Virágos színkavalkád és gyermektánc köszöntötték Fehérváron a pünkösdöt

2019.06.07. 20:45
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. június 7. (péntek)
A Virágálom mellett új hagyomány indult útjára. Galéria1 Galéria2
 
 
 

Ma délután többszörösen sokszínűvé vált a Belváros: a Pünkösdi Virágálom ünnepélyes megnyitóján a csodálatos, színpompás kompozíciói mellett az I. FOLKID Fesztivál fehérvári, kárpátaljai, szerb, török és bolgár gyermektáncosai varázsolták még színesebbé a péntek délutánt. A keresztény kultúrkör legfontosabb ünnepéhez kötődő rendezvényt köszöntve dr. Cser-Palkovics András polgármester a hittel, pozitív és szeretetteljes érzésekkel megélt mindennapokról, Spányi Antal megyés püspök pedig az ünnep közösségteremtő erejéről beszélt. Már a virágkompozícióknál is a gyermekfesztivál csoportjai kísérték a menetet, majd este a Városház téri színpadon mutatkoztak be koreográfiáikkal.


Virágok köszöntik a pünkösdi hétvégét a Belvárosban, amit idén az I. FOLKID Nemzetközi Gyermek Népművészeti Fesztivál résztvevő gyermekei színesítettek meg táncaikkal, dalaikkal a Városház téren. „Nekem a pünkösdről mindig az a pozitív, sok mosollyal teli, szeretetteljes hangulat jut eszembe, amit ez az ünnep jelképez – annak, aki hisz, és aki a mindennapjait úgy éli. Az élet tud ilyen szép lenni, tud mosolygós lenni, ha egymással kedvesek vagyunk, és ha engedjük, hogy ezek az érzések átjárjanak bennünket.” – fogalmazott köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András polgármester a keresztény kultúrkör legjelentősebb ünnepéről. A virágok magukban hordozzák a természetet, a sokszínűséget, a szépséget, tette hozzá, és köszönetet mondott a virágkötők munkájáért.

A Pünkösdi Virágálom megnyitóján Spányi Antal megyés püspök a több évezredes hagyományú, az aratáshoz, a hálaadáshoz, az örömhöz, a beteljesedéshez kapcsolódó ünnepről kifejezte, hogy a kezdetektől összefűzte az embereket, közösséget teremtett: „A keresztény pünkösd szintén közösséget teremt, örömet hoz, szintén a beteljesedés felé segít bennünket.” – és felidézte Szent Péternek az első pünkösdkor az emberekhez idézett beszédét, aminek hatására az emberek nyitott szívvel, elfogadással fordultak egymás felé, és barátokká váltak. Erre biztatta a jelenkor pünkösdöt ünneplő városi közösségét is.

A beszédeket követően a szentlélek szétáradását szimbolizáló galambok szálltak fel a téren, majd a megannyi virágkompozícióval feldíszített Belvárosban körsétát tettek a rendezvény résztvevői, ahova a gyermekfesztiválon szereplő csoportok is velük tartottak, és táncaikkal, énekkel, zenével ünnepelték a nyolc helyszínt. A Városháza kapujától, egy Rubik-kockát idéző modern, levendulával, szekfűvel és gerberával komponált alkotástól indult a menet Kneifelné Laczkó Krisztina és Szabó János szakújságíró vezetésével. A virágos állomásokon olyan csodák várják a közönséget, mint az Országalma tetején kirakott virágkereszt, a flamingóvirággal, filodendronnal díszített Török kútnál kis papagájok bújtak el, a Püspöki Palota előtt láthatunk szarkalábat és sóvirágot is, egy gyönyörű virágpillangó kapott helyet a Tip-Top Cipőüzletnél, a Ciszterci templomnál a sok kék virág szépen harmonizált a fellépő táncosok viseletével, a Fekete Sas Patikamúzeum előtt egy barackrózsaszín pünkösdi rózsával  felöltöztetett kapu előtt üldögélhetünk, és virágba borult a Mátyás király-emlékmű is. A díszítésben a Virágvár, virágkötő tanulók, a Budai 66. virágüzlet, a Tűzvirág, az Árvácska, a Hortenzia, az Oázis, az Anemone és a Syl de Fleur vettek részt.

A program árveréssel folytatódott a színpadon Szabó János szakújságíró, a Virágkötők és Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesületének képviselője vezetésével, az Oázis és a Virágvár virágboltok közreműködésével: a bevételből idén az ASKA Alapítványt segítik.

Ezután a gyerekek vették birtokba a színpadot. Az Alba Regia AMI Pulutyka csoportja mellett a török Bornova Gyermek Néptáncegyüttes, a lengyel Leszczyniacy Gyermek Néptáncegyüttes, a szerb Dren Kulturális és Művészeti Egyesület, a bolgár Chavdar és a kárpátaljai Viskről érkező Szivárvány Gyermek Táncegyüttes lépett fel. Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy a város szép hagyományainak a része a néptánc, a táncházak, ezért nagy öröm, hogy a felnőtt fesztivál mellett most egy nemzetközi gyermekrendezvénynek is helyet adhat Székesfehérvár. Külön köszöntötte a házigazdákat képviselő Pulutyka csoportot, amelynek a tagjai az eltelt évek alatt kicsit ugyan megnőttek, de a város mindig a szívében hordozza őket.

A virágkompozíciókra idén is szavazhat a közönség. A „Kisinasok versenyében” az utánpótlás mutatkozik be szombaton: a diákcsapatok munkáját a Fő utcán követhetjük. Az ő alkotásaikra online, a Programszervező Kft. Facebook-oldalán lehet majd szavazni, a profi kompozíciókra papíron voksolhatunk: a Városháza bejáratánál elhelyezett urnába hétfőn 15 óráig lehet bedobni a szavazatokat.

A Szent István Király Múzeum előtt és a Mátyás király-emlékműnél szombaton és vasárnap koncertek, családi programok várják az érdeklődőket.

A részletes programról a https://fehervariprogram.hu/2019/06/punkosdi-viragalom-szinek-kavalkadjaval/ oldalon lehet olvasni.



A rendezvényeken készült fotók letölthetőek a Galéria1 és Galéria2-ből.







                                 

Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Simon Erika
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.