Elkészült a Zsolt utca felső szakaszának felújítása

2019.06.12. 10:19
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. június 12. (szerda)
 
 
 
Mintegy 45 millió forintos beruházással újították fel a Zsolt utca felső szakaszát, a Kadocsa utcától egészen a Karinthy térig. A Zsolt és a Géza utca csomópontjában pedig egy új gyalogos-átkelőhelyet alakítottak ki közvilágítással, illetve a Papagáj telep melletti járdát is felújították. 


A beruházás a Városgondnokság ÚT 2017-19. programjának keretében valósult meg, a kivitelezést pedig a közbeszerzésen nyertes Orinoco ’2002 Kft. végezte. A munkaterületet április 18-án adták át és nem egészen két hónap alatt készült el az útfelújítás.

Deák Lajosné, a városrész önkormányzati képviselője elmondta, hogy nagyon fontos volt a gyalogos-átkelőhely építése, hiszen a buszmegállóból számos gyermek és idős közlekedik a Papagáj telep felé. Mint kiemelte: többször hívták az utcában lakók, hogy a kivitelező nagyon konstruktívan állt a kisebb egyedi kérések felé. „Remélem, mindenkinek a megelégedésére szolgál a felújítás. Szeretném felhívni az autósok figyelmét, hogy a Zsolt utca és Tolsztoj utca sarkán egy játszótér is található; kérem, közlekedjenek körültekintően, a sebességhatárok betartásával a megújult utcában.”

A szegélyépítés és -korrekció mellett az aknafedlapok cseréje is megtörtént. Mintegy 3200 négyzetméteren készült új aszfalt útburkolat, 336 méter hosszan újították fel a szegélyeket, 15 víznyelő rácsot cseréltek és 17 aknafedlapot emeltek szintbe.

A helyszínen készhült fotók letölthetőek a Galériából.





Szöveg és fotó: Bácskai Gergely

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.