Komoly megújulás előtt áll a Corvinus Egyetem

2019.05.15. 12:48
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. május 15. (szerda) 
Államiból alapítványi fenntartásra váltanak, de a térítésmentes képzés megmarad.    Galéria
 
 
 
 
 
Középiskolai vezetők, igazgatók számára szerveztek ma fórumot a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusán. A programon tájékoztatták a résztvevőket az egyetemen zajló fontos és aktuális változásokról, a diákok számára szervezett programokról és a duális képzés nyújtotta komoly lehetőségekről. A campus június 3-5. között rendezi meg a Tudástőzsde című, középiskolásoknak szóló program-kavalkádját, ahol megmutatják az egyetemi életet, és több mint 30 előadást tartanak a legkülönfélébb témákban.

Harmadik alkalommal szervezett reggelivel egybekötött fórumot a helyi középiskolai vezetők számára a BCE Székesfehérvári Campusa. Az intézmény 2016 nyara óta van jelen a helyi felsőoktatásban, azóta a campus a Corvinus Egyetem duális képzési központjává vált az alapszakok tekintetében.

Székesfehérvár Önkormányzatát Mészáros Attila alpolgármester képviselte. Elmondta, a négy évvel ezelőtti indulás óta született komoly eredmények az egyetem, a város, a középiskolák és a diákok szoros együttműködésének köszönhetőek. A vidéki városok közül Székesfehérvár az egyetlen, ahol folyamatosan növekszik a jelentkezők száma. A helyi campuson igen nagy arányban vannak jelen a fehérvári és az itt érettségizett hallgatók. A helyi felsőoktatás célja, hogy a város ipara számára legyen képzett szakember-utánpótlás a gazdasági és műszaki területen. A hallgatók nagyon komoly, XXI. századi felszereltséggel, technikai újdonságokkal találkozhatnak a képzés során. Ugyancsak fontos, hogy helyben tudják biztosítani a magas színvonalú diploma megszerzésének lehetőségét, és jövőképet is kínáljanak a fiataloknak, hangsúlyozva, hogy Fehérvár élhető város, ahol érdemes tanulni, dolgozni és családot alapítani.

Dr. András Krisztina, a BCE Székesfehérvári Campusának rektori megbízottja arról beszélt, hogy az egyetem megőrizte vezető helyét a felsőoktatásban, az egész országban a gazdálkodástudományi kar a legnépszerűbb. A Székesfehérváron 2017-ben indított turizmus-vendéglátás szakot 4+1 évre tervezik bővíteni oly módon, hogy egy külföldön töltött tanévet is beiktatnak a képzési struktúrába. Az infrastruktúra-fejlesztés kapcsán utalt arra, hogy nemrég elhelyezték a campus új tudásközpontjának alapkövét. Az egyetemi életről szólva megemlítette, hogy CAKK néven megalakították a Corvinus Alba Karrier Klubot, és továbbra is szerveznek pályaorientációs napot, nyílt napot és gólyatábort, gólyahetet a fiatalok számára.

Barta Márton, a BCE stratégiai igazgatója a megújulásról beszélt. Az egyetem 2019. július 1-től már nem állami, hanem alapítványi fenntartásban fog működni azért, hogy Magyarországon is elérhetővé tegyék a világszínvonalú felsőoktatást. A jelenlegivel azonos nagyságrendben elérhető lesz a térítésmentes tanulás lehetősége, azonban nem állami, hanem Corvinus-ösztöndíjon keresztül. A teljesítmény vagy rászorultság alapján igényelhető egyéb ösztöndíjak szintén megmaradnak. Az egyetem alapvető profilja, az oktatott tudományterületek szintén megmaradnak, azonban a körülbelül 10 éve fennálló képzési struktúrában, szakokban, azok összetételében lesznek változások, különös tekintettel a következetesen visszatérő vállalati igényekre. A Corvinuson 15 százalék a külföldi hallgatók aránya, akiket igyekeznek minél inkább integrálni az egyetem életébe.

Az egyetemről, mint duális képzési központról Marcalekné Kormos Cecília beszélt. A BCE Székesfehérvári Campusának 33 vállalati partnere van a városban. A cégeknél jelenleg folyamatban van az új hallgatók kiválasztási folyamata, melynek módja és ideje cégenként eltérő, de zömmel májusban-júniusban lezajlik. A partnereknek június végéig kell értesíteni a jelentkezőket.

A BCE Székesfehérvári Campusán 2019. június 3-5. között harmadik alkalommal rendezik meg a Tudástőzsde programsorozatot középiskolás diákcsoportok számára. A diákok betekintést nyernek az egyetemi munkába, megismerkednek a Corvinushoz és Székesfehérvárhoz köthető előadókkal, oktatókkal. A 2019-es program koncepciójának középpontjában a versenyképesség fogalma áll. 33  különféle előadás lesz, a témakörök között szerepel például a mesterséges intelligencia, a reklámszakma, a pénzföldrajz, a netnyelvészet, a férfi-női kommunikáció, a tárgyalástechnika és a csoportlélektan.

Részletes program: http://bit.ly/tudastozsde
Regisztráció és információ: https://bit.ly/2GIvFTa   


A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.


 

–   Vége


Szöveg: Havasi Tímea 
 

 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.