Öttusaünnep május 1-től: világkupa Fehérváron

2019.04.29. 14:48
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. április 29. (hétfő)
 
 
 
 
 
Szerdán kezdődik Székesfehérváron az öttusa világkupa sorozat magyarországi versenye. A megszokott színhelyeken láthatják majd az érdeklődők a legjobb magyar és külföldi öttusázókat, természetesen a fehérváriakat is.
 
A világkupa hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, a Székesfehérváron megszokott színvonalú rendezés garancia arra, hogy ismét remek versenyben dőljenek el a helyezések. Dr. Cser-Palkovics András polgármester elmondta, a közelgő nyár ismét számos programmal várja a sportbarátokat is a városban. Tavaly a felnőtt Európa-bajnokság illeszkedett a gazdag kínálatba, idén pedig a világkupa-verseny. „Az év kiemelkedő eseménye lesz az öttusa világkupa, örülünk, hogy hagyományosan erős sportágunkban rendezhetünk újabb világversenyt. Mindig fontosak a városban rendezett korosztályos vagy felnőtt versenyek, az öttusának itt hagyománya és jelene is van. Sok szeretettel várunk mindenkit a helyszínre, újdonság, hogy az atlétikai centrum főlelátójáról a lovaglást is meg lehet majd tekinteni. Ez megfelel a nemzetközi szövetség törekvéseinek, hogy minél közelebb legyenek egymáshoz a különböző tusák színhelyei.” – mondta a polgármester.
 
Tóth István, az Alba Volán SC elnöke emlékeztetett rá: 1997-ben határozták el a klubnál, hogy sok utánpótlás verseny után a felnőttek között is rendezzen nagy eseményeket a Volán. Ugyanígy cél volt az utánpótlás folyamatos építése, nevelése, és mára mindkét cél megvalósult. Ennek is köszönhető, hogy idén is több fehérvári versenyző mutathatja meg magát a világkupa öt napján.
 
A Magyar Öttusa Szövetség elnöke, Dr. Bretz Gyula elmondta, rekord létszámú lesz a mezőny, a férfiaknál 100, a nőknél vélhetően 82 öttusázó áll rajthoz a selejtezőben. „A továbbiakban is fontos, hogy a sportág infrastruktúrája olyan szinten fejlődjön, ahogy azt Fehérváron is látjuk, köszönet illeti a várost, amiért folyamatosan támogatja a sportágat és az itteni klubokat.” – emelte ki a sportvezető.
 
Kármán Sándor versenyigazgató hangsúlyozta, a budapesti világbajnokság előtt sok mindent ki tudnak próbálni a fehérvári viadalon. Vadonatúj színpadon zajlik majd a bónusz vívás, a legfontosabb pedig, hogy a lovaglást is a stadionban rendezik, tehát ugyanonnan szurkolhatnak majd, mint a futás-lövészet kombinációnak. A lézer-run futópályájának vonalvezetése is nagyban hasonlítani fog a világbajnokságéra, szeretnék látni a szervezők, mennyire követhető a futás a nézők számára. Mobilapplikáció, weboldal is segíti majd az érdeklődők tájékoztatását a világkupán.
 
Martinek János, a férfiválogatott szövetségi kapitánya arról beszélt, hogy az év első részében sok sérülés sújtotta a magyar öttusázókat, ezért fiatalok indulhattak több versenyen. Mostanra azonban a rutinosabbak is rajthoz állhatnak, és itt lesznek Fehérváron. Velük együtt persze az utánpótlás krémjét is láthatjuk. A női válogatottból hiányozni fog Földházi Zsófia. A két válogatottban összesen tizenkét fehérvárit láthatnak majd a kilátogató nézők. Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Ormándi Rebeka, Turbucz Anna, Szarka Luca, Kovács Eszter, Szűcs Dóra, Demeter Bence, Harangozó Bence, Málits István, Farkas Martin és Bernáth Bálint mutathatja meg tudását a hazai közönségnek.
 
A vívás az MKOSZ-csarnokban, az úszás az uszodában lesz, vagyis a Bregyó közvetlen közelében zajlik majd minden, az atlétikai centrumban pedig egy helyről lesz látható a bónusz vívás, a lovaglás és a lézer-run. Női selejtezővel kezdődik a verseny május 1-én, utána férfi selejtező, női, majd férfi döntő következik, végül vasárnap a mix váltó zárja a viadalt. Utóbbiban két magyar csapat is indulhat.
 
A lézer-run versenyszám önálló életet él: ezúttal is lesznek gyerek futamok több száz résztvevővel. Ezen kívül üzleti partnerek számára is rendeznek egy futamot, amelyen vasárnap délután a város is képviselteti magát egy csapattal ezen.
 
 
 
 
A sajtótájékoztatón készült képek letölthetők a Galériából.
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Somos Zoltán
Fotó: Molnár Artúr
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2019 Augusztus
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
25
28
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.