Kezdődik a Vásárhelyi út felújításának I. üteme

2019.05.24. 12:11
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. május 24. (péntek)
A munkák várhatóan augusztusra fejeződnek be
 
 
 
 

Kezdődik a Vásárhelyi út legelhasználódottabb szakaszának felújítása, amelyről a város Közgyűlése még április végén döntött. A közel 200 milliós beruházás részleteiről Brájer Éva alpolgármester, Maroshegy önkormányzati képviselője és Nagy Zsolt, a Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodájának vezetője adott tájékoztatást a pénteki munkaterület-átadáskor.
 
A Közgyűlés április végi ülésén választotta ki a Vásárhelyi út felújítására kiírt közbeszerzési eljárás keretében a kivitelezőt. A Vásárhelyi út legrosszabb állapotú, a Rádió út és a Logisztikai Központ iparvágánya közötti szakasza újulhat meg.
 
A felújításhoz kapcsolódóan munkaterület-átadásra került sor ma, ahol Brájer Éva alpolgármester, Maroshegy önkormányzati képviselője elmondta: régen várt felújításról van szó, hiszen rengeteg lakossági megkeresés érkezett az elmúlt években az említett szakasszal kapcsolatban. „Dinamikusan fejlődik ez a körzet is, jelenleg folynak a munkák a Temesvári és a Szilvamag utcában, most azonban már sort kellett keríteni a Vásárhelyi út elhasználódott útszakaszának felújítására is, amely lakossági és munkavállalói igényeket is kielégít majd, hiszen nemcsak a maroshegyi lakosok használják, hanem az ipari parkba érkezők is.” – tette hozzá a városrész önkormányzati képviselője, aki kiemelte, hogy az I. ütem mintegy 207 millió forintos beruházása a Rádió úti csomóponttól egészen a Logisztikai Központba tartó sínpályáig tart majd.
 
A projekt műszaki tartalmáról Nagy Zsolt, a Polgármesteri Hivatal Közlekedési irodájának vezetője szólt. Elmondta, hogy rendkívül komplex felújításról van szó, mivel a kopóréteg cseréje mellett helyenként sort kell keríteni a pályaszerkezet cseréjére is, ami érinti például az Ikarus iparvágányának kockakő burkolatát is: „Az útszerkezeti munkák mellett természetesen felújítjuk a járdákat is, ahol pedig hiányoznak járdaszakaszok, ott a kivitelető pótolni fogja azokat. Emellett két gyalogosátkelőt is létesítünk közvilágítással: a Repülőtéri út buszmegálló-párjánál, illetve a Rádió úti vasúti átjáró mellett.”
 
A munka félpályás útlezárás és jelzőőrös forgalomirányítás mellett folyik majd. A projekt ütemezésénél figyeltek arra, hogy a legnagyobb munkák a kisebb forgalmú tanítási szünet idejére essenek. A kivitelezőnek ez esetben is 90 napja van a feladat végrehajtására, így a Vásárhelyi úton közlekedők várhatóan augusztusban vehetik újra birtokba az utat teljes szélességben.
 
 
 
 
A helyszínen készült képek letölthetők a Galériából.
 
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
Fotó: Molnár Artúr
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.