Élő történelmi sakk, fáklyás tárlatvezetés

2019.05.02. 14:55
SAJTÓKÖZLEMÉNY  - 2019. május 2. (csütörtök)
Jövő szombaton rendezik az Emlékhelyek Napját. Galéria
 
 
 
 
 
 

Élő történelmi sakk, hagyományőrző bemutatók és fáklyás tárlatvezetés is lesz május 11-én, szombaton Székesfehérváron. Az Emlékhelyek Napján Székesfehérvár Nemzeti Emlékhelye is kitárja kapuit, hogy a látogatók felfedezhessék a magyar királyok egykori koronázótemplomának történetét és titkait. Az országos programsorozat beharangozó sajtótájékoztatójának csütörtökön városunk adott otthont, ahol a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója, Radnainé dr. Fogarasi Katalin és Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András szólt a történelmi és nemzeti emlékhelyek eseményeiről.


Minden évben május második szombatja az Emlékhelyek Napja, amely Magyarország nemzeti és történelmi emlékhelyeit hivatott bemutatni. „A múltat tiszteld a jelenben, és tartsd a jövőnek.” Vörösmarty Mihály gondolatait szem előtt tartva dolgozik immár hat éve a Nemzeti Örökség Intézete, amely négy évvel ezelőtt hívta életre az Emlékhelyek Napját, kezdte köszöntőjét a főigazgató az országos rendezvénysorozat székesfehérvári sajtótájékoztatóján. Radnainé dr. Fogarasi Katalin kiemelte, ennél hitelesebb, autentikusabb környezetet nehezen találtak volna programjaik meghirdetéséhez, mint Székesfehérvár. A magyar államiság bölcsője, a középkori főváros kiemelt Nemzeti Emlékhely, amely a Pákozdi Katonai Emlékparkkal együtt a Nemzeti Örökség Intézete stratégiai partnere, gyönyörű látnivalókkal.”

Dr. Cser-Palkovics András polgármester szerint nem véletlen, hogy a város az első pillanattól csatlakozott a programsorozathoz, hiszen Székesfehérvárnak kötelessége megmutatnia nemzeti emlékhelyét és ráirányítani a figyelmet annak jelentőségére. „Különleges ez az időszak, hiszen az Árpád-ház Program keretében az első, már konkrét fejlesztések is elkezdődtek. A Királyi Sétaút első ütemének kivitelezési munkái megkezdődtek, valamint kiírtuk a látogatóközpont és kutatóközpont felújításáról, kivitelezéséről szóló közbeszerzési eljárást. Ezek alapjai annak, hogy aztán majd rátérhessünk arra kérdésre, amit kifejezetten ennek a helynek a következő évtizedei fognak jelenteni, nem elfelejtve, hogy előttünk vannak hangsúlyos évfordulók: 2022, az Aranybulla Fehérváron történt kibocsátásának nyolcszázadik évfordulója, 2031, majd 2038.”

A polgármester bízik abban, hogy ez az időszak elegendő lesz arra – amire egyébiránt évszázadokon keresztül egyébként nem volt lehetőség –, hogy a Nemzeti Emlékhely kérdését egy valóban méltó kialakítással rendezni lehessen. „Ehhez szükség van arra, hogy folyamatosan felhívjuk ennek a helynek a jelentőségére a figyelmet, erre kiváló lehetőség a május 11-i országos eseménysorozat.”

Az eddigi programok sora egy különleges, látványos elemmel bővül az idén. A középkori óriás sakk a tatárjárás idejéből a muhi csatát idézi fel élő szereplőkkel, egy valódi játszma lépéseit követve. Ez egy teljesen új színfoltja az eseménysorozatnak. A történelmi sakk az ötletgazda, dr. Matuz János művészeti intendáns rendezésében valósul meg. Ezt nem csak az Emlékhelyek Napján mutatják majd be, hanem a következő időszakban a város több történelmi tematikájú eseményén, például a Királyi Napok rendezvénysorozat keretében is. A polgármester megjegyezte, hogy a megyeszékhelytől néhány kilométerre található egy másik nemzeti emlékhely is, a Pákozdi Katonai Emlékpark, amely szintén érdekes programokat kínál a látogatóknak.

