Ciszteres lányok nyerték a Hanon Systems környzetvédelmi vetélkedőjét

2019.05.17. 16:37
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. május 17. (péntek)
 
 
 
 
 
Huszadik alkalommal rendezett környezetvédelmi vetélkedőt a megye iskolásainak a Hanon Systems Hungary Kft. A pénteki döntőben 22 iskola 26 csapata oldott meg a természetvédelemmel, a tudatos vásárlással, kémiával, egészségvédelemmel kapcsolatos feladatokat.



Idén 20. alkalommal szervezte meg a Környezetvédelem a jövőért vetélkedőt Fejér megyei iskolák számára a Hanon Systems Hungary Kft. A tanév elején meghirdetett versenyre hetedik-nyolcadik osztályos, három főből álló csapatok jelentkeztek: két írásbeli forduló után minden iskolából a legeredményesebben szereplő csapat jutott a döntőbe. A jubileumi verseny utolsó fordulóját pénteken rendezték meg a Hotel Magyar Királyban, ahova a megye 22 iskolájából 26 csapatot hívtak meg. A diákoknak a természetvédelemmel, a tudatos vásárlással, kémiával, környezetvédelemmel, egészségvédelemmel kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk.

Látjuk a verseny értelmét, a fiatalok lelkesedését – mondta Karikó Zsolt, a cég ügyvezető igazgatója. Egy jubileumi, húsz éve tartó verseny volt az idei, ami hagyománnyá vált már a Hanon-on belül. Akkor kezdtük, amikor még Ford volt a nevünk, és néhányszor nevet váltottunk, de sem a telephelyünk, sem a hagyományaink nem változtak. 

"A környezetvédelem a ti jövőtökről szól." – fogalmazott Molnár Tamás ifjúsági és civil tanácsnok köszöntőjében. Megköszönte a pedagógusoknak is, akik felkészítették a diákokat és a Hanon Systemsnek, hogy ilyen társadalmi felelősségvállalással segíti a fiatal generációt, és vesz részt a város életében. A fiatalokat Török Szabolcs tankerületi igazgató és Dancs Norbert járási hivatalvezető is köszöntötték.

A verseny első helyezettje a Ciszterci Szent István Gimnázium „Csak mert lányok vagyunk” csapata (Gál Anna, Rózsa Júlia, Stock Zita) lett, a második helyen a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola „Ugri-bugri csillámnyuszik” csapata (Bojás Bence, Czibere Zétény, Juhász Zsófia) végzett, a harmadik helyezést pedig a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium „Optimisták” csapata nyerte (Gál Benedek, Urbán Panka, Szilasi Szonja).

 
Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából!


 

                                         

Szöveg és fotó: Bácskai Gergely

 

 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.