A Sumákok nyerték a Bejczy Antal robotépítő versenyt az Óbudai Egyetemen

2019.06.20. 11:46
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. június 20. (csütörtök) 
A Technika művészete, komoly és fontos játék.        Galéria
 
 
 
 
 
Kihirdették a középiskolásoknak szóló, negyedik alkalommal meghirdetett Bejczy Antal robotépítő verseny eredményeit az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán. A január óta tartó, többfordulós innovációs megmérettetést a Sumákok csapata nyerte a Széchenyi Szakgimnáziumból, dobogóra állhatott még a Teleki Gimnázium és a Hunyadi Szakgimnázium csapata. A díjátadón Mészáros Attila alpolgármester képviselte Székesfehérvár Önkormányzatát.

A verseny névadója, Bejczy Antal professzor Ercsiben született és Fejér megye Díszpolgára volt. 32  év alatt 6 szabadalma és több mint 40 újítása volt. A Magyarországról az Egyesült Államokba kivándorolt mérnök, fizikus, űrkutató részt vett egyebek mellett a Sojourner marsjáró megalkotásában is.

A középiskolásoknak meghirdetett verseny célja, hogy felkeltse a műszaki orientáltságú diákok figyelmét, és motiválja őket a műszaki, mérnöki életpálya irányába. 18 csapat jelentkezett 11 középiskolából. Minden csapat kapott egy-egy robotépítő készletet, amellyel 3 feladatot hajtott végre január 25-e és június 30-a között. A feladatokat a weboldalon keresztül kapták meg hónapról hónapra. A megoldásról egy youtube-ra feltöltött videót kellett beküldeni a határidők lejárta előtt. A megoldásokat három tagú zsűri pontozta, kizárólag a beküldött videók alapján.

Dr. habil. Györök György, az ÓE AMK dékánja a díjátadón az űrrobotika atyjának nevezte Bejczy Antalt, akinek munkássága elévülhetetlen. Mint mondta, a kutató olyan autonóm vezérléseket valósított meg, melyek kommunikáció hiányában is képesek szabályozástechnikai funkciókat ellátni a beépített intelligenciával. Erre jó példa a Marsra bocsátott robotok működtetése. A fiatalok munkáját a technika művészetének és komoly, fontos játéknak nevezte, melyre az iparnak nagy szüksége van.

Mészáros Attila alpolgármester úgy fogalmazott, az Önkormányzat a kezdetek óta szívesen támogatja a verseny megrendezését. Néhány éve az egyetem és az Önkormányzat komoly munkába kezdett, hogy megfelelően képzett munkaerővel szolgálják ki a város fejlődő, átalakuló és felgyorsuló iparát. Az ÓE AMK-n minden képzés adott. A fiatalok érdeklődésének felkeltésére fontos eszköz a Beczy-emlékverseny is.

Nem lehet elég korán kezdeni, hogy a jövőt építsük - fogalmazott Zerényi Zoltán, a versenyt támogató IBM közép-európai vezetője. Reményét fejezte ki, hogy a résztvevő fiatalok megtalálták azt a tevékenységet, ami később a szenvedélyükké válik. Bejczy Antal sem kötelességből, hanem kedvtelésből kezdte el művelni a robotika tudományát.

A résztvevők bizonyságot tettek arról, hogy jó közösen alkotni. Az eddig ismert világunk gyökeresen meg fog változni a követező években. A Bejczy-emlékverseny két okból is unikális: példázza a kreativitást, az innovációt és azt, hogy magányos útkeresés helyett jobb  a közösségben, a hálózatban való alkotás – mondta Domokos Tamás, a Titkok Háza tudományos élményközpont ötletadója.

A versenyt a Széchenyi István Műszaki Szakgimnázium SUMÁKOK nevű csapata nyerte. A diákok megkapták többek között a Titkok Háza nagyértékű anyagi felajánlását és saját tulajdonba az ÓE AMK-tól kölcsönkapott LEGO robotépítő készletet, amit a verseny során használtak. A második helyen a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola TBG ROBOTOCS nevű csapata végzett, míg harmadik lett a ROBODOCTORTS csapat a  Hunyadi Mátyás Szakgimnáziumból.

A Bejczy Antal Emlékversenyt januárban immár ötödik alkalommal fogják meghirdetni. Ez azért is jelentős, mert az ÓE AMK szintén jövőre ünnepli ötéves fennállását – hangzott el a díjátadó zárásaként.


A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.


 

–        Vége –

Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Molnár Artúr
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.