A Csitáry G. Emil utcában is elkészült az út, a járda és a parkolók felújítása

2019.06.12. 12:00
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. június 12. (szerda)
 
 
 
A Móri út és a Virág Benedek utca közötti szakaszon készült el a Csitáry G. Emil utca útburkolatának, parkolóinak és járdáinak a teljes felújítása  Mint megannyi fehérvári útfelújítás, ez is a Városgondnokság ÚT 2017-19. programjának keretében valósult meg.


A szerdai műszaki átadással befejeződött a Csitáry G. Emil utcában áprilisban indult felújítás. A pályáztatás során az Orinoco ’2002 Kft-t választották ki a kivitelezésre, kollégáik a napokban fejezték be a helyszíni munkálatokat. A felújítás keretében szegélyépítést és -korrekciót végeztek, megtörtént az aknafedlapok cseréje, megújult az út- és járdaburkolat aszfalt-, illetve térkő burkolata, valamint újrafestették a burkolati jeleket is. Az utca felújítása keretében növénytelepítésre is sor kerül, ezt a Városgondnokság parkfenntartó szakemberei végeznek majd el, amint ősszel ezt az időjárás lehetővé teszi.

Mint dr. Kovács Béla Sándor, a körzet önkormányzati képviselője elmondta: ütemezetten zajlanak az útfelújítások, a III. Béla király tér nemrég befejezett rekonstrukciója után ezért is került sor a Csitáry G. Emil utcára. Kiemelte azt is, hogy a forduló ívét a mostani felújítás során kiszélesítették, így a nagyobb autóknak sem kell a zöldfelületre, illetve az útpadkára hajtaniuk  kanyarodáskor. 

A Csitáry G. Emil utcában összesen 1664 négyzetméteren újult meg az útburkolat, járdaburkolatot pedig 932 négyzetméteren építettek. A szegélyeket 704 méteren építettek, hat víznyelőrácsot cseréltek ki, és húsz aknafedlapot emeltek szintre. A beruházás több mint 41 millió forintból valósult meg.

A helyszínen készült fotók letölthetőek a Galériából.




Szöveg és fotó: Bácskai Gergely
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2019 Június
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
     
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.