40 éve a város szívében

2019.06.12. 15:39
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. június 12. (szerda)
Nagyszabású ünnepséggel zárta a jubileumi tanévet a Németh László Általános Iskola. Galéria
 
 
 
 
 
 

Nagyszabású programmal, közös tánccal, „kígyós” tortával és díjátadóval ünnepelte és zárta jubileumi tanévét a Németh László Általános Iskola. Negyven évvel ezelőtt, 1978. szeptember 1-jén nyolc évfolyam kezdte meg tanulmányait, ma pedig 625 diák köszöntötte a „Kígyós” iskolát születésnapja alkalmából.


Izgatott gyermeksereg várta a Németh László Általános Iskola előtt a születésnapi ünnepség kezdetét, majd közösen vonultak be a tér négy sarkából. A negyvenedik tanévét záró oktatási intézmény közel hétszáz, az iskola kék pólójában felvonuló diákját Ollé Ferencné igazgató köszöntötte: „A világ legszebb színe a kék, számomra a világ legértékesebb és legszebb gyermekei pedig ti vagytok!”Mint mondta, mozgalmas év áll mögöttük, hiszen sporthónap, túrasorozat, szülői fórumok, bál és tanulmányi versenyek sora követte egymást. 

A mai eseményen elsőként a városismereti verseny gyermekek és szülők alkotta négyfős győztes csapatait díjazták, majd Harsági Zsolt tornatanárnak köszönték meg azt a szervezőmunkát, amelynek köszönhetően Kihívás Napján a tanintézmények kategóriájában a Németh László Általános Iskola lett az országos győztes. A díjátadókat követően egy közös táncot adott elő az iskola diáksága és tanári testülete, majd jelképesen felvágták a 625 szeletes, „kígyós” tortát.

Az ünnepi eseményen jelen volt dr. Horváth Miklósné és Molnár Tamás önkormányzati képviselő, valamint sok egykori diák és pedagógus is.

Az iskola rövid története:
40 évvel ezelőtt, 1978. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit a Németh László, egykori nevén Velinszky Lakótelepi Általános Iskola a körzethez tartozó gyerekek számára. Az új épület addig még az országban nem alkalmazott CLASP-rendszerű építési technikával készült. A közel hetvenfős tantestület Németh János igazgató irányításával 8 évfolyam oktatását-nevelését kezdte el az 1978-79-es tanévben. A következő évtizedekben végzett munka szép eredményeket hozott a sportban, az irodalmi színpad munkájában, a 120 tagú énekkar fellépéseiben. A társadalmi, szülői igényekre válaszolva – a törvényi szabályozást is megelőzve – az iskola Kulcsár Sándorné igazgatónő irányításával az országban elsőként felvállalta a mozgássérültek tudatosan integrált oktatását, nevelését. Az 1986-87-es tanévben fogadták az első mozgássérült tanulót az első osztályba. 1991-től Dr. Szokó Miklósnét, az iskola egyik alapító tagját bízták meg a vezetői feladatok ellátásával. Az idő kihívásainak eleget téve megváltozott az iskola neve: Németh László nevét vették fel. Az elmúlt négy évtized során a tantestület a várossal és a szülőkkel közösen megteremtette a lehetőségét, hogy a kiemelkedően tehetségesek nyugodt körülmények között tanulhassanak. A tanulmányi versenyeken, az országos felméréseken a megyei átlag fölött teljesítettek. Kosárlabdában, fociban, atlétikában, színjátszásban városi és megyei első helyezettjeik vannak. Országos, sőt nemzetközi hírűek a sakkozóik.

A mai záróünnepségen készült fotók letölthetőek a Galériából.


fotó: Simon Erika

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2019 Szeptember
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
27
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.