Fehérvári sikerek az országos középiskolai tanulmányi versenyeken

2019.06.11. 17:39
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. június 11. (kedd)
Nyolc intézmény 24 diákját és 26 pedagógusát köszöntötték. Galéria
 
 
 
 
 

Országos középiskolai tanulmányi versenyeken díjazott, Székesfehérváron tanuló középiskolásokat és felkészítő tanáraikat köszöntötték ma délután a Városházán. Dr. Cser-Palkovics András polgármester emléklapot nyújtott át számukra, miközben kifejezte: büszke mindenkire, és óriási öröm, hogy összesen 27 diáknak és 20 pedagógusnak köszönhetik meg az elért szép eredményeket.


Székesfehérvár Önkormányzata és a város közössége nevében a Városháza Dísztermében köszöntötték azokat a középiskolás diákokat és felkészítő tanáraikat, akik a most záruló tanév során eredményesen szerepeltek a különféle országos tanulmányi, szakmai és tudományos versenyeken: öt intézmény összesen 27 diákját és 20 pedagógusát. A fiatalok az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen, a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen, az Ágazati és Ágazaton kívüli Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak Versenyen, valamint az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen értek el szép sikereket.

„Nagyon sok tehetséges diák tanul a fehérvári oktatási intézményekben, és mutatja meg rendre tehetségét, szorgalmát. Éppen ezért fontos, hogy a fiatalok érezzék: a város közössége számon tartja az eredményeiket és egy szimbolikus helyen, a Városháza Dísztermében mondhatunk köszönetet nekik. Sokat beszélünk az oktatás, a köznevelés és a szakképzés fontosságáról, amihez hozzátartozik, hogy a diákok eredményeit is elismerjük. Ezek olyan sikerek, amik túlmutatnak a fehérvári közösségen, országos jelentőségűek. Érdekes, hogy amikor megnézi az ember a diákok sikeres eredményeinek listáját, nagyon sok hiányszakma jelenik meg, amiben szép sikereket értek el a diákjaink.” – emelte ki dr. Cser-Palkovics András. A polgármester hozzátette,  hogy a helyi közösségen is múlik, milyen lehetőségeket kapnak a fiatalok tehetségük kibontakoztatására, majd a pályaválasztásban; hogy mindenki megtalálja a helyét a világban – és elsősorban Székesfehérváron kamatoztassák a megszerzett tudást. Végezetül a nyárra mindenkinek jó pihenést, feltöltődést kívánt. 

Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola:

Arany Ádám Ernő OKTV latin nyelv 4. helyezés
Felkészítő tanára: Gajda Péter Pál

Horváth Bianka
OKTV spanyol nyelv 6. helyezés
Felkészítője: Benisné Szabó Éva 

Arany János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény: 

Hencz Zsolt – Szakma Kiváló Tanulója Verseny Konyhai kisegítő kategória 10. helyezés
Oláh Bence – Szakma Kiváló Tanulója Verseny konyhai kisegítő kategória 7. helyezés
Szlahucska Milán Szilveszter – Szakma Kiváló Tanulója Verseny konyhai kisegítő kategória 2. helyezés 

Felkészítő tanáraik: Nagyné Kránitz Afrodité, Mervay Tibor, Piros Tünde

Kalmár János – Szakma Kiváló Tanulója Verseny Asztalosipari szerelő kategória 3. helyezés
Lancsár Ádám – Szakma Kiváló Tanulója Verseny Asztalosipari szerelő kategória 10. helyezés
Jakab Martin Zoltán – Szakma Kiváló Tanulója Verseny Asztalosipari szerelő kategória 1. helyezés 

Felkészítőik: Fojtek Tibor, Király Rudolf, Mesterházy Zoltánné Vas Ildikó

Madarász Csilla – Szakma Kiváló Tanulója Verseny számítógépes adatrögzítő kategória 7. helyezés
Váradi Attila – Szakma Kiváló Tanulója Verseny számítógépes adatrögzítő kategória 8. helyezés
Vig Anna Georgina – Szakma Kiváló Tanulója Verseny számítógépes adatrögzítő kategória 5. helyezés 

Felkészítő tanáraik: Vécseiné Baranyai Magdolna, Török Miklós

Muka Viktória – Szakma Kiváló Tanulója Verseny kerti munkás kategória 6. helyezés

Felkészítő tanárai: Balogh Laura, Lohonyai Zoltán


Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma:

Szombath Alexandra – Szakma Kiváló Tanulója Verseny férfiszabó kategória 1. helyezés
Hanzli Kitti – Szakma Kiváló Tanulója Verseny férfiszabó kategória 2. helyezés
Gaugecz Cintia – Szakma Kiváló Tanulója Verseny férfiszabó kategória 3. helyezés
Pető Eszter – Szakma Kiváló Tanulója Verseny férfiszabó kategória 4. helyezés

Felkészítő tanáruk: Szelényi-Csapó Erika

Kovács János – Ágazati és Ágazaton kívüli Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak Verseny könnyűipari ágazat kategória 10. helyezés
Párizs Loretta – Ágazati és Ágazaton kívüli Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak Verseny könnyűipari ágazat kategória 9. helyezés

Felkészítő tanáruk: Németh Adrienn

Székesfehérvári SZC Jáky József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája:

Csapó Bence Bálint – Ágazati és Ágazaton kívüli Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak Verseny közlekedésépítő ágazat kategória 9. helyezés
Pölöskei Lőrinc – Ágazati és Ágazaton kívüli Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak Verseny közlekedésépítő ágazat kategória 2. helyezés
Püspök Áron – Ágazati és Ágazaton kívüli Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak Verseny közlekedésépítő ágazat kategória 7. helyezés
Vörös Viktor Mihály – Ágazati és Ágazaton kívüli Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak Verseny közlekedésépítő ágazat kategória 9. helyezés

Felkészítő tanáruk: Szigeti-Szászné Nagy Csilla

Varga Márk – Ágazati és Ágazaton kívüli Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak Verseny építőipari ágazat kategória 9. helyezés

Felkészítő tanára: Vajnai Endréné

Varga Bence – Ágazati és Ágazaton kívüli Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak Verseny földmérés ágazat kategória 9. helyezés
Turbucz János Bendegúz – Ágazati és Ágazaton kívüli Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak Verseny földmérés ágazat kategória 4. helyezés

Felkészítő tanáraik: Csepcsényi Lajosné, Koseczky Ádám

Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája:

Gosztola Dávid – Szakma Kiváló Tanulója Verseny központi fűtés- és gázhálózat rendszerszerelő kategória 3. helyezés
Vitai Dávid – Szakma Kiváló Tanulója Verseny központi fűtés- és gázhálózat rendszerszerelő kategória 2. helyezés

Felkészítő tanáraik: Dani László, Vámosi János

Az ünnepség keretében a fiatalok és pedagógusaik emléklapot, ajándékcsomagot vettek át. A köszöntésen Kulcsár Szilvia, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum főigazgatója, Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója és Vörös Csaba, a Székesfehérvári Intézményi Központ főigazgatója, valamint Mészáros Attila alpolgármester és Molnár Tamás ifjúsági és civil tanácsnok is részt vett.

Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.



szöveg: Stettler Zsuzsanna
fotó: Molnár Artúr

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.