Fehérváron tartja értekezletét a Vidéki Repülőterek Szövetsége

2019.04.11. 14:26
SAJTÓKÖZLEMÉNY -  2019. április 11. (csütörtök)
Szó esett a Börgöndi repülőtér fejlesztéséről is                   Galéria
 
 
 
 
 
 
 
Székesfehérváron tartja szokásos éves taggyűlését és értekezletét április 11. és 12. között a Vidéki Repülőterek Szövetsége. A csütörtöki ülésen szó esett az „F” osztályú légterek kivezetésének problémaköréről, illetve az aktuális jogalkotási szabályokról. A találkozón a repülőterek képviselőinek felszólalói között volt az Albatrosz Repülő Egyesület elnöke, Szilády Dezső is, aki a Börgöndi repülőtér fejlesztési projektjéről beszélt. A szövetség tagjait a rendezvényen dr. Cser-Palkovics András polgármester és Viza Attila tanácsnok köszöntötték. A program második napján a résztvevők bejárják majd a Börgöndi repteret.
 
Idén 20 éve, 1999. február 23-án Debrecenben alakult meg a Vidéki Repülőterek Szövetsége. A VRSZ, ahogy a jelenlegi elnök, Vadász László visszaemlékezésében ismertette, azzal a céllal jött létre, hogy ellássa tagjainak érdekképviseletét, összefogja és támogassa tevékenységüket, információs tapasztalatcseréjüket. A szövetség szokásos taggyűlését ebben az évben Székesfehérváron tartja, ahol a tagok többek között megemlékeztek a székesfehérvári Albatrosz Repülő Egyesület alapításának 30 éves jubileumáról is.
 
Az április 11. és 12. között tartott találkozón, az ország közel nyolcvan repterének képviselője, a résztvevő Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a további szervezetek, cégek szakemberei számára lehetőség nyílt a repülés, a reptér-üzemeltetés jelenlegi problémáinak feltárására, illetve tapasztalatcserére is. A közgyűlés után szakmai workshop kezdődött, melynek legmarkánsabb témái a magyarországi légtérszerkezet vidéki repülőtereket érintő változásai – jelesül az „F” osztályú légterek kivezetési problematikája –, illetve a radartechnológiai változások voltak.
 
A jelenlegi kihívásokról szóló napirendi pontok mellett lehetőség nyílt bemutatni a vidéki repterek jelenlegi felújításait, várható előrelepéseit is. Mint házigazda köszöntötte a résztvevőket Szilády Dezső, az Albatrosz Repülő Egyesület elnöke, aki a Börgöndi repülőtér fejlesztéséről beszélt: „A Börgöndi repülőtér projektje, mint tudjuk már napirenden van. Székesfehérvár a Modern Városok Program keretében tűzte ki a célul a beruházást, amelyről jelenleg is folyamatosak az egyeztetések, várjuk a minisztérium és a Kormány döntését.
 
A város nevében a résztvevőket Viza Attila tanácsnok üdvözölte elsőként, aki Székesfehérvár több mint 100 éves repüléstörténetére is kitért. A köszöntők sorát dr. Cser-Palkovics András polgármester zárta, aki bővebben beszélt a Börgöndi repülőtér felújítására irányuló projektről, illetve a város és az Albatrosz Repülő Egyesület közös munkájáról.
 
 
 
A VRSZ ülésén készült képek letölthetők a Galériából.
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
Fotó: Simon Erika
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.