A Kihívás Napja: sportprogramok szerdán nulla órától!

2019.05.27. 15:57
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. május 27. (hétfő)
Újdonság lesz az anyukatorna és a gyaloglóklub programja. Galéria
 
 
 
A Challenge Day, vagyis A Kihívás Napja a szabadidősport  egynapos kampányprogramja: szerdán minden város a részvételével bizonyíthatja, sportosan élnek-e lakói. Székesfehérvár idén is aktívan részt vesz a versenyben. 



A Kihívás Napján, május 29-én, szerdán 0 órától mozgatja meg a város a lakóit, az óvodásoktól a nyugdíjas korosztályig. A kampányban bárki részt vehet, aki legalább 15 percet sportol, és regisztrál teljesítményével. Székesfehérvár kiemelt helyszín – egyrészt a számos kínálat okán, másrészt az Európában is egyedi Nyitott tornatermek programmal.  

Hagyományosan a Csitáry G. Emil Uszoda előtt kezdődnek a sportesemények, az áloműző bemelegítő gimnasztikai gyakorlatok után pedig futhatunk vagy gyalogolhatunk az egészségért a Bregyóban, illetve női torna, aquafitness kezdődik az uszodában. Az iskolák tornatermei is helyszínei lesznek a kihívásnak, és sportolnak a bölcsődék, az óvodák, az általános és középiskolák, a Honvédség alakulatai, illetve csatlakozhatnak a munkahelyek is. Az érdeklődők 21 óráig vehetnek részt különböző szervezett eseményeken a közönségtornáktól a Nordic Walking sétákon át a floorballig vagy a tollaslabdáig.

A sportos napot Székesfehérváron koordináló Ifjúsági, Civil és Sportiroda munkatársa, Magony Tamás kiemelte, hogy először lehet részt venni A Kihívás Napján anyukatornán: a foglalkozás a szülés után kínál a kismamáknak megfelelő mozgásformát. Először rendeznek Gyalogolj  az egészségedért! programot az időseknek az Országos Gyalogló Idősek Klubhálózatának a keretében, az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület közreműködésével; továbbá Nordic Walking bemutatókat és sétákat is tartanak több helyszínen. A délután folyamán pedig a Nyitott tornatermek akció keretében több mozgásformát kínálnak a város több intézményében.

A Kihívás Napja programjaihoz bárki csatlakozhat, aki negyed órát sportol május 29-én, és ezt regisztrálja, majd elküldi 20 óráig a kihivasnapja@masport.hu és a sportiroda07@gmail.com címekre. A Magyar Szabadidősport Szövetség az aznap éjfélig beérkező adatokat összesíti, és kihirdeti, mely városok voltak a legaktívabbak.  

Idén a nemzetközi megmérettetésben a Koszovó melletti Peja településsel sorolták össze Székesfehérvárt.

A részletes program letölthető a Galériából! További információért és regisztrálás céljából Magony Tamást lehet keresni 22/537-247 vagy a 70/6699-032-es telefonszámon.

A részletes program letölthető a Galériából!

További információért Magony Tamást lehet keresni 22/537-247 vagy a 70/6699-032-es telefonszámon.






                                              
Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Molnár Artúr

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.