Fehérvár katonái mutatkoztak be a belvárosban

2019.05.20. 13:33
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. május 20. (hétfő)
Testnevelési és közelharc-bemutatót is tartottak az Alba Plaza előtt. Galéria
 
 
 
 
Hagyományosan a Fehérvár katonái rendezvényen mutatkoztak be ma délután  az Alba Plaza előtti téren a Székesfehérváron állomásozó katonák: testnevelési, közelharc- és járőrbemutatókkal, illetve a katonai szervezetek standjaival várták az érdeklődőket. A Hazámat szolgálom katonai ifjúsági csapatversenyt a pápai Faller Jenő Szakképző középiskolásai nyerték, az árpádosok a második és a harmadik helyet hozták el. 


Térzenével kezdődött ma délután a Fehérvár katonái rendezvény az Alba Plaza előtt: a Honvédelmi Nap alkalmából szervezett programot a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar nyitotta meg. Hagyományosan bemutatókkal tisztelegtek a városban állomásozó katonák a lakosság előtt, érzékeltetve jelenlétüket, védelmünket. A közönség az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred katonáinak katonai testnevelési bemutatóját, majd közelharc- és járőrbemutatót is láthatott.

Dr. Cser-Palkovics András
köszöntötte a város katonáit, valamint a honvédelmi csapatversenyben résztvevő fiatalokat. Kiemelte, hogy ezek a hagyományok kifejezik a tiszteletet a helyi egykori és jelen katonai állomány felé – bízva abban, hogy a város katonavárosként is tovább erősödik az elkövetkező években, és ezáltal Székesfehérvár meghatározó fejlesztési iránnyá válik. A bemutatók tekintetében örömét fejezte ki, hogy sokan kilátogattak a rendezvényre.

A székesfehérvári helyőrség parancsnoka, Sándor Zsolt dandártábornok elmondta: már több honvédségi programon bemutatták, milyen új eszközökkel rendelkeznek, hogyan erősödik, hogyan épül, hogyan fejlődik a Magyar Honvédség – annak érdekében, hogy Magyarország biztonságát garantálják. Székesfehérvár mindig is központi helyet foglalt el a katonai életben, jelenleg 1400 katona teljesít itt szolgálatot. A parancsnok kifejezte, hogy várják a katonai szolgálatra jelentkezőket, hiszen enélkül nem lehet sikeres a munkájuk.

A rendezvényen kihirdették a „Hazámat szolgálom” katonai ifjúsági csapatverseny eredményeit. A Magyar Tartalékosok Szövetsége Fejér Megyei Szervezete, valamint a Honvéd Szondi György Sportegyesület által hetedik alkalommal meghirdetett versenyen a lövészet, kézigránát-hajítás, akadálypályás feladatok és a honvédelmi totó alapján a legjobban teljesítők a PSZC Faller Jenő Szakképző Iskolája és Kollégiuma, valamint a Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziumának két csapata lettek.

A testnevelési bemutatóra a katonákat Sárfi Tamás hadnagy, testnevelő tiszt készítette fel. A technikai és taktikai elemekkel összeállított közelharc-bemutatón különböző fegyverekkel és puszta kezes technikával is találkozhattak az érdeklődők, a Magyar Honvédség 43. Híradó és Vezetéstámogató Ezred Híradó Zászlóalj, Híradó Század katonáit Zsargó Zsolt őrmester irányította. Bereczkai Norbert őrmester vezetésével kényszerítő intézkedéseket is bemutattak.  A rendezvény helyszínén standokat állítottak fel a városban állomásozó katonai szervezetek: mint például a Híradó és Vezetéstámogató Ezred, a Vegyivédelmi Zászlóalj, a Területvédelmi Ezred, illetve NATO Erőket Integráló Elem, az NFIU.

A rendezvényen készült fotók letölthetőek a Galériából!
 
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.