Időskori aktivitás és a nyugdíjas korosztály helyi lehetőségei

2019.04.23. 10:44
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. április 23. (kedd)
Az Idősügyi Tanács a Nyugdíjas párbeszéd eredményeiről tanácskozott. Galéria 
 
 
 
A Városi Idősügyi Tanács tagjaival ismertette dr. Cser-Palkovics András polgármester a Nyugdíjas párbeszéd programjának a tapasztalatait és eredményeit. Bemutatta a 35 találkozó kezdeményezéseire elkészített tájékoztató füzetet, és a város által támogatott programok közül például az informatikai képzésről, a táncos rendezvényekről, illetve a nyugdíjas expóról is beszélt a tagoknak.  


Ma reggel ülést tartott a Városi Idősügyi Tanács dr. Cser-Palkovics András polgármester vezetésével. A nyugdíjas egyesületek, szervezetek és klubok képviselőivel szervezett egyeztetés témája a Nyugdíjas párbeszéd tapasztalataihoz és eredményeihez kapcsolódott. Az Idősbarát Önkormányzat több mint három hónapja működő programja során 35 klubban tett látogatást a polgármester: majd ezer nyugdíjastól 654 kérdést, javaslatot, észrevételt kapott, amiből számos fejlesztési ötlet, programjavaslat született.

Kiemelve a találkozásokkor tapasztalt nyitottságot, a kedves fogadtatást és a jókedvet, a polgármester bemutatta a javaslatok alapján elkészült tájékoztató füzetet az Önkormányzat és az intézmények kínálta lehetőségekkel, programajánlóval. A város további új programokkal, a kezdeményezések megvalósításával támogatja a nyugdíjas közösséget: szerveznek táncos mulatságokat, nyugdíjas expót, egészségügyi, jogi, szociális fórumot, sütő-főző versenyt és kirándulásokat, felülvizsgálják a főpróbákra és a kedvezményesbérlet-konstrukcióra vonatkozó regisztrációs rendszert, illetve számítógépes tanfolyamot is indítanak – a szakirányban tanuló helyi fiatalok bevonásával. A személyes párbeszéd és az együttműködés folytatódik: a tapasztalatokat dr. Cser-Palkovics András egy értékelő találkozón beszéli meg a klubok képviselőivel, majd a témákról az érintett helyi cégeket is tájékoztatják. 

A tanácstagok hozzászólásaikkal megerősítették a nyugdíjasokat megszólító kezdeményezések fontosságát – kapcsolódva a bemutatott program eredményeihez, és hangsúlyozva, hogy semmiről sem szeretnének lemaradni, valóban aktívan szeretnének élni, tevékenyen részt vállalva a város életében. A felmerült további témák között szerepelt például a színházat is érintő akadálymentesítés igénye, valamint egy olyan adatbázis vagy iroda szükségessége, amely az idősek többek között jogi, illetve ügyintézéshez kapcsolódó problémáihoz adna információt. A résztvevők kiemelték: a kortárs találkozások pótolhatatlanok az idősek számára, és köszönetet mondtak a városban elindított programért.

A polgármester tájékoztatásképpen elmondta azt is, hogy a Hatósági Főosztályhoz ezidáig 8697 kérelem érkezett be eddig az ötezer forintos támogatásokra; a kérelmeket a hivatal munkatársai 70%-ban már feldolgozták.

A sajtótájékoztatón részt vett Földi Zoltán, a Humán Közszolgálati Szakbizottság elnöke, dr. Dienesné Fluck Györgyi szociális ügyekért felelős tanácsnok és Zentai Zsolt, a program koordinátora.


A tanácskozáson készült fotók letölthetőek a Galériából!





Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Molnár Artúr
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.