A programokról és helyszínekről részletesen a www.emlekhelyeknapja.hu oldalon találnak további információkat az érdeklődők.

 
Emlékhelyek Napja – Székesfehérvár

10.00 Fedezzük fel a Romkert titkait egy régész segítségével! – A Szűz Mária-prépostság templomának maradványai – dr. Biczó Piroska régész szakvezetése
11.00 Középkori óriás sakk – sakkszínházi előadás élő szereplőkkel, egy valódi sakkjátszma alapján. Küzdelem, harc életre-halálra: a muhi csata története feketén-fehéren
13.00 A 20. század egyik leghíresebb magyar művészének nyomában: Aba-Novák Vilmos a királyok városában – Gärtner Petra művészettörténész tárlatvezetése a mauzóleumban
13.30 Milyen „kincseket” rejt a föld? Ha a tárgyak mesélni tudnának… – A Szűz Mária-prépostság területén feltárt temetkezések leletei – Reich Szabina régész előadása
14.30 A Sub Rosa zenekar koncertje – A Sub Rosa régizenei együttes középkori, azon belül is legfőképpen 13. századi, európai hangszeres zenét játszik. A több száz éves darabokat a középkorban használt hangszereken, korabeli kosztümben szólaltatják meg
15.00 Középkori óriás sakk – sakkszínházi előadás élő szereplőkkel, egy valódi sakkjátszma alapján. Küzdelem, harc életre-halálra: a muhi csata története feketén-fehéren
16.00 A Magyar Királyi Kardforgatók bemutatója: távolra ható fegyverek, tradicionális íjak, számszeríjak, hajítófegyverek
16.30 A Sub Rosa zenekar koncertje
17.00 A Romkert területén előkerült csontok „vallatása”: A székesfehérvári királyi bazilika temetkezései – Rácz Piroska antropológus előadása
18.00 A Magyar Királyi Kardforgatók bemutatója: szemtől szemben az ellenséggel, fegyverek a közelharcban
19.00 A Sub Rosa zenekar koncertje
20.00 Fáklyás tárlatvezetés – Miért a királyok városa Fehérvár? Mesélnek a kövek és Gabnai Melinda

Kísérőprogramok:

14.00 Hunyadi Mátyás székesfehérvári koronázása – dr. Teiszler Éva történész, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont munkatársának előadása a Városháza Dísztermében
10.00–18.00 óra között: Emlékfotó készítése történelmi viseletben, a Jövőnk Kincse a Múltunk Testvérszövetség közreműködésével. Kézműves foglalkozások – rózsaablak készítése kartonból, fóliából. Óriás társasjáték – Embermagasságú bábuk, méretes dobókocka: kicsik és nagyok együtt, játszva ismerkednek a történelemmel. Magyar Királyi Kardforgatók egész napos öltözet- és fegyverbemutatója – középkori romok között, középkori harcosok a mai kor embereiért.

Emlékhelyek Napja – Katonai Emlékpark Pákozd

10.00 Tematikus tárlatvezetés - Haditechnikai eszközök
11.00 Farkas Bertalan űrhajós előadása
12.00 Tematikus tárlatvezetés – Nők szerepe a háborúban
13.00 Magyar harci repülőgépek - előadás
14.00 Tematikus tárlatvezetés - Haditechnikai eszközök
15.00 Tematikus tárlatvezetés – Nők szerepe a háborúban

Ezen a napon egységes, kedvezményes 500,- Ft/fő belépőjeggyel (karszalaggal) látogathatóak a kiállítások és lehet programokon részt venni. 6 éves kor alatt ingyenes a belépés.

A csütörtöki sajtótájékoztatón készült fotók letölthetőek a Galériából.


fotó: Molnár Artúr

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2019 Május
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
  
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.