„Cimbora rád köszöntöm fél kupámat!”

2019.05.25. 23:05
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. május 25. (szombat)
Elköszöntek a diákévektől a fehérvári geodéták. Galéria
 
 
 
A selmeci diákhagyományok szerint valétálással vettek  búcsút az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinfarmatika szakának végzős hallgatói iskolájuktól és Székesfehérvártól. Fáklyás kísérettel, énekelve érkeztek a balekok sorfala között a Hősök terére, ahol Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte őket, majd az alsóbb évesek jelképesen kirúgták a végzősöket a városból. 


„Cimbora rád köszöntöm fél kupámat,/ Cimbora kívánom, hogy élj soká!” – ezzel a bányásznótával értek a valétálók szombaton este a Hősök terére, hullámzó szalamanderben, fáklyás kísérettel, selmeci énekeket zengve. Hagyományosan a Geoinformatikai Intézet Pirosalma utcai épületéből indultak a végzős hallgatók Székesfehérvár Belvárosába a balekok sorfala között. A menet elején vitték a zászlót, ezt követte a májusfa, majd a végzősök után a volt hallgatók, a kar tanárai és a családtagok, vendégek vonultak.

„Világost a geósnak!” – Mészáros Attila alpolgármester búcsúztatta a valétálókat a város nevében:  megköszönte a fiataloknak, hogy néhány évvel ezelőtt Székesfehérvárt, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karát és a Geoinformatika szakot választották, illetve hogy sok programmal hozzájárultak a város ifjúsági életéhez. A tanulmányok lezárásához sikert kívánt, és azt, hogy minél többen maradjanak Székesfehérváron. 

„Vivat akademia, vivat professores, vivat Székesfehérvár, vivat Geo, jó szerencsét!” – a valétálók nevében Nagy Petra “Schön” köszönt el a várostól, megköszönve az oktatók munkáját, a szülők támogatását. A végzős társaihoz szólva a közösség erejét emelte ki, ami barátokká, családdá kovácsolta őket; a kísérő hallgatóknak pedig azt ajánlotta, vigyék tovább a hagyományokat, és legyenek egyszerre komolyak, bolondok, merészek és bölcsek!

A beszédek után a valétálók a Gaudeamust énekelve még egy utolsót lefetyeltek az évfolyamkorsóból, majd összetörték, és a darabjaiból mindenki vitt magával egyet-egyet emlékbe. A valétálás végén – selmeci szokás szerint – az alsóbb évesek jelképesen kirúgták őket a városból.

Az eseményen részt vett dr. Györök György dékán, dr. Pődör Andrea, a Geoinformatikai Intézet igazgatója és dr. Busics György volt intézetigazgató.


Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából!








Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Simon Erika
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.