Számokkal teli mesebeli kalandok, rengeteg élmény a Hetedhét Játékfesztiválon

2019.05.23. 12:32
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. május 23. (csütörtök) 
Szombaton és vasárnap 10-18 óra között lesz rendezvény a Belvárosban.  
 
 
 
 
 
Szombaton és vasárnap rendezik a 7. Hetedhét Játékfesztivált Székesfehérvár Belvárosában. Rengeteg élményt és kalandot kínálnak a gyerekeknek, lesz mesebeli hétpróba a számok világában, felhővadászat, lovagi torna, bábjáték-automata, fotószínház, kézműves foglalkozások, különféle játékok, no meg báb- és meseelőadások, koncert Szalóki Ágival és Rutkai Borival. A helyszín ezúttal az Országalmától indulva a Fő utca és az Országzászló tér lesz, a részvétel idén is ingyenes. 

A programot beharangozó sajtótájékoztatón Brájer Éva alpolgármester arról beszélt, hogy 2012-ben nyitotta meg kapuit a székesfehérvári játékmúzeum. Az intézmény nevére pályázatot írtak ki a gyerekeknek, végül a szakmai zsűri a Hetedhét Játékmúzeum elnevezés mellett döntött. Nem volt kérdés, hogy a fehérvári gyermeknap a Hetedhét Játékfesztivál nevet kapja. Az egyre színvonalasabb, nívósabb programsorozat a Belvárosban találta meg a helyét.

Az alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy kismértékű helyszínváltozás lesz. A május 26-i, vasárnapi európai parlamenti választások miatt személygépkocsik érkeznek a Polgármesteri Hivatalhoz és elfoglalják a Városház tér egy részét.  Ezért a fesztivált az Országalmától indulva a Fő utcán és az Országzászló téren fogják megtartani a biztonságos közlekedés érdekében.

Nagy Veronika muzeológus, a Játékmúzeum igazgatója elmondta, a fesztivál központi témáját mindig a hagyományos Hetedhét próba adja, amely idén a bűvös számok világába kalauzol. Az emberiség évezredek óta különös jelentőséget tulajdonít bizonyos számoknak, ilyen például a 3,7, 9 és 12, ezek megjelennek a mesékbe ágyazva és a próbák alkalmával is. A történet szerint Bellát, a múzeum porcelánbabáját fogságba ejti a gonosz boszorka, a várost pedig a számok labirintusává változtatja. A rend visszaállítására a hős gyereket hívják segítségül, akik a hétpróbás útjuk során találkoznak a hétfejű tündérrel, a három kecskegidával, a hét törpével és a tizenkét fejű sárkánnyal is. A gyerekek szombaton és vasárnap 10–18 óra között teljesíthetik a feladatokat a Fő utcán, a Játékmúzeumban és a Városi Képtárban található kilenc állomáson, ahol színészek, animátorok teszik igazán mesebelivé a hétpróbás kihívást.

A további programokról Bakurecz Ildikó, a Fehérvári Programszervező kft. munkatársa tájékoztatott. A gyermeknapi hétvégén a Fő utca óriási játszótérré változik: idén is lesz felhővadászat, ami minden évben nagy siker, de a városba érkezik a Tintaló Cirkusz is, amelynek sátrába csak a gyerekek léphetnek be, a bábjáték-automatától viszont akár a szülők is kérhetnek egy-egy Vitéz László-jelenetet vagy dalt. Mindezeken kívül lovagi torna, középkori kaszinó, sok-sok fajáték, logikai és ügyességi játékok, kreatív kézműves és képzőművészeti foglalkozás, fotószínház is várja a látogatókat, akiktől a szervezők most is azt kérik: hozzák el régi, megunt játékaikat, hogy a fesztiválon új gazdára találhassanak. Cserébe hazavihetnek egy másikat, vagy választhatnak azok közül, amelyeket a Hetedhét Játékmúzeum önkéntesei készítettek. Lesz majd fotózás az otthonról hozott kedvenc játékkal, az elkészült fényképek a múzeum virtuális gyűjteményét gyarapítják.

A játékban megfáradt látogatók a színpadi műsort nézve pihenhetnek: szombaton a Szárnyas Sárkányok interaktív gólyalábas térjátéka, a SimorágTánCirkusz és a Barboncás Társulat meséje, vasárnap a Figurina Bábszínház, a MárkusZínház és a Mesebolt Bábszínház előadásai várják a gyerekeket. Ami pedig a zenét illeti: szombaton a Katáng zenekar és Szalóki Ági, vasárnap a Kokopelli Jazz Matiné és a Rutkai Bori Banda koncertjén tapsolhat a közönség. Szombaton 10.00 órakor a város polgármestere, dr. Cser-Palkovics András köszönti a téren összegyűlt gyereksereget.

A fesztiválon való részvétel ingyenes. Ugyancsak díjmentesen lehet megnézni a régi idők játékait bemutató különleges Moskovszky-gyűjteményt és a kedvenc mesék hőseit megidéző Réber-kiállítás is a Játékmúzeumban.

Részletes program:
www.fehervariprogram.hu/hetedhet-jatekfesztival-2019/



–  Vége


Szöveg:

Fehérvári Programszervező Kft.
és
Havasi Tímea


 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.