VII. Demográfia, egészség- és szociálpolitika konferencia

2019.05.03. 16:53
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. május 3. (péntek)
A keresztény családi élet értékeinek bemutatása a médiában volt a téma a koronázóvárosban
 
 
 
 
Székesfehérvár adott otthont a hetedik alkalommal megrendezett Demográfia, egészség- és szociálpolitika című tudományos fórumnak, melynek idei témája A keresztény családi élet értékeinek bemutatása a médiában volt. A tudományos rendezvényt megelőző sajtótájékoztatót tartott dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere, illetve Prof. emeritus Dr. Bártfai György, a program főszervezője. A Városháza Dísztermében zajlott konferencián az előadókat és a résztvevőket a város polgármestere és a rendezvény szervezője mellett Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke, valamint Fülöp Attila, az EMMI Szociális ügyekért, társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára köszöntötték.
 
Első alkalommal lépte át a Duna vonalát a Demográfia, egészségpolitika című tudományos konferencia, amelyet Kecskemét, Gyula, Szeged, Tusványos, Kiskunmajsa és Baja után hetedik alkalommal Demográfia, egészség- és szociálpolitika névvel Székesfehérváron rendeztek meg. A találkozó témájául ezúttal A keresztény családi élet értékeinek bemutatása a médiában címet jelölték meg. A rangos tudományos fórum előtt, amely 14 órától kezdődött a Városháza Dísztermében, a résztvevők számoltak be a program fontosságáról.
 
A konferencián résztvevő előadókat, illetve vendégeket házigazdaként dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszöntötte elsőként. A városvezető beszédében hangsúlyozta, nagy megtiszteltetés Székesfehérvár számára, hogy, mint ősi koronázóváros és a nemzet hajdani bölcsője, helyet biztosíthat egy ilyen fontos és komplex, XXI. századi kérdéskört taglaló találkozónak. „Természetes, hogy értékekről, legfőképpen pedig keresztényi értékekről ebben a városban nemcsak feladatunk, de felelősségünk is szólni, s akár ilyen tudományos konferenciák megszervezésével lehetőséget adni, hogy a kor kihívásának vonatkozásában értékeljük ezeket a témákat és azt, hogy mit kell tennünk azért, hogy ne csak a szép történelemről beszéljünk, de tudjuk, hogy milyen értékek mentén tervezzük a jövőnket.” –hangsúlyozta a polgármester. Kiemelte, hogy a konferencia címei már önmagukban beszédesek, a témákat pedig az előadók a média tekintetében értelmezik, abban a kommunikációs térben, ami egyre inkább elterjedt még a legfiatalabb generáció körében is.
 
Beszédet mondott Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke is. Mint mondta, komoly dolgokról, csak komolyan lehet beszélni, mert ha nem így teszünk csak saját magunkat csapjuk be, egymás idejét lopjuk el és nem teszünk semmi hasznosat: „Az ember azt a feladatot kapta Istentől, hogy őrizze, védje, gazdagítsa, tegye szebbé a világot, de őrizze testvérét is. Egymás szeretetében, egymás megbecsülésében és támogatásában vagyunk csak képesek ezt a parancsot végrehajtani. Az ember szabad lény, önmaga dönt: mit tegyen, tegyen-e egyáltalán valamit, és ha tesz jót vagy rosszat cselekedjen. Tegyünk hát úgy, hogy ne csak nekünk legyen jó ez a világ, hanem a későbbi nemzedékeknek is!
 
Utolsóként professzor emeritus Dr. Bártfai György D.Sc., a program egyik főszervezője köszöntötte a résztvevőket, a konferencia alaptémája kapcsán, a közeledő ünnepre, az Anyák Napjára való tekintettel kiemelten az édesanyákat. Beszédében elmondta: a konferencia célja, hogy felhívja a figyelmet az ország aggasztó demográfiai helyzetére és közös gondolkodásra hívja a szakembereket.
 
A köszöntők után előadások kezdődtek. Elsőként Fülöp Attila, az EMMI szociális ügyekért, társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára adott elő Szociálpolitika a demográfia tükrében címmel, melyben az egyes szociális területek egymással való összefüggését és a Kormány ezekre adott válaszait bontotta ki.
 
A szakmai délutánon a résztvevők többek között előadásokat hallhattak Dr. Csernavölgyi Istvántól és Dr. Hagymásy Lászlótól Ph.D., a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatójától és osztályvezető főorvosától, akik a kórház szerepét mutatták be a régió lakosságának egészségügyi ellátásának vonatkozásában, illetve és a családbarát, családközpontú szülészeti és újszülött-ellátásról beszéltek. A családbarát újszülött ellátás témájában Dr. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója is elmondta gondolatait. Kiemelte, az egészségügyi intézményeknek is van feladata, mégpedig a családbarát, meghitt környezet biztosítása a szülő nők és családtagjaik számára, hogy a szülés élmény legyen a kismamáknak, ezzel is segítve az ismételt gyermekvállalást.
 
Orvosi szempontból előadást tartott még Prof. Dr. Németh Gábor Ph.D., az SZTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika tanszékvezetője, egyetemi tanár, dékánhelyettes, illetve Dr. Párducz László Ph.D., a Békés Megyei Központi Kórház, Pándy Kálmán Tagkórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa. A dékánhelyettes a gyermekvállalás előtt állókról és a sikeres teherbeesések számáról beszélt, az esetleges lombikbébi programtól a szülésig, ismertette továbbá, hogy a Kormány 2019-től milyen anyagi támogatásokkal és egyéb intézkedésekkel segíti a lombikprogramban résztvevő párokat. Az osztályvezető főorvos pedig a család- és nővédelem – a reprodukciós egészség megőrzése témában beszélt.
 
A téma vallási megközelítéséről Dr. Kozma Gábor Ph.D., a Gál Ferenc Főiskola rektora értekezett, míg a kommunikációs oldalt Dr. Aczél Petra Katalin, a Prosperis Alba Kutatóközpont stratégiai főtanácsadója, a BCE egyetemi tanára, Balla Attila, a Csongrád Megyei Önkormányzat elnökének kabinet vezetője, valamint Dr. Mák Kornél Ph.D. Kecskemét város alpolgármestere boncolgatták.
 
A téma demográfiai megközelítésében Dr. Mészáros János, a Bács-Kiskun Megyei Kórház stratégiai igazgatója szólalt fel, ő a nemzetközi népmozgalmi trendekről és az okoseszközök lehetséges demográfiát alakító szerepéről beszélt.
 
Az előadók sorát Prof. emeritus Dr. Bártfai György D.Sc. zárta, aki, mint elmondta, a gyakorló nagypapa szemszögéből tartotta meg előadását, a résztvevőknek az Életet az éveknek – a nagyszülők szerepe a családban című NKFI kutatás kezdeti eredményeit ismertetve.
 
 
 
 
 
A konferencia képei letölthetők a Galériából.
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
Fotó: Simon Erika
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.