Diákos igyekezettel készültek a nyugdíjasok a történelmi vetélkedőre

2019.05.16. 10:42
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. május 16. (csütörtök) 
A mai elődöntő után szeptemberben jön a finálé.      Galéria
 
 
 
 
 
Az elődöntővel elkezdődött ma az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület által szervezett történelmi vetélkedő. A nagy létszám miatt három csoportra bontották a jelentkezőket, akiknek egy tesztet kellett megoldaniuk IV. Béla uralkodásával és Székesfehérvár történelmével kapcsolatban. Az eredmények alapján hat csapat jut tovább a szeptemberi fináléba.

Az ARNYE a 2013-as Szent István Emlékév óta szervezi meg a klubszervezeteinek szóló történelmi vetélkedőjét. Az elmúlt évek hagyományait követve mindig egy-egy uralkodó adja a központi témát, idén IV. Béla király életműve áll a középpontban, ugyanakkor Székesfehérvár történelmével, kulturális, néprajzi és szellemi értékeivel kapcsolatos kérdések is szerepelnek az erőpróbán.

A mai elődöntőn 13 klub 18 csapatának 54 versenyzője vett részt. A magas létszám miatt három csoportra bontva versenyeztették őket, a teszten voltak feleletválasztós és kifejtős kérdések is, a kitöltésre 50 perc állt rendelkezésre. Az eredményeket holnap hirdetik ki, ennek alapján hat csapat jut tovább a fináléba, melyet szeptemberben rendeznek meg. A csapatok komoly összefoglaló anyagot kapnak a felkészülésre, de sokan maguk mennek könyvtárba, levéltárba a sikeres szereplés kedvéért.

Csetényi Attiláné, az ARNYE elnöke örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy idén is összetartó közösségként, csapatmunkában, diákos igyekezettel készültek a nyugdíjasok. Számos olyan tagjuk  van, akik a felkészülést idős koruk miatt már nem kívánták vállalni, ugyanakkor elmennek a versenyre és szurkolnak a csapattársaknak. „Hiszem és vallom, hogy ebben az életkorban is szükség van a társas kapcsolatokra!” – mondta az elnök. Hozzátette, terveik szerint a résztvevők jutalma ismét egy közös, a vetélkedő témájához kapcsolódó utazás lesz.


A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
 

–  Vége


Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Simon Erika
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.