„Éljek bárhol, minden otthon csak második lesz!”

2019.05.09. 21:24
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. május 9. (csütörtök)
Bemutatta a Fehérvár ihlette új dalát a WellHello
 
 
 
 

Megtörte a csendet a WellHello. Ma, a hivatalos premier előtt bemutatta az új Székesfehérvár ihlette dalát és klipjét a Petőfi Kultúrtanszéken. Az együttműködés részleteiről, a Barátok című slágergyanús alkotásukról, az idén öt éves zenekar múltjáról és jövőjéről, valamint fehérvári kötődésükről a banda tagjai: Karácson Tamás, azaz Fluor, Csöndör László, Diaz és dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere beszélt szűk körű közönség előtt.
 
Számtalan alkalommal táncoltatta és énekeltette meg a fehérvári közönséget és a rajongóikat a Fezenen, a Fezen klubban vagy, éppen a Helló Nyár! alkalmával a Belvárosban a WellHello zenekar. Most májusban új dalukkal, bár a városról énekelnek, nem csak a fehérváriakhoz szólnak. A Barátok című új dalt és a számhoz készült klipet, amelyet Székesfehérvár Önkormányzatával együttműködve készítettek, itt Fehérváron, többek között a klipben is szereplő régi barátok előtt mutatták meg először, a Petőfi Kultúrtanszéken.
 
A klip premier előtti vetítése után Karácson Tamás és Csöndör László, azaz Fluor és Diaz, dr. Cser-Palkovics Andrással beszélgetett az együttműködésről, ismertségről, zenéről, Fehérvárról, fiatal korról és persze a Barátokról. Ahogy Fluor fogalmazott Székesfehérvár a nagy elsők városa számára, hiszen itt töltötte gyerek és tinédzser éveit, itt kötődtek első szerelmei és legrégebbi barátságai. Diaz számára sem idegen a hely, hiszen az elmúlt Fezenek alkalmával már számtalanszor tiszteletbeli fehérvárinak fogadta zenekari társa.
 
A polgármester a fiatalokra nézve is jó lehetőségnek mondta az ilyen típusú együttműködéseket: „Akkor tudjuk itthon tartani a fiataloka, ha számukra is szerethetővé tesszük a várost, hiszen az ő hangnemükbe, a saját és általuk használt csatornákon szólíthatjuk meg őket!”
 
 
A Barátok című új szám és klip pénteken kerül bemutatásra!
 
 
 
 
 
A bemutató és pódiumbeszélgetés képei letölthetők a Galériából.
 
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
Fotó: Molnár Artúr
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.