versenyen – 2014.
• Különdíj a „Virágos Magyarországért” környezetszépítő versenyen – 2015.
• „Év települése” díj – 2016.
• Miniszterelnöki díj a város kertészeti fejlesztéseinek és a zöldfelületek kiváló minőségének, változatosságának és kreatív megvalósításának elismeréséül – 2017.
• Jubileumi díj az elmúlt 25 év „Virágos Magyarországért” versenyen való részvételéért és az ott elért kiemelkedő teljesítményért – 2018.
• Az országos versenyeken elért teljesítményeink elismeréseként 2019. évben a magyarországi nagyvárosok közül elsőként Székesfehérvárt hívták meg a Communities in Bloom virágos világversenyre.

A közfeladatok jelentős részét teszi ki a városi karbantartás.
 Ennek keretében 2141 db közterületi pad javítása, felújítása készült el, illetve 374 db új közterületi padot helyezett ki a Városgondnokság. 11 új játszóteret létesített a cég, amelyekre összesen 299 db játszóeszköz került kihelyezése, illetve elkészült 28 kondi- és fitneszpark is a városban.

Az elmúlt öt év során a települési hulladékok kezelése és köztisztasági tevékenység
 keretében összesen 1.773.190 kg volt az összegyűjtött hulladék mennyisége, valamint 171.080 kg illegális hulladék került elszállításra a város területéről. Az úttisztításból származó hulladék 1.250.070 kg-ot tett ki, amelyből a seprőgépekkel gyűjtött mennyiség 1.162.130 kg volt.

Az útburkolat-javítások
 során 5795 db kátyú javítása készült el, 392 db vízkárral kapcsolatos hibaelhárítás történt meg, a vízfolyás és árokprofilozás során pedig 20.000 m3 anyag került kitermelésre.  Összesen 1949 db közterületi lámpatestet cseréltek a Városgondnokság munkatársai 2014 és 2018 között korszerű, energiahatékony világításra.


A sajtótájékoztatói fotói és a bemutatott prezentáció letölthető a Galériából.

 

–     Vége


Szöveg:
Bácskai Gergely
és
Havasi Tímea
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2019 Július
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
22
23
24
29
30
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.