Aranykezesek határtalanul!

2019.05.28. 11:11
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. május 28. (kedd) 
A Felvidéken jártak a fehérvári iskola diákjai.     Galéria  
 
 
 
 
 
A Felvidék nevezetes városait, helyszíneit járták be a Határtalanul program keretében az Aranykéz Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai. Az április végi, ötnapos utazás során a rimaszombati testvériskola tanulóival is találkoztak a fehérvári fiatalok. A székesfehérvári önkormányzat által is támogatott programról az aranykezesek élménybeszámolót tartottak a Városházán.

A nemzeti összetartozást erősítő, 2010-ben indított Határtalanul! programban több tízezer magyarországi diák vett részt eddig a határon túli régiókat célzó tanulmányutakon, az állam támogatásával. A lehetőséget számos székesfehérvári iskola kihasználta már ki, hogy bejárja a szomszédos országok magyarlakta területeit, és kapcsolatokat létesítsen magyar és magyar között.

A szépészeti szakirányú Aranykéz Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola mintegy tíz alkalommal tett határon túli utakat az elmúlt években Erdélyben, a Kárpátalján, a Délvidéken és a Felvidéken. Az intézménynek öt partneriskolája van szerte a Kárpát-medencében, többek között Rimaszombaton. Április 23-27-e között mintegy 40 aranykezes fiatal és 4 tanár látogatott a Felvidékre, hogy bejárják a magyarság szempontjából kiemelt helyszíneket, és elmélyítsék a kapcsolatot a testvériskolával.  Az  úti céljaik között szerepelt többek között Kassa, Rozsnyó, Eperjes, Bártfa, Lőcse, Késmárk, de megnézték a bányavárosokat, Selmecbányát, Besztercebányát és Körmöcbányát is. Rimaszombaton a testvériskola látta vendégül a fehérváriakat, a két intézmény diákjai befejezték egy otthon elkezdett vármakett építését újrahasznosított anyagok felhasználásával. Az aranykezesek átadták azokat az ajándékokat, melyekkel Székesfehérvár Önkormányzata támogatta az utazást.

A fiatalok Székely Krisztina igazgató vezetésével ma a Városháza Dísztermében tartottak élménybeszámolót a felvidéki útról. Mészáros Attila alpolgármester fogadta őket, aki elmondta, a Határtalanul program kiváló lehetőséget ad a nemzetegyesítésre, arra, hogy a fiatalok megtapasztalják, mit jelentett a történelmi Nagy-Magyarország a magyarság számára. Nagyon sok iskola vett már részt a Határtalanul programban, de a város más módon, például a székelyföldi Varga Sándor Verstáborral is igyekszik erősíteni a határon túli kapcsolatokat.

Az Aranykéz Gimnázium számos utazást tervez még a Határtalanul programban. Az úti célok között idén szeptemberben Szlovénia, Horvátország, Dalmácia, míg jövő tavasszal a Délvidék, a Duna-delta szerepel.




A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.


 

–    Vége

Szöveg: Havasi Tímea

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.