Micimackó, csirke és kaktusz

2019.04.30. 12:46
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. április 30. (kedd)
Idén több mint 20 osztály vett részt a Bolondballagáson. Galéria
 
 
A repülővel érkező Tóparti 12. A nyerte az idei Bolondballagást, a második az I. István Szakgimnázium 12. D-sei által előadott Meseparádé, a harmadik pedig a Lánczos-rabok produkció lett. De a többi osztály sem távozott üres kézzel, dr. Cser-Palkovics András polgármester az eredményhirdetés elején jelentette be, hogy az első három helyezett jutalmán túl, minden színpadra fellépő osztály bankettjéhez 20.000 Ft-tal járul hozzá a város.
 
 
 
Micimackó, csirke és kaktusz is várakozott kedden reggel a Pláza előtti téren – ma tartották több mint húsz osztály részvételével a Bolondballagást Székesfehérváron. A végzős osztályokat Magyaródi Anett, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke és Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a gyülekezésnél, majd fél nyolckor, élőzenés felvezetéssel indult el a színes menet a Hotel Magyar királyi előtti téren felállított színpadhoz. Cheerleaderek, rabok, spanyol táncosok, torreádorok, sőt még kaktusz, csirke és bika is megjelent a színpadon a mesefigurák, rendőrök, úszók mellett.
 
A színpadon is bemutatott jelmezeket, produkciókat háromfős zsűri: dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Kiss Dorottya, A Szabadművelődés Háza igazgatója és Töll Konrád, a Polgármesteri Hivatal kommunikációs munkatársa értékelte. Idén az utazás különböző formáit és kellékeit megjelenítő tópartisok (12. A) nyerték el a fődíjat, az Önkormányzat által felajánlott 100.000 forintos hozzájárulást az érettségi banketthez, a második helyen az I. István 12. D-sei által előadott "Meseparádé" végzett, ők 75.000 forintot nyertek, a harmadikként díjazott Lánczos-rabok (Lánczos Kornél Gimnázium 12. A) 50.000 forinttal lettek gazdagabbak.
 
Már az is szinte hagyomány, hogy zsűri mindig rögtönöz egy kicsit, ezúttal dr. Cser-Palkovics András jelentette be, hogy idén nem csak az első három helyezettet jutalmazzák, hanem minden színpadra lépő osztály kap 20.000 forintos hozzájárulást az érettségi bankett költségeihez.
 
 
 
Az eseményen készült fotók letölthetők a Galériából.
 
 
Fotó: Molnár Artúr
Szöveg: Fejér Tamás
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2019 Május
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
  
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.